szerda, december 07, 2022

Többpárti európai parlamenti állásfoglalás készül a „globális adómegállapodást aláásó” nemzeti vétókról – tudta meg a Népszava. A határozat célpontja Magyarország, amely egyedüli uniós tagállamként ellenzi a 15 százalékban meghatározott globális minimális társaságiadó-kulcs bevezetését. Az OECD keretében létrejött adómegállapodást 137 ország támogatja, köztük 26 uniós. Az EU jogszabályba foglalná a megállapodást, amelyhez valamennyi tagország kormányának a beleegyezésére szükség van.

Az EP meghatározó politikai csoportjai már elkészítették a határozati javaslataikat, jelenleg ezek összedolgozása zajlik. A frakciók várhatóan hétfőre készülnek el a közös állásfoglalás-tervezettel, amely valószínűleg bírálni fogja Magyarországot, amiért a gazdasági helyzetére hivatkozva vétót emel az irányelvre vonatkozó javaslattal szemben.

A kereszténydemokrata Európai Néppárt által kidolgozott szövegtervezet szerint a kezdeményezés nyomán csökkenne az adóelkerülés és az adócsalás, ami éppenséggel segítené a jelenlegi gazdasági problémák megoldását. A szocialisták sajnálatukat fejezik ki, hogy egyes tagállamok fegyverként használják és alkudozási eszközként használják a vétót, hogy engedményeket csikarjanak ki az adózástól független területeken.

Több frakció támogatná, hogy az irányelvet Magyarország nélkül, úgynevezett megerősített együttműködés keretében fogadják el, míg a kereszténydemokraták és a konzervatívok szerint ez csak az utolsó lehetőség lehet, mert a kívülmaradás alááshatja a belső piacot és torzíthatja a versenyt a tagállamok között. A képviselők emellett megfontolásra javasolják a tagállami vétó megszüntetését az adózás bizonyos területen.

Fotó: JAN VAN DE VEL

Forrás: Népszava

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all