Az Emmi szerint a pedagógussztrájk baloldali kampányakció

„Egyértelmű, hogy a januárra és márciusra bejelentett pedagógussztrájk a baloldal kampányakciója”

– ezzel kezdődik az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye, amiben arra reagálnak, hogy a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) január 31-re figyelmeztető sztrájkot hirdetett. Mint megírtuk, a szakszervezet azt állítják, hetekig tárgyaltak a kormánnyal, egyrészt béremelésről, másrészt arról, hogy ne kelljen fizetés nélküli szabadságra küldeni azokat a dolgozókat, akik nem oltatják be magukat koronavírus ellen. Ezek a tárgyalások nem sok eredménnyel zárultak, a kormány csak 10 százalékos béremelést ígért, amit a szakszervezetek kevesellnek, és az oltás ügyében sem közeledtek az álláspontok.

Az Emmi közleményében az ellenzéket okolja a helyzetért. Mint írják, „a baloldal minden választási kampányban dróton rángatja a pedagógus szakszervezeteket és politikai akciókra veszi rá őket.” A minisztérium szerint a baloldal kormányzása idején több ezer pedagógus került az utcára, a „Gyurcsány-párt befolyása alatt álló szakszervezetek” pedig most „úgy hirdetnek sztrájkot, hogy az átfogó pedagógus béremelési program után januárban újabb 10%-os pedagógusbéremelés lép életbe, amelyet 2023-ban újabb béremelés követ”. Az Emmi azt állítja, a szakszervezetek vezetői „a januári béremelés elhalasztását kérték és visszautasították a kormány 200 ezer forintos cafetéria ajánlatát is, ebből is látszik, hogy nem a megegyezés a céljuk”. A minisztérium szerint a pedagógusok az oltás kérdésében sem következetesek.

Az Emmi nem fogadja el azt a javaslatot sem, hogy sztrájk esetén tankerületenként egy helyszínen legyen gyermekfelügyelet, mert ezt járványügyi szempontból aggályosnak tartja. „Emellett véleményünk szerint a tanuláshoz való jog olyan alapjog, amelynek komoly sérelmével járna a tanítás teljes felfüggesztése” – folytatódik a közlemény.

A minisztérium szerint a további tárgyalások január 12-én folytatódhatnak.

(Címlapkép: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az oltóanyaggyár-munkacsoport alakuló ülését követően tartott sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumában 2021. december 15-én. – fotó. MTI / Soós Lajos)

Forrás: Telex