Másfél hónap alatt 559 rendőr adta be a felmondását

Lejárt a felmondási tilalom, sokan kaptak az alkalmon.

Május végén lejárt a rendőrök felmondási tilalma. Az azóta eltelt másfél hónapban, július 14-éig összesen 559 hivatásos állományú rendőr mondott fel – tudta meg a Magyar Hang az Országos Rendőr-főkapitányságtól (ORFK).

A lap rákérdezett ugyan, de arról nem kapott adatokat, hogy az ország mely térségeit érintette legsúlyosabban a lemondási hullám. A pályaelhagyó rendőrök személyes indokai sem ismertek.

A Magyar Hang írt korábban arról is, hogy a felmondási tilalom megszüntetése utáni első hétben azonnal háromszáz rendőr nyújtotta be lemondását. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára erről azt mondta: a 300-as szám jelentősnek mondható, habár ez a teljes állomány egy százaléka.

Idén január és július elseje között összesen 483 rendőrt neveztek ki.

(Képünk illusztráció.)

Forrás: HVG