péntek, május 20, 2022

A magyar állam „segítsége” most nagyjából annyi, hogy nem akadályozza a segítők munkáját – vonták le többen is a tanulságot a Nyugati pályaudvaron, amikor az Ukrajnából menekülőket fogadták. Helyszíni riport. – Állam? Az hol van? – fordul felénk mosolyogva az egyik önkéntes tolmács a Nyugati pályaudvaron.–Civilek csináltak itt mindent – mutat körül a mára teljesen kiépült menekültközpontra – méghozzá a semmiből.

A kint dolgozó önkéntes menekültsegítők zöme szinte az első pillanattól fogadja az oroszok pusztítása elől Ukrajnából menekülők ezreit. Azóta is tízezreknek biztosítottak, élelmet, menedéket, tisztálkodást. Ugyanígy épült ki maga a menekültközpont: a sátrakat és a standokat a környező szórakozóhelyek tulajdonosai adták, a ruhát, élelmiszert, gyermekjátékokat pedig a szeretetszolgálatok hozták, de folyamatosan érkeznek a lakossági adományok. Ottjártunkkor egy középkorú hölgy egy nagy tepsi süteményt hozott, majd megkérdezte, hogy mire lenne még szükség. – Fogkefe, tisztálkodási szerek, főleg baba és gyerekápolási kellékek – válaszolták neki. A nő ezeket felírta egy cetlire majd távozott. – Így megy ez – mondta a pultnál álldogáló nő –

rengetegen idejönnek a pulthoz, megkérdezik, hogy mire van szüksége a menekülteknek, majd bemennek az üzletközpontba és megvásárolják ezeket. A közeli éttermesek is mind hordják a meleg élelmet. Egy kínai kiskereskedő pedig naponta felvásárol vagy két tucat menüt a McDonald'sban.

Van, aki „csak” hoz, más pedig ott ragad segíteni. Például Duleba Dóra, aki férjével kiskereskedő. Amikor először hallottak a menekülthullámról, akkor pár ismerősükkel összeszedtek ezt-azt és kihozták a pályaudvarra. – Láttam, hogy kellene vízforraló, kávéfőző és még vagy ezer más dolog. Ezeket kiírtam a Facebook-ra és sorra jöttek a felajánlások – mesélte. Dóráéknak a helyszínen lévő vöröskeresztesek adtak helyet, áramforrást. Azóta is teljesen önállóan dolgoznak, folyamatosan érkeznek hozzájuk az adományok és a segítők is.

Ágoston felvételizik, hittanoktató akar lenni. Korábban már önkénteskedtek, Ágoston például nemrég az Eucharisztikus Konferencián. Ahogy szinte mindenki, ők is a híreket látva jöttek ki a pályaudvarra. És ahogy mások, úgy a két férfi sem látott a rendőrökön kívül egyetlen állami segítőt sem. – A magyar állam „segítsége” most nagyjából annyi, hogy nem akadályozza a menekültsegítők munkáját – vonták le többen is a tanulságot.

1343307

Fotó: Csomor Ádám Népszava

Eszter már „rutinos” menekültsegítő: a 70 éves, korábban ékszerészként dolgozó nő 2015-ben a Keletiben volt. Most az első hírek hallatán eldöntötte, hogy segíteni fog. A „munkába állás” meglehetősen egyszerű volt: „kisétáltam ide és megkérdeztem, hogy miben segíthetek?” Végül az egyik, hevenyészve felállított stand mögött kapott helyet, élelmiszert oszt az érkezőknek. Mint azt tapasztaljuk, ez nem könnyű munka: a menekültek zömének egyik napról a másikra semmisült meg egész addigi életük. Néhány napja még munkába készültek, most pedig egy vadidegen városban álldogálnak, millió kérdéssel. Értetlenkedés, düh és harag keveredik a levegőben, ami egészen furcsa helyzeteket, mániásnak tűnő viselkedésformákat szül. Egy idősebb hölgy például megszámlálhatatlanul jött vissza a standhoz, hogy zacskókat kérjen, de azt nem árulta el, hogy mire akarja azokat használni. Eszter szerint a menekültsegítéshez hozzá tartozik, hogy tudni kell helyén kezelni a különféle a kéréseket. – Ez nem könnyű – mondta Alexander, önkéntes orosz tolmács. Az informatikus férfi az orosz felesége kedvéért, önszorgalomból tanulta meg a nyelvet. Most a szabadnapjain jár ki tolmácsolni a Nyugati és a Keleti pályaudvarra. Alexandernek a legnehezebb pillanata az volt, amikor a Keletiben az egyik vágány szélén egy férfit találtak, ahogy magába roskadva ült. 

Amikor megkérdezték, hogy mi baja, megmutatta a családja fotóját. Mindannyian meghaltak egy orosz támadásban, csak ő élte túl valahogy, majd sokkos állapotban eljutott Budapestig, ahol végül, az ismeretlen város ismeretlen pályaudvarán tudatosult benne minden. Végül mentőt kellett hívni hozzá és be kellett vitetni a pszichiátriára, mivel láthatóan kész volt arra, hogy azonnal vonat elé vesse magát.

Szintén a szabadidejüket áldozzák fel a Bethesda kórház dolgozói, hogy kint legyenek a menekültek fogadásán. Mint lapunknak elmondták, váltott műszakban dolgoznak, a lényeg, hogy mindig egy orvos, egy ápolónő és egy segítő legyen kint a helyszínen.

– Meghűlés, fejfájások – mondta egy fiatal, lengyel származású doktornő, arra a kérdésünkre, hogy mi a leggyakoribb panasz a menekülők között. Beszéltünk három egészségügyi dolgozóval is: szinte csak ők viseltek szájmaszkot. És – mint mondták – nem csak a koronavírus miatt. – Az Ukrajnából érkezők között sokan vannak olyanok, akiket itt már eltűnt „hagyományos” járványok ellen, például kanyaró, tuberkulózis, nem oltottak be – fogalmazott egyikük. Szerintük egyébként komoly baj lehet abból, hogy éppen a menekülthullám előtt engedte el a kormány a maszkviselés kötelezettségét.

– A leginkább megdöbbentő, hogy ugyanolyan emberek jönnek Ukrajna felől, mint mi vagyunk – ezt már a sokadik napja önkénteskedő Frech Helga mondta. Ő civilben doktorandusz és tudományos kutató. Tolmácsként segít az érkezőknek, de ez ebben az esetben leginkább problémamegoldás. Az érkezőknek millió kérdése van, nem tudják hol tudnak lepihenni, hol tudnak átszállni, hol tudnak telefonkártyához jutni. Máskor az érkező családot kell átkísérni egyik pályaudvarról a másikra, mivel mennek tovább Lengyelországba. Frech Helga szerint van, ahol a család is kettészakad:

sokan csak Budapestig jönnek, elhozzák biztonságba a családot, itt elbúcsúznak, majd mennek vissza Ukrajnába, harcolni. Volt nagyapakorú is, aki visszaindult a hazájába, de akadt olyan ukrán fiatalember, aki eleve azért jött Budapestre, hogy itt védőmellényt vegyen, amibe utána odahaza acéldarabokat varrnak, így készül fel a harcra.

Ahogy Frech Helga úgy mások is jobbára mosolyogtak azon a kérdésünkön, hogy miért segítenek a szabadidejükben. – Talán az ember így küzd a tehetetlenség érzése ellen – vélekedett egy fiatalember. Vele alig tudtunk beszélni, folyamatosan a laptopja előtt ült és megállás nélkül csörgött a telefonja. A feladata az volt, hogy a hozzá érkezőknek valamilyen, akár átmeneti szállást találjon. A legtöbben egyébként átutaznak, így mosdóra, fürdésre lenne szükségük. (A férfi kollégája itt dühösen megjegyezte: a tisztelt kormány legalább ebben az esetben megtehetné, hogy valamelyik nagyobb sportközpontot megnyitná, hogy ott tisztálkodhassanak az emberek.) De van, akinek a pályaudvaron kell valahogy hosszabb távra szállást szereznie. Sőt, szinte megoldani az életét. A megoldhatatlant. A többi önkéntes tolmács egy kékes hajú fiatal lányt hozott a standhoz. A lány görnyedten állt, fejét leszegte, tekintete üres, egyetlen pontra meredt. Halkan, egy-egy szót próbált elmondani, láthatóan sokkos állapotban volt. A kísérői szerint menekültstátuszt szeretett volna kérni, de nem tudta hogyan kell. Más sem. Végül arra jutottak, hogy az egyik menekültsegítő szervezet honlapját nézik meg. 

Borító fotó: Csomor Ádám| Forrás:Népszava

Forrás: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all