Csak az derülhet ki, hány ülést tartott a testület.
2030-ig nem adják ki azokat a dokumentumokat, amelyek a hivatalosan Pintér Sándor belügyminiszter vezette Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs ülésein születnek - derül ki abból a válaszból, amelyet Lakatos Tibor rendőr dandártábornok, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője adott a hvg.hu közérdekű adatigénylésére.
A dandártábornok arra hivatkozva tagadta meg a dokumentumok kiadását, hogy
közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adatok és a keletkezésüktől számított tíz évig nem nyilvánosak
Mindössze egyetlen adat van, amelyet sikerült megszerezni, ez pedig az, hogy a megalakulása, vagyis a 2020. január 31. óta összesen 159 ülést tartott 2021. november 25-ig. Utóbbi az adatigénylés időpontja, a hvg.hu ezután 45 nappal, 2021. január 10-én kapta meg Lakatos Tibor válaszát.
A törvény betűje szerint egyébként az operatív törzs ülésein keletkező dokumentumok nem számítanak minősített adatnak, a testület döntéseiről és a hátterükről a kezdetektől fogva mégis csak azt lehet tudni, ami a sajtótájékoztatókon elhangzott. Ezek közül a sajtótájékoztatók közül az operatív törzs 2021. május 25-én tartotta a legutóbbit, a hétvége három napjának fertőzöttségi és halálozási adatait pedig azóta is tömbösítve közli. Kérdezni élőben már másfél éve nem lehet a testülettől.