Totális káosz: A hazai kutak negyede is leállhat a benzin- és gázolajutánpótlás hiánya miatt

Az ok a múlt héten 480 forintban megállapított nagykereskedelmi üzemanyagár-korlát.

"95-ös benzinből kifogytunk. Szerződött nagykereskedőnk, a Mol 9-ére, majd később szóban 10-ére ígérte a szállítást, de azt is lemondták. Most a hosszú hétvégére ígértek szállítmányt. Gázolajból 10-én fogyunk ki."

- fogalmazott lapunknak egy neve elhallgatását kérő "kiskutas" abból a több tucatból, akik szerdán, különböző zárt és nyíltabb fórumokon, sorra jelezték: egyszerűen kifogytak a legfeljebb 480 forintért adható alapüzemanyagokból.

"Már a fél Balkán a mosoni kúton tankol. Kint a sor vége az autópályán." "Egy szigetszentmiklósi kút betonelválasztókkal lezárva." "Az M1-en végig kifogyott az üzemanyag, vagy épp hogy adnak". "Leálltunk. Elfogyott." "Baján szerdán még száz litert lehetett egyszerre tankolni, ma már csak 50-et." "Az itteni Shell-kúton kifogyott a gázolaj". "Az itteni Molon sincs." "Szerdán 50 Mol-kút kifogyhatott." "Az itteni OMV is üres." "Persze, mert hétfőn olyan sor állt előtte, amit még életemben nem láttam... fél Európa ott volt. Na meg láttam olyat is, hogy a pótkocsin is tartály volt." "Mad Max-világ." "Ma reggel kiírtuk, hogy gázolajra készlethiány. A NAV bejelentés alapján holnap jön ellenőrizni." "A 7-i rendelést ma sem kapjuk meg." "Most hívott a polgármester, mikor tudnak tőlünk üzemanyagot vinni, erre jeleztem, hogy nem vinni kéne, hanem hozni... Megígérte, hogy jelzi az országgyűlési képviselőnek... Na, mondom, azzal előrébb leszek..." "A Mol nem köt új szerződést egyelőre, a régi nagyker pedig vis maiorra hivatkozva nem teljesít". "Most hívott egy olajbányász cég, hogy szerezzek 120 ezer liter gázolajat, mert nem tudnak fúrni." 

Csak úgy záporoznak a panaszok, amelyek közül az általunk ellenőrzött közlések megalapozottságát a nyilatkozó visszaigazolta.

Előzetes becslések szerint péntekig körülbelül 500 hazai töltőállomáson szűnhet meg az alapüzemanyagok kiszolgálása - közölte megkeresésünkre Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu nevű árösszehasonlító oldal vezetője. A leállásban már "színes kutak", vagyis ismert márkák is érintettek - tette hozzá. A szám tetemes, hisz az összes hazai töltőállomás negyede.

Forrásaink a káosz fő okának ezúttal egybehangzóan azt a múlt heti kormányintézkedést tartják, amely - alapvetően a november közepe óta 480 forintban megállapított üzemanyagár-korlát miatt mára tönkrement kis kutak helyzetét javítandó - a nagykereskedelemben is 480 forintos árplafont húzott. Az egybehangzó hírek szerint a Molon kívüli honi nagykereskedők - például az OMV, az Orlen Unipetrol vagy a Mabanaft - a 480 forintos üzemanyagárplafonon kívül számos más indokra hivatkozva többek esetében beszüntették a kiszolgálást. Sőt a hazai piac 70 százalékát képviselő, önmagát ellátásra kötelezett, stratégiai vállalatnak nevező Molnál is akadt bökkenő. Ismereteink szerint az iparág kis cégeinek érdekképviseletére alakult Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) levélmásolatokat mellékelve panaszolta az illetékes Innovációs és Technológiai Minisztériumnak (ITM), hogy bár a múlt heti jogszabály a nagykereskedőnek szerződéskötési kötelezettséget írt elő, ezt a Mol nem köti össze a kiszállítások vállalásával is. Különösen igaz ez az újonnan hozzájuk forduló kutakra. Megfigyelők arra gyanakszanak, hogy a Mol finomítója nem képes ilyen gyorsan átállni a piac fennmaradó 30 százalékának kiszolgálására. Bár a veszteséget a Mol állja, sokan attól tartanak, hogy változatlan árviszonyok közepette az olajcég sem bírja "néhány hónapnál tovább". Kérdésként merült fel az is, hogy a kutason kívül álló okok miatti áruhiány esetén is adóbírsággal, illetve bezárással jár-e a 48 órán túli zárva tartás.

1342605

Közben boldog-boldogtalan tankol. A legnagyobb megterhelést a jelek szerint a környező országokból felénk irányuló üzemanyag-turizmus és nemzetközi fuvarozás jelenti. Nem csoda: a gázolaj literjét Ausztriában 664, Szlovéniában 641, Horvátországban 606, a benzint Ausztriában 653, Szlovákiában pedig 621 forintért mérik átlagosan, ami literenként több mint száz forint árelőny. Ahol még egyáltalán fogadják nálunk a nagyobb tehergépjárműveket, kamionok hosszú sora kígyózik. Sokan pedig tartályokba tankolnak. Egy kertészetben elfogyott az összes hordó - jelezte egy olvasónk.

A feszültség, ha lehet, egyre nő: az Európában irányadó, Brent típusú nyersanyag hordónkénti ára 133 dolláron szerdán is megközelítette keddi, 134 dolláros, 14 éves, rekordközeli csúcsát. A Holtankoljak.hu becslései szerint az árkorlát alá nem tartozó nagykereskedelmi árak a szerdai, literenként 41 és 66 (!) forintos emelés után péntektől további, literenként 46, illetve 77 (!) forinttal literenként 640, illetve 717 forintra nőnek. Az átlag 40 forintos kiskereskedelmi árrést alapul véve ez árkorlát nélkül átlag 680, illetve 757 forintos benzin- és gázolaj-kútárat jelentene. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az ellátási zavarok kapcsán arra figyelmeztet, hogy a 3,5 tonnánál kisebb mezőgazdasági gépek kiszolgálása változatlanul kötelező.

Egyes érdekképviselőknek az ITM-nél állítólag néhány napon belüli intézkedéseket ígértek. A konkrét ellátási kérdések kapcsán lapunk megkeresésére a szaktárca, a tárgyhoz nem illeszkedő propagandaüzenetekkel körítve, annyit közölt, hogy "a benzinárstop és a 480 forintban maximált nagykereskedelmi ár hozzájárul a kiskereskedelmi benzinkutak versenyképesebb működéséhez és számos intézkedéssel támogatja a kisbenzinkutakat az ellátásbiztonság garantálása érdekében".

Szakértők a káoszt egyértelműen az Orbán-kormány átgondolatlan üzemanyagárstopjának tudják be.

Megkeresésünkre eddig sem az ügyben alapvetően érintett Mol, sem az Orlen Unipetrol, sem a NAV nem reagált és a Mabanafttól is csak egy udvarias elutasítást kaptunk.

 Borítókép: Pavel Bogolepov
 
Forrás:Népszava