A szomszédban háború dúl, de Benkő honvédelmi miniszter eltűnt a színről

Az orosz–ukrán háború kitörésekor a honvédelmi miniszer még gyakran feltűnt a miniszterelnök mellett, határszemlét tartott, NATO-csúcson vett részt, és fontos bejelentéseket is tett. A negyedik Fidesz-győzelemmel egyidőben azonban mintha Benkő Tibor szereplései megszűntek volna.

Több mint két hónapja támadta meg Ukrajnát Oroszország, az eredetileg villámháborúnak, diadalmas bevonulásnak szánt offenzíva azóta véres mészárlássá változott. A helyzet a magyar kormányt is elidegenítette még azoktól is, akikkel addig jóban volt, hiszen a háború kitörése előtt néhány héttel Orbán Viktor még büszkén feszített Vlagyimir Putyin orosz elnök mellett egy általa „békemissziónak” titulált, de egyébként gázszállításról szóló moszkvai találkozón.

A kezdeti tanácstalanság után a magyar kormány hamar megtalálta a központi kommunikáció irányvonalát. A kampányüzemmódba kapcsoló Orbán Viktor nemcsak azt igyekezett a választók fejébe verni, hogy az ellenzék belesodorná Magyarországot a háborúba, hanem minden arra is minden lehetőséget megragadott, hogy magát béke és a biztonság határozott vezetőjének mutassa. A kormányfő hivatalos Facebook-oldalát így hamar ellepték a fotók harci helikopterekről, határszemlékről, kórházlátogatásokról és Ukrajnából menekült gyerekek simogatásáról.

Egyvalaki azonban fájóan hiányzott a központi háborús kommunikációból,

mégpedig az, akitől egy ország joggal várhatta, hogy a szomszédos államban zajló háború esetén központi szerepet kap: Benkő Tibor honvédelmi miniszter.

Miközben a miniszterelnök one man show-t kreált a konfliktus hazai kezeléséből, addig Benkő a háború első néhány hetében mutatott viszonylagos aktivitása után egy idő után már inkább csak lakossági fórumokon és televíziós interjúkban tűnt fel, áprilisban pedig – amikor még javában tartott a háború – gyakorlatilag eltűnt a nyilvánosság elől.

8ba1f6f8 706d 47bd b9aa 9e238454b6ab

Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszél a lakossági fórumon Szentesen 2022. február 25-én
© MTI / Rosta Tibor

Béke lesz itt, nem háború

De nézzük, mit csinált a háború kezdetekor a honvédelmi tárca vezetője. Nehéz lenne azt képzelni, hogy Benkő Tibornak bármilyen fogalma lett volna arról, mire készül Oroszország. (Ez még akkor is így van, ha ukrán részről erre utaló, alá nem támasztott nyilatkozatok hangzottak el.) A honvédelmi miniszter február 9-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen még arról beszélt, hogy diplomáciai úton kell megoldani az akkor még csak készülődő konfliktust, egy héttel később egy háttérbeszélgetésen pedig magyarországi hírszerzési információkra hivatkozva azt közölte: nem látták a célját annak, hogy a NATO pluszerőket telepítsen Magyarországra. És ez még mindig reálisabb kép volt annál a januári elemzésénél, amikor az InfoRádiónak azt mondta, az ukrán határ menti orosz haderő-átcsoportosítások nem utalnak arra, hogy Oroszország le akarná rohanni Ukrajnát.

Amikor már világos volt, hogy a magyar jóslatok nem válnak be, február 22-én Benkő is ott volt a nemzetbiztonsági kabinet ülésén a Karmelita kolostorban. Aznap ő jelentette be azt is, hogy a Magyar Honvédség katonákat és haditechnikai eszközöket csoportosít át az ország keleti felébe. Helyzetértékelés azonban még ekkor is meglehetősen optimista volt: két nappal a totális háború kitörése előtt a honvédelmi miniszter a Hír Tv-ben úgy fogalmazott, a problémákat békés úton kell rendezni, és bíznak abban, hogy semmiféle fegyveres konfliktusra nem kerül sor.

3f4c9c77 4d4d 4b7d 9eb2 144429704ea7

Benkő Tibor a nemzetbiztonsági kabinet ülésén a Karmelita kolostorban 2022. február 22-én
© MTI / Fischer Zoltán

Ilyen felvezetés után nem tudni, mi hangzott el február 24-én, a háború kitörésének napján a nemzetbiztonsági operatív törzs ülésén, de az biztos, hogy Benkő ott volt a Karmelita kolostorban. A honvédelmi csapatmozgásokról azonban már nem ő, hanem Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka számolt be Hajdúhadházon.

 És hogy mit csinál egy szomszédos háború kitörésének napján a magyar honvédelmi miniszter?

Fürjes Balázsnak, a Fidesz XII. kerületi jelöltjének kampányol egy budai lakossági fórumon (a helyi választási eredmény ismeretében meglehetősen sikertelenül).

Kampányolj, ne háborúzz

Benkő nem kísérte el a kormányfőt az első határszemléjére, de egy nappal később már ő is a határon tájékozódott Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy társaságában, amit később többször is megismételt.

Kampányidőszak alatt a Fideszben még egy honvédelmi miniszter sem foglalkozhat állandóan a háborúval, Benkő pedig igyekezett is megfelelni a feladatnak: először Szentendrén Vitályos Eszter, majd pedig Kiskunhalason Bányai Gábor fideszes egyéni jelöltek meghívására tartott előadást. A hallgatóság azonban már csak olyan, hogy kihasználja a lehetőséget, ha háború idején egy honvédelmi minisztert kérdezhet: Benkő Kiskunhalason a Telex tudósítása szerint arról is mesélt, tavaly decemberben hogyan figyelmeztette ukrán kollégáját az 1956-os eseményeket felhozva arra, hogy „rossz úton járnak”.

A nyugatiak akkor azt mondták, hogy „csak menjetek az oroszoknak, csak harcoljatok, majd mi itt vagyunk. Aztán senki nem jött, senki nem tartotta fontosnak” – fogalmazott Benkő.

A miniszternek két határlátogatás és a Facebookon közzétett üzenet mellett volt ideje elmenni a szolnoki Márai Sándor Polgári Kör összejövetelére, majd egy soroksári lakossági fórumra is.

Egy honvédelmi miniszter élete persze nemcsak a katonák meglátogatásából, emléktábla-avatásokból és lakossági fórumokból áll. Benkő a NATO-csúcstalálkozókon is részt szokott venni, nem volt ez máshogy márciusban sem, mely szintén okozott egy kis zavart. A találkozó után még Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be, hogy nemzetközi katonák érkeznek Magyarországra a NATO keleti védelmének erősítésére, ezt pontosította később a honvédelmi miniszter azzal, hogy nem történt más, mint nyitottá tették a magyar katonákból álló harccsoportot más nemzet katonái számára.

Még a NATO sem állíthatta meg azonban abban, hogy folytassa a lakossági fórumok látogatását, például Pécsett, Hoppál Péter fideszes jelölt körzetében. A jó hangulatot csak a Zágrábban lezuhant és Magyarországon átrepült katonai drón rontotta, melyet már Benkő sem hagyhatott figyelmen kívül.

„Nem úgy van, hogy lőjük le, mert itt repül felettünk” – mondta Benkő, aki a vele személyes találkozót kezdeményező ellenzék kérésére már nem reagált.

Szintén Pécsen érte a V4-es védelmi miniszterek botránya: cseh kollégája azért mondta le a tervezett budapesti találkozójukat, mert „az olcsó orosz olaj most fontosabb a magyar politikusoknak, mint az ukrán vér”. Benkő kevésbé frappáns választ adott, szerinte

Jana Černochová a NATO-csúcson sem volt, és egyébként sem tud angolul.

Később azért a Magyar Honvédség új balassagyarmati sportközpontját még átadta, majd egy-két interjúra is szakított időt, főleg kormányközeli lapokban.

De hol a miniszter?

Amilyen sokat szerepelt azonban a honvédelmi miniszter márciusban, olyan hirtelen tűnt el a nyilvánosság elől áprilisban és májusban. Hiába túrtuk át a Magyar Távirati Iroda és a Magyar Honvédség híreit, Benkő Tibor a választás előtti napokban gyakorlatilag csak a dombóvári városnapot tisztelte meg jelenlétével, hogy aztán legközelebb a Fidesz eredményváróján tűnjön fel, majd megnyisson egy haditornát Balatonakarattyán.

Nem csak mi, hanem az ukrán nagykövet is hiányolta a minisztert, Ljubov Nepop a Partizánnak arról beszélt, hogy bár szeretett volna, a háború kitörése óta nem találkozott a magyar kormányból senki olyannal, aki legalább miniszteri szinten van.

61696650 d19b 413b a248 db99bde169e2

© Túry Gergely

9acd0910 81c2 4169 88f4 d438a11d9042

Benkő Tibor honvédelmi miniszter beszédet mond a 2022. évi országos haditornadöntő és nemzetközi kadétkupa megnyitóján Balatonakarattyán 2022. április 11-én
© MTI / Vasvári Tamás

Benkő mindenesetre a kormányülésen részt vett, majd az Országgyűlés alakuló ülésén is elfoglalta a székét.

84f343ac e04b 4f25 97d6 89aa1aa9758e

Képviselők esküt tesznek az Országgyűlés alakuló ülésén 2022. május 2-án. A patkó első sorában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Benkő Tibor honvédelmi és Varga Mihály pénzügyminiszter (j-b) az Országgyűlés alakuló ülésén 2022. május 2-án
© MTI / Koszticsák Szilárd

Úgy tudjuk, Benkő Tibor hiánya nem csak nekünk tűnt fel, a minisztériumban is tisztában vannak azzal, hogy a tárcavezető annak ellenére sem vitte túlzásba a szereplést az elmúlt hónapban, hogy az ukrajnai háborúnak távolról sincs vége. Információink szerint ennek főleg a közelgő kormányalakítás az oka, azt azonban még mindig nem tudni, hogy Orbán Viktor milyen szerepet szán – ha egyáltalán szán – a jelenlegi honvédelmi miniszternek.

Benkő Tibor nem csak a hazai nyilvánosságból tűnt el. A múlt heti ramsteini légitámaszponton a NATO-szövetséges országok és partnerek részvételével lezajlott találkozón sem Benkő vett részt, hanem egy államtitkár és egy parancsnokhelyettes. A HM sajtóirodája a hvg.hu-nak azt írta, ez így szokott történni "az ilyen jellegű találkozókon", úgyhogy innentől már csak az a kérdés, hogy egy olyan, a háború kimenetelét érintő találkozón, amelyen az amerikai, a német, a kanadai, a török, az ukrán, a görög, litván, a dán védelmi miniszter részt vett, a magyar miért nem. Benkő mindenesetre az atv.hu-nak két napja úgy nyilatkozott: beszéltek a miniszterelnökkel különböző dolgokról, de minisztersége nem került szóba.

Forrás: HVG