Összeomló egészségügy: több mint 41 ezer beteg van várólistán

Az ügyeleti órabért igyekszik orvosolni  és teljesítményalapú finanszírozást vezet be a NEAK a kórházak betegforgalmának növelése érdekében.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) harmin százalékos plusz finanszírozással próbálja csökkenteni a járvány alatt jelentősen megnyúlt kórházi várólistákat, írja a Népszava Kiss Zsolt nyilatkozata alapján. A NEAK főigazgatója az IME XV. országos egészség-gazdaságtani konferenciáján arról is beszámolt, hogy a harmadik hullám vége óta (2021. május eleje) kilencezerrel (28 százalékkal) nőtt a műtétre várakozók száma, így mostanra már összesen 41 209 beteg áll sorba, míg a járvány kezdetén, 2019. március végén 25 240 várakozó volt.

A főigazgató állítása szerint a daganatellenes terápiára szorulók és a szív és érrendszeri betegek valamennyi szükséges kezelésüket megkapták. Ugyanakkor több mint 40 százalékkal csökkent t az orvosi kezelések száma a gyermekgyógyászatokon, a fülészeti, szemészeti szakellátásoknál, a hepatitisz kezelésével kapcsolatos szolgáltatásoknál, a különféle sebészeti beavatkozásoknál.

Kiss Zsolt közölte, hogy jelenleg azon dolgoznak, hogy számba vegyék kinek, milyen ellátása maradt el és igyekeznek mielőbb pótolni azt. Bejelentette, hogy szeptember elsejétől visszaállítják a teljesítményalapú finanszírozást, így az egészségügyi intézmények minél beteg fogadásában lesz érdekelt.

A járvány alatt, mivel átlagos havi összeget kaptak ezen intézmények, nem voltak érdekeltek a betegforgalom növelésében.

A NEAK vezetője szerint az ügyeleti ellátás újraindulásának komoly akadálya volt, hogy az új szolgálati törvény a megemelt orvosi bérek mellett kikötötte, hogy az ügyelet vállalásáért nem kaphatnak alapbérüknél magasabb óradíjat az orvosok. Kiss Zsolt azt monda, most ennek a megoldásán is dolgoznak.

A Magyar Orvosi Kamara augusztusban közölt felmérése szerint jelenleg egy nyugdíj előtt álló orvos alig több mint kilencezer forintot kap, míg egy pályakezdő ezer forintnál alig kap többet az ügyeletért.

(Kiemelt kép: Védőfelszerelést viselő ápoló a fővárosi Honvédkórház koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 1-jén. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)

Forrás: 168óra