Orbán Viktor mondott még egy "félreérthetőt" Tusnádon, és nagyon gyengén magyarázzák

Orbán Viktor vagy hazudott egy nagyon hangzatosat, vagy csúnyát átverték. Mindkettő elég nagy baj.

 

„Mi, magyarok vagyunk az egyetlenek az ukránokon kívül, akik ma meghalnak abban a háborúban” – mondta Orbán Viktor Tusnádfürdőn, közben szeme sem rebbent, sőt. Sőt, maradt is ezen az nacioérzelmi vonalon és folytatta: „A mi nyilvántartásunk szerint eddig 86 magyar ember halt meg abban a háborúban. És ez egy egészen más nézőpont. Csak mi, magyarok adtunk vért abban a háborúban, a bennünket kritizálók egyet sem.”

Mondta tehát Orbán Viktor mindezt Tusnádon, Romániában, ahol talán pont két héttel korábban jelentek meg a hírek a 33 éves Denis Morarasnak a haláláról, aki Csernovic környékéről származó katonája volt az ukrán hadseregnek. A város térsége egyébként többeket gyászol, köztük más románokat is. Június elején például ketten is életüket vesztették a harcokban . És akkor azt még nem említettük, hogy az első román katona a háború első 48 órájában esett el Odesszában.

De ne álljunk meg akkor a magyaroknál és a románoknál. A fellelhető összesítések szerint, és ha az ukránok soraiban harcolni ment önkénteseket nem számoljuk, több tucat külföldi áldozatról szóló adatot találunk. Miként nem számoltuk azt sem, hogy az ukrán hadsereg elesett katonái között jó eséllyel akadnak más nemzetiségűek is, nem csak magyarok és románok.

Egyszóval: Orbán Viktor vagy megint tudatosan mondott valamit, ami bődületesen bombasztikus, de alap nélküli, vagy rosszul informálták. Nehéz eldönteni, melyik a nagyobb baj: az is, ha mind több szavát nem lehet elhinni, az is, ha úgy vezetik meg, ahogy akarják.

Mindenesetre a kijelentés alapját tisztázni próbáló kérdésünkre (amit kétszer kellett elküldeni, míg választ kaptunk), a kormányfő sajtófőnöke azt írta:

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Mi a magyarok sorsát követjük.

 Hát így. Arról most nem esett szó, hogy esetleg Orbán Viktor félreérthetően fogalmazott volna.

Forrás: HVG