Ki kell adni a polgármestereknek a helyi fertőzöttségi adatokat, írja az adatvédelmi hatóság

Ki kell adnia a Nemzeti Népegészségügyi Központnak a településekre vonatkozó koronavírus-fertőzöttségi adatokat, erről ír az MTI-hez eljuttatott közleményében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH).

A hatóság szerint mivel a koronavírus elleni védőoltás kötelezővé tételének lehetősége újabb feladatokat ad a polgármesterek számára, ehhez pedig szükségesek a településekre vonatkozó járványügyi adatok – főleg úgy, hogy ezek elérhetőek az NNK informatikai rendszeréből. 

„A Hatóság megállapította, hogy egy településre vonatkozóan a koronavírus-fertőzöttek száma a Nemzeti Népegészségügyi Központ által működtetett Országos Szakrendszeri Információs Rendszer Járványügyi Szakrendszeréből kinyerhető közérdekű adat. Az OSZIR ugyanis tartalmazza a Covid-fertőzöttek vonatkozásában többek között a megbetegedés kezdetét, helyét, az ápolás helyét, a bejelentett betegséget és járványügyi megnevezést, a szakmai laboratóriumi diagnózist és az eredmény minősítését.

A Hatóság ezért felszólította az illetékes kormányhivatalt, hogy adja ki az adatigénylő részére a település koronavírus-fertőzötteinek számát a megjelölt időszakra vonatkozóan”

– írja a NAIR közleménye. A hatóság egy másik vizsgálatában arra hívta fel egy kormányhivatal figyelmét, hogy a polgármesterek egy közösséget képviselnek, akiknek „köteles elősegíteni és biztosítani a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását” az információszabadságról szóló törvény alapján.

„Ezért a polgármesterek tájékoztatási kérése, adatigénylése prioritást kell, hogy élvezzen és azt az Infotv. által előírt 15 napon belül kell megválaszolni. A járványügyi helyzet gyors változása miatt a fertőzöttségi adatok hamar irrelevánssá válnak a közvélemény számára, ezért azok időszerűsége, aktualitása különösen fontos”

– hangsúlyozza a hatóság. A NAIR szerint ezeket az adatokat csak akkor lehetne megtagadni a polgármesterektől, ha az nagyobb súlyú közérdekbe ütközne, azonban a települési fertőzöttségi adatok megismerése jelentős közérdek. „A számok ismerete szükséges mind a polgármestereknek, mind pedig a lakosságnak ahhoz, hogy a járvány elleni védekezésüket illetően megalapozott döntéseket tudjanak hozni” – zárul a közlemény.

Bár Gulyás Gergely már október végén bejelentette, hogy az önkormányzatok is megkövetelhetik a koronavírus elleni védőoltás beadatását a dolgozóiktól, több polgármester is hiányolta a helyi fertőzöttségi adatokat. Nemény András szombathelyi polgármester ugyan többször is kérte, de nem kapta meg a város fertőzöttségi adatait, ahogyan a Szegedet vezető Botka László sem. „Példátlan felelőtlenség, amit a kormány járványügyben művel, és ez újabb emberéletekbe kerülhet” – írta Facebookon a szegedi polgármester.

Nemcsak az ellenzéki, de a kormánypárti vezetésű városok önkormányzatai is hiába fordultak adatokért az NNK-hoz: Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere többször is nyilvánosan kifogásolta, hogy a városvezetők nem tudják, hány fertőzött van a településükön.

Forrás: Telex