szerda, november 30, 2022

Velkey Györgyöt kérdzték arról, hogy számít-e tömeges felmondásra, de nem derült ki a nyilatkozatából. A Kózházszövetség elnöke szerint a Covid alatt jól teljesített az egészségügy. Besimerte, hogy vannak bérfeszültségek a rendszerben. A legfontosabb az ápolók és a szakdolgozók kérdése az egészségügyben, nemcsak nálunk, hanem szerte a világon. Szerintem társadalmilag is az egyik legkritikusabb kérdés, és túl keveset beszélünk róla – mondta Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. A Bethesda Gyermekkórház főigazgatója beszélt a finanszírozás átalakításának elkerülhetetlenségéről, az integrált ellátási rendszer előnyeiről, a művész lelkű orvosokról, az égető munkaerőhiányról és a Covid-időszak okozta kiégésről is.

Arra  akérdésre, hogy a felmondási tilalom végével tapasztalnak-e mozgást az orvosoknál és a szakdolgozóknál, a Kórházszövetség elnöke azt válaszolta: egyelőre adatokat gyűjtenek.

 „Saját kis kórházamban nincs mozgás."

Velkey György szerint attól függően indulhat el a tömeges felmondás, hogy milyen a helyi kultúra a kórházakban. Tényezőként említette, hogy az egészségügyben dolgozók nagyon nehéz időszak után vannak, nagyon sokan fáradtak, kiégtek.

„Ez a bő két év nagyon sok erőt kivett a munkatársakból, rengeteg tapasztalatot is szerzett mindenki, de nagyon sok sikerélmény mellett sok kudarcélmény is érte az ágazatban dolgozókat. Nagyon sokat változtatott a jogállási törvény, az ápolóknál van egy bérfeszültség, ezek sokat jelentenek. A helyi kultúrától nagyon sok függ, mert az, hogy valaki megmarad-e a munkatársi körben egy adott kórházban, azért nagyon sokban felelős a helyi kultúra, amiért sokat tehetünk a magunk helyein."

A Kórházszövetség elnöke csak általánosságban beszélt az elvándorlásról, konkrét számokat nem említett, de nem is kérdeztek tőle ilyet. Értékelése szerint „jó párbeszédben tudunk lenni az egészségpolitikusokkal és a döntéshozókkal, és én azt hiszem, hogy most izgalmas helyzet van, mert új pozíciót kapott az egészségügy irányítása."

Velkey György igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy katonai rendszer alakult-e ki az egészségügyben. Hozzátette: 

 „Nagyon nagyot teljesített a Belügyminisztérium és az operatív törzs, amely az egészségügyet irányította, abban, hogy a járványt átvészeltük és nagyon sok mindenkit meg tudtunk gyógyítani. Nyilván számunkra nem volt nagyon könnyű helyzet, hogy a különböző irányítási pozíciók több minisztériumban voltak. Ebben a helyzetben, hogy a Belügyminisztériumban van az egészségügy irányítása, az egypólusú vezetés, egy jó lehetőség. Az más kérdés, hogy nyilván a kultúra jelen pillanatban sok szempontból idegennek látszik, és nagyon fontos ebben a rugalmasság, az, hogy a Belügyminisztérium jellegéből adódóan nyilván alapvetően egy katonás, utasításos rendszer."

Forrás és fotó: 168óra

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all