szerda, november 30, 2022

A kormány tavaly év elején egy salátatörvény keretében szép csendben megszüntette az antidiszkriminációs küzdelemért felelős, korábban igen széles jogkörökkel rendelkező önálló állami hatóságot.

Noha a statisztikákból ez egyértelműen nem derül ki, a szakemberek szerint ezzel szűkült a jogérvényesítés lehetősége, mert a terület szinte láthatatlanná vált.

Tavaly novemberben egy szombati napon egy budapesti cipőboltban az egyik dolgozó rosszul lett a munkahelyén. Mivel hétvégén nem volt nagy forgalom, a nő elkéredzkedett, elment az orvoshoz, és kiderült, hogy azért volt rosszul, mert terhes. Még aznap felhívta az üzletvezetőt, hogy tájékoztassa a fejleményekről. Miután kiderült, hogy veszélyeztetett terhesnek minősül, a háziorvosa hétfőn táppénzre vette, ezért újra felhívta az üzletvezetőt. A főnök ekkor arról tájékoztatta a kismamát: a központ úgy döntött, nem foglalkoztatják tovább, és szombatra visszamenőleges hatállyal felmondták a munkaszerződését. A nő csak október óta dolgozott a cipőboltban, így még nem járt le a próbaideje. Az ügyet nem hagyta annyiban, így végül a munkáltatóját kétszázezer forintra megbírságolta a diszkriminációs ügyekben eljáró hatóság.

Szintén tavaly történt, hogy a békéscsabai plázában egy kerekesszékkel közlekedő nő észrevette, a mozgáskorlátozott mosdó be van zárva, és azt csak az ajtóra kihelyezett tájékoztatón szereplő díjköteles telefonszám felhívása után tudja használni. Az ajtót egy biztonsági őr nyitotta ki neki, amit a mozgássérült nő magalázónak érzett. Panaszt tett a biztonsági őrnél, és a bevásárlóközpont Facebook-oldalán is jelezte a problémát, mire a pláza képviseletében azt válaszolták neki, hogy a mozgáskorlátozott mosdók zárva tartása éppen a mozgáskorlátozottak érdekében történik. A pláza érvelése szerint a mosdók zárva tartására a tiszta, rendezett, emberhez méltó körülmények biztosítása érdekében van szükség. Csakhogy a nem mozgáskorlátozottaknak fenntartott mosdók nyitva vannak, az ép vásárlóknak tehát nem kell kulcsért telefonálniuk. A plázát üzemeltető céget ötvenezer forintra bírságolták.

E két történetben az a közös, hogy mindkét érintettet hátrányos megkülönböztetés érte egy-egy olyan tulajdonsága alapján, amelyet Magyarországon törvények védenek. Noha az ezekhez hasonló esetek nem ritkák, csak a töredékükben fordul elő, hogy a sértettek elégtételt kapnak az erre alkalmas jogi fórumok valamelyikén. Pedig lehetőség volna rá, hiszen például a bíróságokon, az ombudsmani hivatalnál vagy az ezen belül működő Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságon (EBFF) is rendelkezésre állnak különböző lehetőségek a hasonló jogsértések orvoslására. Az EBFF honlapján 2022-ben azonban mindössze a fent ismertetett két ügyről található nyilvános határozat.

Semmi másról.

Magyarországon 2005 és 2020 között elsősorban az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) foglalkozott a fentiekhez hasonló diszkriminációs ügyek kivizsgálásával. E hatóság feladatai közé tartozott a diszkrimináció egyes eseteivel szembeni fellépés mellett az egyenlő bánásmód követelményének minél szélesebb körben való érvényesítése is – akár a nyilvánosság eszközeivel.

2021-től aztán az önálló hatóságot egy salátatörvénnyel megszüntették, pontosabban beolvasztották az ombudsmani hivatalba, ami az alapjog-érvényesítéssel is foglalkozó civil szervezetek körében értetlenséget és tiltakozást váltott ki. Hogy a beolvasztás mögött milyen valódi politikai szándék húzódott, csak találgatni lehet, de a lépés a 24.hu által megkérdezett szakemberek szerint hozzájárult az antidiszkriminációs terület lehetőségeinek további szűküléséhez.

b rkl20210412039 masolat 1024x665

Fotó: RÓKA LÁSZLÓ / MTVA

Kiss Valéria, az ELTE Állam- és Jogtudományi karának adjunktusa 2010 és 2013 között dolgozott jogászként az EBH-nál. A szakember a 24.hu kérdésére azt mondta, a hatóság önálló működésétől, azaz 2005-től kezdve évente stabilan 1000–1500 hasonló panaszos ügyet kezelt, de objektív okok miatt hatósági döntés az ügyeknek csak a töredékében, évenként átlagosan 20–40 esetben született. Ez a 2021-es szervezeti változásoktól függetlenül lényegében a mai napig így van.

Kiss egy példával érzékelteti, hogy ezek a számok mennyire nem találkoznak a mindennapok valóságával. Azt mondja, szociológiai felmérések alapján a nőknek stabilan 6–8 százaléka szokta állítani, hogy hátrányos megkülönböztetés érte. Magyar viszonylatban ez több százezer embert jelent, de az eseteknek csak egy igen kis része jut el a megfelelő fórumokhoz.

Diszkrimináció sokféle élethelyzetben és sokféle tulajdonsága alapján érhet egy embert. Az egyenlő bánásmód érvényesítéséről szóló, 2003-as törvény alapján Magyarországon mintegy húsz úgynevezett védett tulajdonság alapján lehet hátrányosan megkülönböztetni valakit.

Ide tartozik a többi között

  • a bőrszín,
  • a nemzetiségi hovatartozás,
  • a nem,
  • a nemi identitás,
  • a szexuális orientáció,
  • a fogyatékosság,
  • a vallási meggyőződés, illetve politikai vélemény,
  • az egészségi állapot,
  • az életkor
  • és az anyanyelv is.

Kiss Valéria azt mondja, Magyarországon az antidiszkriminációs szabályozásról szóló viták már a Kádár-korszak utolsó évtizedében megkezdődtek, de igazi fordulatot csak az alkotmány 1989-es módosítása hozott. A rendszerváltáshoz kapcsolódó változtatással kibővült és átalakult az emberi jogok hazánkban használatos katalógusa, az egyenlőség elvét és a diszkrimináció tilalmát pedig részben az alkotmány szövegében, részben különböző törvényekben rögzítették, de számos alkotmánybírósági határozat is hozzájárult a megfelelő joggyakorlat kialakításához.

Magát a hatóságot 2005-ben hozták létre, elsősorban az Európai Unióhoz való csatlakozás miatti jogharmonizációs kényszer hatására. Kiss szerint a hatóság közjogi státusa a Gazdasági Versenyhivatallal megegyező volt, vagyis formális, jogi szempontból nagyon erős szervezetet hoztak létre, ám ezeket a lehetőségeket az EBH soha nem tudta maradéktalanul kihasználni. Nem kis részben a rendkívül alacsonyra szabott költségvetése miatt. Az államra már a kezdetektől jellemző volt, hogy a papíron széles jogkörök mellett a hatóságot nem látta el az ezek használatához elégséges anyagi feltételekkel.

Kiss szerint a hazai antidiszkriminációs törvény több lényeges ponton túlteljesíti az uniós elvárásokat. Lényegében megvalósítja mindazt azt, ami az uniós jogban 2008 óta várat magára: hogy a különböző védett tulajdonsággal rendelkező csoportok számára egységesen magas szintű védelem legyen elérhető. Ez olyannyira igaz, hogy az EBH-hoz hasonlóan széles hatáskörű, kvázi-bírósági jellegű testületek, amelyek kötelező döntést hoznak, Magyarországon kívül csak Bulgáriában, Romániában és Szerbiában működnek. A jogérvényesítés gyakorlatának azonban korlátot szabnak az intézményes körülmények.

Az EBH alapító elnöke, Demeter Judit jogász 2005-től 2011-ig vezette a hatóságot. Demeter több, a 24.hu által megkérdezett szakember véleménye szerint a közigazgatási pályafutása csúcsaként tekintett az antidiszkriminációs hatóság vezetésére. Ennek megfelelően és habitusából adódóan is nagyon ambiciózusan állt bele a feladatba.

Ment előre, mint egy buldózer

– jellemezte egyik korábbi munkatársa.

Demeter a 24.hu kérdésre most azt mondta: munkája során – a panaszok törvényes kivizsgálásán kívül – két fő szempontot igyekezett érvényesíteni. Az egyik, hogy a hátrányos megkülönböztetéses ügyek minél szélesebb nyilvánosságot kapjanak, a másik, hogy minél nagyobb erővel segítsék a társadalomban a jogtudatos viselkedésformák kialakítását, például képzések szervezésével, vidéki referensi hálózat létrehozásával és egy-egy diszkriminációs területet célzó programokkal. Demeter szerint a cél az volt, hogy az emberek tudjanak és merjenek a hatósághoz fordulni, ha hátrányos megkülönböztetés éri őket.

„Abban az időben sokszor MTI-hír lett a döntéseinkből, és volt, hogy a hatósági épület szűk folyosóján el sem lehetett férni a tévéstáboktól. Előfordult, hogy naponta négy-öt televízió is megjelent a hatóságnál” – emlékezik a kezdetekre a közigazgatási szakember. Hozzáteszi: ma már a nyilvánosság számára a hasonló ügyek csak nagyon korlátozottan hozzáférhetők.

Demeter Judit szerint az első komolyabb fordulat a hatóság életében 2010-ben, a második Orbán-kormány hivatalba lépése után következett be. Emlékei szerint az igazságügyi tárca akkori vezetőivel való találkozásokon kiderült számára, hogy más szelek fújnak. Demeter szerint változtak az elvárások, azt mondták „nem kell nagy dobra verni az ügyeket”, és azt is megfogalmazták, hogy romákat, melegeket és a hasonló, politikailag érzékeny csoportokat érintő ügyek „a sajtóba ne nagyon kerüljenek ki”.

A hatóság alapító elnökétől végül 2011-ben, a mandátuma lejárta előtt váltak meg, és a helyére egy másik jogászt, az egykori Fidesz-keltető Bibó István Szakkollégiumhoz is erős szálakon kötődő Honecz Ágnest nevezték ki. Honecz Ágnest, aki egészen 2020-ig, vagyis annak beolvasztásáig vezette az EBH-t, szintén szerettük volna megkérdezni a csaknem egy évtizedes működéséről, de megkeresésünket udvariasan elhárította.

d sos20120131014 1024x753

Honecz Ágnes, az Egyenlő Bánásmód Hatóság egykori elnöke aláírja a kinevezési okmányát a Sándor-palotában. Fotó: SOÓS LAJOS / MTI

Névtelenséget kérő egykori munkatársai azt mondták róla, hogy az előző elnöktől eltérően ő kifejezetten kerülte a nyilvánosságot, és Demeternél kevésbé erős ambíciókkal rendelkezett a hatóság vezetését illetően.

Másmilyen volt a személyisége. Nem volt ő egy elnyomó karakter, inkább az a fajta, aki nem ártott, de nem is akart komolyabb dolgokat kihozni az ügyekből

– mondta egyikük.

Forrásaink szerint ez egyáltalán nem azt jelentette, hogy az új elnök közvetlenül kormányzati elvárásokat teljesített volna a hivatalában, politikailag nem is kötődött szorosan az akkori kormányhoz.

Azt lehetett érezni, mintha az egészre rátettek volna egy fedőt. Felvehettük a fizetésünket, kivizsgálhattuk a beérkező ügyeket, de lehetett tudni, hogy nagyobb dolgok ebből nem lesznek. Úgyhogy aztán sokan, akiknek ambíciói voltak, szépen lassan elszivárogtak máshova, ahol lehetett valamit érdemben csinálni

– emlékezett vissza az EBH egy másik korábbi munkatársa, de hozzátette, direkt politikai nyomást a munkája során ő sem érzékelt.

Az EBH életében a következő nagy fordulatot 2021 hozta, amikor beolvasztották az ombudsmani hivatalba, onnantól kezdve a hatóság az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Egyenlő Bánásmódért Felelős Főigazgatóságaként működik.

Az első évről szóló beszámoló és a nyilvános forrásokból hozzáférhető, számszerű adatok alapján a beolvadás látványos változást nem hozott az intézmény életében. A hatósági döntéssel végződő antidiszkriminációs ügyek száma az előző évekhez képest arányaiban nem változott: 2020-ban összesen 27, 2021-ben 30 esetben született hatósági döntés. Az elmúlt tíz évben összesen 372, döntéssel zárult ügy volt.

  • 2012 és 2021 között az ügyek 40 százaléka kapcsolódott fogyatékossághoz, ebből az ügytípusból került ki tehát a legtöbb, hatósági döntéssel végződő eset.
  • A középmezőnyben 10-10 százalékkal azok az esetek szerepeltek, melyekben a panaszost nemzetiségi hovatartozása vagy terhessége, illetve szülői mivolta miatt ért hátrányos megkülönböztetés.
  • Az ügyek 11 százalékában az egészségi állapot jelentette a diszkrimináció alapját.
  • Az esetek 5 százalékában az életkor, 4 százalékában a nem, 3 százalékában a politikai vagy más vélemény alapján történt diszkriminációról hozott döntést a hatóság.
  • A döntéssel végződő eseteknek mindössze 2-2 százaléka volt olyan, amikor valakit tisztán a nemi identitása vagy szexuális orientációja miatt ért hátrányos megkülönböztetés.

Az elmúlt tíz év döntéseinek számszerű vizsgálata alapján – ha nem is túl nagy, de – némi hangsúlyeltolódás mégiscsak érzékelhető. Egyértelmű tendenciának látszik például a csökkenés a nemzetiséghez való tartozással (ez leggyakrabban a roma nemzetiséget jelenti) kapcsolatos ügyek arányában.

Amíg 2012-ben a döntéssel végződő ügyeknek 17 százaléka, 2013-ben pedig 18 százaléka volt ilyen, addig 2020-ban egyetlen ilyen ügy sem szerepel a nyilvántartásban, és 2021-ben is csak 3 százalék volt a részarányuk.

Észrevehető az is, hogy amíg 2012-ben és 2013-ban a terhességgel és a szülőséggel kapcsolatos, hatósági döntéssel végződő ügyek aránya 3-3 százalék volt, 2014 és 2020 között ezek aránya átlagosan 12 százalékra nőtt.

Az általunk megkérdezett szakemberek szerint az EBH beolvasztásának elsődleges kockázata egyértelműen a láthatóság csökkenése, illetve a diszkriminációs ügyek nyilvánosságba való eljutásának további szűkülése lehet.

Volt olyan megszólaló, aki úgy látta, a fúzióval a kevésbé jogtudatos emberek jártak rosszabbul, mert kevésbé tűnik biztosnak, hogy a panaszuk az ombudsmani hivatalon belül a megfelelő helyre jut el. Ennek magyarázata, hogy amíg az EBH és az utódjaként létrejött főigazgatóság kötelező érvényű közigazgatási határozatokat hoz – és akár hatmillió forint értékű bírságot is kiszabhat –, addig az ombudsman egy-egy ügyben csak ajánlásokat tehet, amelyek nem járnak végrehajtási kötelezettséggel.

Mivel a két hasonló jogérvényesítést szolgáló fórum egy intézmény részeként működik, forrásunk szerint az sem elképzelhetetlen, hogy egy-egy kevésbé jogtudatos panaszos ügye a bürokrácia útvesztőiben nem arra a helyre kerül, ahol a számára legmegfelelőbb megoldást találhatná. Más források szerint ennek azonban kicsi a kockázata, mert a hivatal megfelelően képzett szakemberei a jogszabályok alapján el tudják dönteni, hogy melyik ügy milyen eljárásban vizsgálandó.

Borító: CSÓTI REBEKA / 24.HU

Forrás: 24.hu

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all