979 év alatt térülhet meg a Budapest-Belgrád vasútvonal

A legjobb forgatókönyvvel számolva is évi 2,1 millió eurót, azaz 766 millió forintot hozhat a kormánynak a Budapest–Belgrád-vasútfelújítás, így ha nem drágul a projekt, akkor 979 év alatt van esély a megtérülésére – derül ki az Investigate Europe újságíróinak oknyomozó cikkéből, amelyet a Telex adott közre. Az Investigate Europe oknyomozói, közöttük volt kollégánk, Kálmán Attila októberben Budapesttől a görögországi Pireusz kikötőjéig járták végig az útvonalat, amelyen valamikor majd Európa közepe felé düböröghetnek a kínai áruval megpakolt tehervonatok. A Budapest–Belgrád vasútfejlesztési projekt ugyanis egy nagyobb terv része, ami a kínaiak európai terjeszkedési tervébe illeszkedik – írják.

A projekt összköltsége, áll a cikkben, 1400 milliárd forint körüli, amiből 750 milliárdra becsülik jelenleg a 160 kilométeres magyar szakaszt. A beruházás 85 százalékát kínai állami hitelből állja a magyar kormány, de a részletekről többet azért nem lehet tudni, mert tavaly tíz évre titkosították a hitelszerződést.

A szerb dokumentumból kiderül, hogy a saját 183 kilométeres szakaszukat 610 milliárd forintból építik meg, azaz Szerbiában kilométerenként 1,4 milliárd forinttal lesz olcsóbb a projekt, mint a magyar szakaszon.

A Belgrád és a harmadik legnagyobb szerb város, Niš közötti 230 kilométeres szakaszt 657 milliárd forintból tervezik felújítani, aminek körülbelül a harmadát állja az EU. Így ez félmilliárd forinttal lesz olcsóbb kilométerenként, mint a Belgrádtól északra felújított rész, és közel kétmilliárddal kerül kevesebbe kilométerenként, mint a magyarországi felújítás.

A cikk emlékeztet, hogy az Európai Bizottság vizsgálódása miatt kétszer kellett kiírni a közbeszerzést a felújításra. A közbeszerzés másodjára aztán már sikerrel zárult. A legnagyobb, közel 600 milliárd forint értékű tendert a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó felcsúti RM International Zrt., illetve a kínai China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a szintén kínai China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft. nyerte el. Az alvállalkozók között szintén megtalálható három további Mészáros-érdekeltség, az R-Kord, a V-Híd, valamint a Fejér-B.Á.L. A kínai alvállalkozók között pedig megtalálható jóformán az összes olyan vállalat, amellyel az amerikai kormány az elmúlt években összetűzésbe került, például a ZTE és a Huawei.

A cikkben azt is írják, hogy még ha korábban nem is volt prioritás, a Budapest–Belgrád-vasútvonalra ráfért már a felújítás. A 150 éves egysínes pályán valaha az Orient Expressz járt, de az aranykor után már kevesen utaztak erre Budapestről a szerb főváros felé. A régi sínpárt újra cserélik, és második sínpárt is fektetnek 343 kilométer hosszan, a teljesen villamosított vonalon a korábbi 8 óra helyett 3,5 óra lesz majd eljutni Belgrádba, ha egyszer elkészül.

Palkovics László a magyar szakasz alapkőletételén azt mondta októberben, 2025-re kész lesz a beruházás, de néhány régi sín szimbolikus felszedésén kívül még semmi nem történt Magyarországon, miközben Szerbiában már kész egy hosszabb szakasz.

Borítófotó: TTILA VOLGYI / XINHUA / XINHUA VIA AFP

Forrás: 24.hu