Orbánt is megnevezi az oligarchákról szóló európai parlamenti jelentés

Magyarországot és Orbán Viktort is név szerint említik abban az oligarcha struktúrák elleni harcról szóló jelentéstervezetben, amelyet csütörtökön 22 igen szavazat, négy nem és két tartózkodás mellett fogadott el az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága – számolt be erről az RTL Híradó.

A határozati javaslatot jegyző finn néppárti képviselő, Petri Sarvamaa szerint egyes tagállamokban a kormányok tagjai és más politikai pozíciókat betöltő személyek aktívan törekednek arra, hogy az uniós forrásokat saját hasznukra fordítsák. A szigorúbb ellenőrzést sürgető képviselő szerint az uniós intézményeknek minden lehetséges eszközzel fel kell lépniük az ilyen folyamatok ellen – írta a Népszava.

A szakbizottság tagjai a szavazás során jóváhagytak egy sor módosító indítványt, amely bírálja és aggasztónak nevezi az uniós pénzek magyarországi felhasználását. Az egyik jóváhagyott módosító indítványban az szerepel, hogy: „számos leleplező, tényfeltáró és oknyomozó cikk szerint Magyarországon Orbán Viktor a mezőgazdasági támogatások révén központosította és a belső köre számára újraosztotta a vagyont”. A magyar miniszterelnök mellett a volt cseh elnököt, Andrej Babišt is megnevezik az indítványokban.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt írta az RTL kérdésére, hogy: „Bízunk benne, hogy a brüsszeli baloldal a világ első számú oligarchájával, Soros Györggyel és hálózatával kezdi az uniós pénzek felhasználásának szigorítását”.

Forrás: Telex