csütörtök, augusztus 11, 2022

A magyarok kétharmada (66 százalék) egyetért azzal, hogy az uniós pénzek folyósítását az országok számára jogállamisági követelményekhez, például a bíróságok függetlenségéhez és a tiszta választásokhoz kössék – derült ki a Publicus Intézet friss felméréséből, amit a Népszava megbízásából készítettek.

A felmérés szerint a kormánypárti szavazók több mint harmada (37 százalék) egyetért azzal, hogy az uniós pénzek folyósításának feltétele legyen a jogállamisági követelmények betartása. Nem meglepő módon az ellenzékiek túlnyomó többsége (89 százalék) is egyetért ezzel.

Négyből három megkérdezett szerint Magyarországnak csatlakoznia kellene az Európai Ügyészséghez, és az elképzelést csupán a felmérésben résztvevők 15 százaléka utasítja el. A kormánypártiak körében is többen vannak azok, akik a csatlakozás mellett vannak, mint azok, akik nem kérnek az Európai Ügyészségből. A Publicus felmérése szerint a fideszesek 43 százaléka pártolja az ötletet, és csak a 39 százalékuk utasítja el, míg 18 százalék nem foglalt állást az ügyben.

A Publicus Intézet telefonos és online kérdőíves adatfelvétele 2022. július 20–22-e között, 1004 fős mintán történt. A felmérés a magyarországi felnőtt népességre nem, életkor és iskolázottság szerint reprezentatív.

Forrás: Telex

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all