„Megmutatják, hogy mindent megtehetnek” – Einstandra készül az Orbán-kormány, el akar venni Budapesttől három fontos teret

A három szimbolikus fővárosi tér tervezett kormányzati einstandja jól illeszkedik a kabinet erőpolitikájába, ráadásul nem is előzmény nélküli. – Rogán Antal már V. kerületi polgármesterként is meg akarta szerezni a Vörösmarty teret, de Tarlós István nem adta. A két politikus köztudottan rossz viszonyban volt, de a főpolgármester ezen döntésével a Fővárosi Közgyűlés akkori ellenzéki tagjai is egyetértettek – emlékezett vissza az előzményekre Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője, aki az áprilisi választásig főpolgármester-helyettesként dolgozott és továbbra szívügyének tekinti Budapest képviseletét a törvényhozásban.

Így különösen felháborítónak tartja a HVG által megszellőztetett törvényjavaslatot, miszerint a Podmaniczky, a Vörösmarty és a Széchenyi teret előbb állami tulajdonba vennék a fővárostól, majd átadnák a fideszes vezetésű V. kerületnek.

Budapest három szimbolikus főteréről van szó – hangsúlyozta Gy. Németh Erzsébet. Mint mondja, nem csupán arról van szó, hogy az átadás után a kerület szedhetné be a közterület után a használati díjakat, hanem arról is, hogy fővárosi önkormányzattól erővel elvesznek három kiemelten fontos közteret, amely számos rangos és népszerű rendezvénynek ad helyet a karácsonyi vásártól a könyvhétig. Ez presztízskérdés is.

A belvárosi önkormányzat egyébként azért formál jogot a Vörösmarty és a Podmaniczky térre, mert ezek felújítására még polgármesterként Rogán szerzett milliárdos állami támogatást. Csakhogy a korabeli híradások szerint az Orbán-kormány azért utalt közvetlenül az V. kerületnek, mert Tarlós elzárkózott attól, hogy baráti cégekre bízzák a kivitelezést. A felújítások idejére Rogán kerülete megkapta a közterek kezelési jogát is. A belvárosi polgármesteri székben Rogánt váltó fideszes Szentgyörgyvölgyi Péter a felújítások végeztével se akart erről lemondani, mondván a kerület jobb gazdája lenne a köztereknek, mint a főváros. Karácsony Gergely kabinetje azonban hallani sem akart erről. Gy. Németh szerint hamis az a vád, hogy a főváros nem fordít gondot a térre. A tavalyi karácsonyi vásár után például az V. kerületnek semmiféle panasza nem volt a Vörösmarty tér tisztaságára, az utolsó zsírcseppet is feltakarította a főváros.

A volt főpolgármester-helyettes nem tagadja, volt arra precedens, hogy a főváros kisebb lakótelepen belüli terecskét ingyen átadott például a XVII. kerületnek, de az nyilvánvalóan más lépték volt, mint az ország három emblematikus terének elkobzása. 

Ez a kormányzati lépés inkább abba a sormintába illeszkedne, amelyben a kormány erővel elvette a fővárostól a Városligetet 99 évre, vagy éppen a fővárosnak adta az Angyalföldtől kicsikart Margitszigetet vagy a kerületektől rekvirált Duna-partokat. Minden esetben az érintettek megkérdezése és ellentételezés nélkül. A korábban kipróbált módszert vetik be most is, vélhetőleg nem utoljára – tette hozzá a DK parlamenti képviselője.

Mégis, mi lesz a következő? Kinek a tulajdonát fogják elvenni legközelebb?” – fakadt ki szerdán a brüsszeli tárgyalásról hazatérő Karácsony Gergely főpolgármester. A városvezető nem érti a célt sem:

„Mégis miért? Mert az V. kerület olyan rohadt jól gazdálkodik a közvagyonnal? Vagy megpumpolni a Vörösmarty téri árusokat? Vagy egyszerűen csak azt akarják mutatni, hogy mindent megtehetnek, és még a tulajdonhoz való jog sem tartja vissza őket ettől? Ha a törvényt valóban benyújtják és elfogadják, akkor természetesen perelünk”

 – tette hozzá Facebook-posztjában a városvezető, aki szerint a Pénzügyminisztérium és „a fideszes alkotmánybíróság” korábbi határozata alapján is alkotmányellenes az ellentételezés nélkül államosítás. De addig is folytatják a Széchenyi tér tervezését – tette hozzá.

A tervezés miatt egyébként az év elején éles vita bontakozott ki a főváros és az azóta felszámolt Budapest Fejlesztési Központ között. A tervezési szerződést ugyanis tavaly márciusban aláírták a Főmterv-Korzó Tervezési Stúdióval, amely bruttó 300 millióért vállalta a Széchenyi, az Eötvös és a Clark Ádám tér engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítését. Fürjes Balázs akkor még Budapestért felelős államtitkárként azonban bejelentette, hogy a kormány átvállalja a terek megújítását a fővárostól. De egy jogvita miatt erre idén februárig nem került sor. A főváros ezért úgy döntött, hogy visszaveszi a projektet és Városháza felújítására szánt keretből átcsoportosított pénzből fizeti ki a tervezői díjat.

Könnyen lehet, hogy az időhúzás oka más volt, a téren több olyan beruházást is terveznek, amely konfliktusba torkollhat.

A téren álló Magyar Tudományos Akadémia épületét például bővítenék és átalakítanák, már meg is indult az építési engedélyezési eljárás. A térnél álló, szintén építési engedélyre váró Sofitel hotel fejlesztését idén júniusban kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány. A Duna-parti luxushotel 2020 decemberében zárt be a felújítás miatt, jelenlegi tulajdonosa az Indotek Group. A Jellinek Dániel ingatlanmogul birtokolta cég egy évvel korábban vette meg a Gellért Szállót és a Sofitelt, majd tavaly megvásárolta mellé Tiborcz István, illetve a BDPST Zrt. 24 százalékos részvénycsomagját is az Appeninn Nyrt.-ben. Talán nem akarnak közterület foglalási engedélyért kuncsorogni a fővárosnál.

Borítófotó: Merész Mártom / Népszava

Forrás: Népszava