Több magyar fegyverboltban megugrott a forgalom, hasonlót a Covid-járvány kezdetén tapasztaltak

Nem egységes tapasztalat, de több magyarországi, fegyvereket (is) áruló boltban megugrott a forgalom azóta, hogy elkezdődött a háború Ukrajnában. Körkérdéssel kerestünk meg üzleteket egy olyan olvasói jelzés után, amely arról szólt, hogy nehezen kapni lőszert fővárosi vadászboltokban, a riasztópisztolyok pedig több helyről elfogytak a napokban.

“Az orosz támadás óta jelentősen megugrott a forgalom. Egy átlagos hóvéginek körülbelül a triplájára” – erősítette meg az értesülést szerdán Vass Gábor, aki négy budapesti önvédelmi bolt tulajdonosa, emellett pedig a Kaliber Magazin főszerkesztője. Vass szerint a gumilövedékes fegyverek gyakorlatilag kifogytak, holott – ahogy megjegyezte – ezek a legdrágábbak ebben a szabadon tartható, nem halálos önvédelmi eszköz mezőnyben. Náluk a gáz-riasztó fegyverekből is lényegesen több fogy a szokásosnál, illetve számszeríjből is elkezdtek "feltankolni" az emberek, tette hozzá.

“Az eladóim tájékoztatása alapján valamiféle biztonság-keresés a motiváció (holott orosz tank és kalasnyikov ellen ezek nem védenek), illetve többen említik, hogy "a menekültekkel nem csak jó emberek fognak bejönni ellenőrizetlenül"

– írta az önvédelmi boltok tulajdonosa.

 A fokozott érdeklődés ugyanakkor nem érzékelhető mindenhol. A Nimród – Derringer Fegyverszaküzlettől például azt a választ kaptuk, hogy az előző héten egyelőre nem tapasztaltak különösebb vásárlási kedvet az önvédelmi fegyverek, töltények iránt, bár az utóbbi hónapokban általánosan megnövekedett az érdeklődés, de azt a vírus okozta áruhiánynak tudják be. Azt érzékelik, hogy hullámokban történik a felvásárlás, amikor egy-egy beérkezés megtörténik.

Vass Gábor szerint a 2015-ös menekültválság idején volt még észrevehető 1-2 héten keresztül hasonló jelenség ahhoz, amit most tapasztalnak, és ilyen volt a Covid-pánik kialakulása is. A koronavírus-járvány indulását mások is megemlítették a válaszukban mint olyan korábbi időszakot, amikor látványosan megugrott a forgalmuk. A Nimród – Derringer Fegyverszaküzlet válasza szerint a mostani helyzettel összehasonlítva 2020 március-áprilisa volt az, ami “valós felvásárlási lázat jelentett”.

“Készültünk arra, hogy ismét vásárlási láz lesz, de egyelőre nem tapasztaltunk olyan mértékű rohamot, mint 2020 márciusában a Covid kapcsán”

– írta a Telexnek szerdán a Fegyverellátó mögötti cég, a Viapharma Kft. vezetője, Kovács László is.

“Azt merem mondani, hogy nőtt az igény, de nem két- háromszorosára, inkább csak egy 20-30 százalékkal. De igazából minden eddigi évben a február gyenge volt, és február végén kezdtek el jönni az emberek újra, így nem tudom biztosra mondani, hogy a jelen helyzet kapcsán lenne az a kb. 30 százalékos növekedés. Néhány ember mondja csak, hogy a jelen helyzet miatt tért be hozzánk, de továbbra is mondom, nem annyira, mint a Covidnál volt (egyelőre, ebben a pillanatban)” – nyomatékosította.

A Fegyverellátónál olyan vásárlók voltak most a cégvezető megfigyelése szerint többen, akik vidékről jöttek hozzájuk, vagy az árak miatt, vagy azért, mert a vidéki boltok erősebben leapadtak. Amire töretlen keresletet lát ő is, azok a gumilövedékes fegyverek, leginkább a gumilövedékes pisztolyok és természetesen a hozzájuk való "üzemanyagok", kiegészítők. Nekik is van egyébként több termékük is, amiből leapadtak a készletek, de Kovács László szerint ott leginkább a mostanában erősödő szállítási és kapacitási hiányokról van szó, nem a hirtelen felvásárlásokról.

Forrás: Telex