szombat, május 21, 2022

Varga Sára, az egyik legjobb fővárosi gimnázium, az Eötvös József Gimnázium tanára a pedagógusbérekről írt a legfrissebb Facebook-posztjában, ezt a 444.hu szúrta ki.

A bejegyzést úgy kezdte, sokáig azt gondolta, hogy nem szeretne a fizetéséről beszélni, mert kínosnak érzi az egészet, de most jött el az ideje szólni róla néhány szót, hiszen ez társadalmi probléma.

Mint írta,

a negyedik tanévemben, egy osztály elballagtatása után, az úgynevezett pedagógus életpályamodellben gyakornoki szintet meghaladva jelenleg 178.193 forint a nettó fizetésem. Pontosabban a szakmai ágazati pótlékkal kiegészült fizetésem, mert az alapilletményem nagyjából 160.000 forint.

Varga Sára közölte, a következő havi fizetése az újabb pótlékemelés miatt 207 ezer forintig emelkedik, de nem a fizetése nő tehát, hanem a pótlékja, ami bármikor elvehető.

Leírta azt is, ő azért tud pedagógusként dolgozni, mert a szüleinek köszönhetően nem kell albérletet fizetnie.

Hó végén így is kétszer meggondolom, vegyek-e gyümölcsöt… 178.193 forintból nem lehet tisztességesen megélni, az pedig fel sem merül, hogy megtakarítást halmozzak fel. És itt jönnek szembe azok az egzisztenciális szorongást okozó nagy kérdések, hogy meddig élhetek abban a lakásban, amiben jelenleg, lesz-e valaha autóm, és ha eszembe jutna családot alapítani, miből tudnék felnevelni egy gyereket

– sorolta.

Szerinte teljesen kilátástalan anyagi helyzetet okoz, ha valaki a gyerekeket választja hivatásául kezdőként és 30 éve pályán lévő kolléga esetében is. Úgy látja, ugyanez vonatkozik az óvodapedagógusokra, iskolapszichológusokra, karbantartókra, technikai dolgozókra, takarítókra.

Varga Sára szerint az iskolában a mindennapok gördülékenységéért, a tiszta és biztonságos környezetért, a gyerekek neveléséért dolgozó emberek méltatlanul kevés pénzért dolgoznak, és el fognak fogyni.

Egy földrajz-történelem szakos barátom matekot is tanít egy általános iskolában, mert nincs szaktanár. Legalább négy olyan egyetemi ismerősöm, barátom van, akivel együtt végeztünk, és már fontolgatják a pályaelhagyást, többen már nem dolgoznak tanárként. Számosan vannak, akik el sem kezdtek tanítani. Nagyon sok olyan kollégám van, aki másodállást, plusz munkát vállal azért, mert az elsődleges munkahelye nem fizeti meg. Elhivatottságból pedig (bármilyen patetikusan is hangzik ez a szó) még befagyasztott árú élelmiszert sem lehet venni

– mutatott rá.

Ráadásul úgy véli, az elhivatottság meg is fog kopni előbb-utóbb, mert az anyagiak mellett rengeteg másik sebből is vérzik az oktatási rendszer.

Többször hallotta már, hogy nem muszáj ebben a szakmában dolgozni, ez így is van, felállhatna ő is. Olyat viszont még soha nem hallott senkitől, hogy az ő gyerekének nincs szüksége tanárra.

Ha pedig tényleg fontosak ezek a szakmák társadalmi szempontból, akkor fontosnak gondolom kihangosítani a szakmám problémáit is. Ugyanúgy, mint más problémákat. Hogy minél többen tudjanak róla, hogy egyszer talán legyen esély a változásra, hogy ne legyen csend

– zárta a posztot.

Forrás: 24.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all