csütörtök, december 08, 2022

Márciusban, az előző havit is túlszárnyaló, 8,5 százalékos mértékű volt az általános infláció. Ilyen drágulást Magyarországon 15 éve nem láttunk. Az élelmiszerek ára pedig átlagosan 13 százalékkal emelkedett tavaly márciushoz képest.

A koronavírus járvány esetleges visszatérése körüli bizonytalanság és a szomszédunkban zajló háború tükrében pedig kicsi az esély rá, hogy rövid távon megállna az árdrágulás. A járvány és az orosz-ukrán konfliktus előtt nosztalgikus panaszkodásként hatott csupán, mennyivel többet ért a nyugdíj – vagy a fizetés – pontosan két évvel a pandémia betörése után azonban ez a mindennapok tapasztalatának nevezhető, ilyen árképzés mellett. A Pénzcentrum most is tíz alapvető élelmiszer átlagárán keresztül mutatta be, hogy mennyi zsemlére, tejre, tojásra, húsra futotta régebben az átlagos nyugdíjösszegekből és mennyire futja most.

Kimutatásuk szerint az átlagnyugdíjból a drágulás miatt egy év alatt

  • zsemléből 873 darabbal, azaz 17 százalékkal futotta kevesebbre, mint a tavalyi év azonos hónapjában.
  • Tojásból 71 darabbal, vagyis 2,1 százalékkal kevesebb jött ki, mint 2021 márciusában.
  • A 2,8 százalékos ESL tej esetében hasonló mértékű a különbség, bár mivel azt érinti az árstop is, mégis nagy mértékűnek tűnik – az ezek szerint csak féléves –  drágulás. A tejindex 35 literrel, avagy 6,24 százalékkal romlott ugyanis a tavalyi év azonos időszakával összevetve.
  • A lisztindex is negatív folyamatokat mutat. Vélhetően az árstopnak köszönhető, hogy „csupán” 45 kilóval – ami 5,4 százaléknak felel meg – kevesebb jött ki belőle idén márciusban, mint egy éve.
  • A burgonyánál valamivel drasztikusabb mértékű drágulást látni, 70 kilóval, 10,5 százalékkal kevesebbet engedhetett volna meg magának egy átlag nyugdíjas, ha minden pénzét erre költötte volna.
  • A bontott csirkénél a drágulás még ennél is sokkolóbb mértékű, 25 kilóval kevesebb szárnyasra futotta ugyanis idén márciusban, mint egy évvel korábban, ami 12, 32 százalékos változást jelent az indexben a negatív irányba.

Még a jelenlegi általános infláció mellett is volt viszont néhány élelmiszer, ami valamelyest megfizethetőbb most, mint egy évvel ezelőtt. Ezek közé tartozik a párizsi, amiből egész egyetlen százalékkal, 1 kilónyival futotta többre egy átlagos nyugdíjból idén márciusban, mint 2021 azonos hónapjában. De az árstop által relatíve olcsón tartott kristálycukor is a megfizethetőbbé váló termékek közé tartozik, amiből 7,7 százalékkal, 46 kilóval futotta többre egy átlagos idős ellátásából.

Egyelőre a sertéshús is valamivel megfizethetőbb, mint tavaly. A 10 kilós különbség 9,43 százalékos pozitív változást jelent a sertéshúsindexen. A legnagyobb mértékű pozitív irányú változást azonban nem a húson, hanem az almaindexen látni. A nemrégen még a legolcsóbbak közé tartozó gyümölcs tavalyi és tavalyelőtti drágulása után idén valamennyire mérséklődött az ára. Ennek és a nyugdíjkorrekciónak hála 62 kilóval, 18százalékkal több almára tellett az átlagnyugdíjból márciusban, mint egy évvel korábban.

Borítófotó: VARGA JENNIFER / 24.HU

Forrás: 24.hu

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all