A kormány úgy hirdetett energia-veszélyhelyzetet, hogy arról nem szólt az Európai Bizottságnak

A magyar kormány nem értesítette arról az Európai Bizottságot, hogy energia-veszélyhelyzetet hirdetnek Magyarországon.

Emiatt a Bizottság most a magyar hatóságoktól próbálja megtudni, hogy veszélybe került-e az ellátás Magyarországon, ugyanis ebben az esetben életbe lépne az úgynevezett szolidaritási mechanizmus – írja a Hvg.hu.

Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős biztosa közleményt adott ki a magyar energia-veszélyhelyzetről. Ebben azt írja, kapcsolatban állnak a magyar hatóságokkal, hogy jobban megértsék a vészhelyzeti tervet, és felmérjék ennek szomszédos tagállamokra gyakorolt hatásait.

Emlékeztetnek arra, hogy az Európai Unió szilárd jogi kerettel rendelkezik az ellátás biztonságának a tagállamok közötti szolidaritás szellemében történő biztosítására. Leszögezik, hogy akkor lehet szükségállapotot hirdetni, ha egyértelműen veszélybe kerül az ellátás. Amennyiben ez történik Magyarországon, akkor érvénybe lépnek az uniós ellátásbiztonsági szabályok.

„Bár az ellátás biztonságának szavatolása a tagállamok felelőssége, a szükségállapot kihirdetésére és az ebből következő intézkedésekre az ellátás megszakadásának egyértelmű veszélye esetén kerül sor, és erről az ellátás biztonságáról szóló rendelet értelmében értesíteni kell a Bizottságot, hogy a szomszédos országokkal való megfelelő tájékoztatás és koordináció lehetővé váljon” – áll a közleményben.

Az EU-tagállamokra a hatályos ellátásbiztonsági szabályok értelmében szolidaritási kötelezettségek is vonatkoznak, vagyis sürgős szükség esetén kötelesek segíteni szomszédaikat a védett fogyasztók energiaellátásával. A Bizottság hangsúlyozza, hogy július 20-án konkrét javaslatokat fognak előterjeszteni az idei télre való készültség megerősítése érdekében.

Forrás: Telex