1,4 milliárdos költségvetési csalás vádja nem akadály, a per kezdete óta 165 millió forint támogatást kapott a Simonka-ügy elsőrendű vádlottja

Attól függetlenül, hogy 2020 januárjában elkezdődött a per, a Simonka-ügy elsőrendű vádlottja, Kékessy Mihály György több alkalommal is kapott vissza nem térítendő agrártámogatást a magyar államtól

– derül ki a 24.hu cikkéből. 

Kékessy Mihály György őstermelő, gazdálkodó, a mezőgazdasági termékekkel kereskedő Perpusz Hungary Kft. ügyvezetője és tulajdonosa, akinek a Magyar Államkincstár adatbázisa szerint  

  • 2020-ban 82 965 818,
  • 2021-ben pedig 82 286 628

 forint támogatást utaltak át. Ami a részleteket illeti, a Perpusz Hungary Kft.- nek hárommillió forintot ítélt meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Széchenyi Kártya Programban, de az állami tulajdonban álló Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-től is kapott egy 64 millió forintot állami kezességvállalással.

Kékessy Mihály Györgynek mindezt úgy sikerült abszolválnia, hogy a bukott Békés megyei fideszes országgyűlési képviselővel, Simonka Györggyel és még 31 másik emberrel együtt elsőrendű vádlottként törvény előtt kell felelnie egy 1,4 milliárd forintos költségvetési csalási ügyben.

Ügyészségi gyanú szerint Simonka György – aki csak a harmadrendű vádlott – eredetileg a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek (TÉSZ) által igénybe vehető, az Európai Uniótól és a magyar költségvetésből származó vissza nem térítendő támogatásokra utazott. Ő és a társai a beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták, vagyis a kérelmekben valótlan adatokat tüntettek fel azért, hogy jogellenesen megnövelt összegű támogatásokat vegyenek fel. Az ingatlanokat áron alul megszerezték, majd azokat minimális fejlesztéssel, fiktív értékbecsléssel szerepeltették az elismerési tervekben. A beszerzett eszközök döntően használtak voltak, és csak töredékét képviselték az értük kifizetett összegnek. Simonka György meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45 százalékát – szolgáltassák vissza neki készpénzben. Simonka Györgyöt eredetileg 

  • kétrendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettéért,
  • kétrendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettéért,
  • kétrendbeli vesztegetés elfogadása bűntettéért, kétrendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettéért,
  • kétrendbeli folytatólagosan és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségéért

 

vonták felelősségre, amihez 2021 augusztusában jött még egy vád, a két rendbeli vesztegetés hatósági eljárásban bűntette, miután kiderült, hogy ötmillió forintot fizetett, hogy befolyásolja egy tanú vallomását.

Simonka Györgynek először 2019. október 18-án, aztán 2021. február 22-én függesztették fel a mentelmi jogát, de nem helyezték letartóztatásba. Ennek minden valószínűség szerint az az oka, hogy a Fidesznek formálisan vele van meg a kétharmados többsége az Országgyűlésben.  Kékessy Mihály Györggyel több közös vállalkozást is vitt, az elsőrendű vádlott nevén van a tulajdonjoga annak a vagyonzár alá vett háznak, amelyben a fideszes parlamenti képviselő él a Békés megyei Újkígyóson.

 
Borító: Előkészítő tárgyalás 2020 január 15-én. Fotó: Béres Márton / Népszava
 
Forrás: Népszava