A szakszervezetek szerint hiába várható 10 százaléknál is nagyobb béremelés, ha nagy részét elviszi az infláció

Nyolc százaléktól 17-18 százalékig terjedő emelést tartalmaznak az idei évre megkötött bérmegállapodások – mondták a Világgazdaságnak a legnagyobb hazai szakszervezeti szövetségek. Várhatóan az alsó kereseti sávokban lehet a legnagyobb a növekedés.

Az idei minimálbér-megállapodás miatt a cégeknek az olyan, régebbi munkavállalók bérét is emelniük kell, akik a két minimálbér között vagy az átlagkereset környékén kerestek – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke. „Azt láttuk, hogy 8 százalék körüli béremelést ajánlottak a munkavállalóknak, de vannak helyek, ahol 20 százalék közeli emelést is kilátásba helyeztek” – idézi a lap Palkovicsot, aki szerint idén a reálbérek növekedése a 10 százalékot is meghaladja majd.

Azonban bőven lesz dolga az érdekképviseletnek, és a munkavállalóknak is nyomást kell gyakorolniuk, főleg mert

a magas infláció még ezeknek az érdemi béremelkedéseknek a jelentős részét is „leharapja”

– fogalmazott a munkástanácsok elnöke.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke szerint legtöbbször az általános mértéken felül egy azt kiegészítő, differenciált bérfejlesztés valósulhat meg, így sokak az átlagos mértéknél lényegesen magasabb bérfejlesztésben részesülhetnek. Az idei béremelések 8 százaléktól egészen 17 százalékig terjednek, jellemzően két számjegyű megállapodást kötöttek. Mészáros azt mondta, hogy az alapbér mellett a béren kívüli juttatások szerepe is fontos, a munkavállalóknak az a lényeges, hogy a ténylegesen megszerzett, hazavihető jövedelmük emelkedjen, azt kevésbé figyelik, hogy ez az alapbérből vagy egyéb juttatásból származik.

Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) alelnöke azt mondta a lapnak, hogy a munkáltatók is belátták a két számjegyű béremelkedés szükségességét, különben elveszítik a munkavállalóikat. Figyelmeztetett, hogy az alsó kereseti sávokban történő nagyobb emelés miatt ismét a bérek összecsúszásának veszélye fenyeget. A következő években vélhetően kompenzálni kell, hogy megtörténjen a különböző sávokban a differenciálás, mondta Székely Tamás.

Forrás: Telex