vasárnap, szeptember 25, 2022

A fővárost érintő korábbi einstand után Karácsony Gergely főpolgármester döbbent csodálattal figyeli, hogy tovább pörög a „Rogán-modell”. Összesen 17 belvárosi, pontosabban a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzat közigazgatási határán belül lévő, de eddig fővárosi kezelésében lévő utcát törölt az Orbán-kormány a csütörtök éjjel a Magyar Közlönyben megjelent tíz éve hatályos kormányrendeletből egy gyors módosítással.  A pontos megnevezés szerint „a Fővárosi Önkormányzat kezelésében lévő főútvonalak, közutak és közterületek kijelöléséről” szóló 2012-es kormányrendelet második mellékléte a „kiemelt forgalmú vagy országos közúti közlekedésben fontos szerepet játszó főútvonalakat tartalmazza.

Ezek közül veszti hatályát az említett másfél tucatnyi közterület szeptembertől.

Most a korábban államosított, majd parlamenti jóváhagyással az V. kerületi önkormányzatnak 99 évre átadott Vörösmarty tér és a Podmaniczky tér körüli, illetve újonnan a Petőfi teret, a József nádor teret, és a Szervita teret és a Vértanúk terét határoló utcák kerültek ki a főváros kezeléséből. Ehhez csatlakoztak a budapesti városházát körül ölelő utcák, így maga a Városház utca, a Bárczy István utca, a Gerlóczy utca is.

A többi között még olyan forgalmas utcákat húztak ki a város alól, mint Honvéd utca, az Arany János utca vagy a Nádor utca, a Szemere utca vagy a Hold utca. A rendelet kegyesen meghagyta az Apáczai Csere János utcát a főváros kezelésében, csak átvezették a korábbi Szende Pálról elnevezett utca hatályos, Wekerle Sándor egykori kormányfő nevét viselő közterületet.

Karácsony Gergely Facebook-oldalán az éj leple alatt kijött rendeletről, az újabb einstandról megjegyezte „döbbent csodálattal” figyeli mire van ideje kormánynak. A főpolgármester szerint ugyanis jelenleg „évtizedes csúcson az infláció, a sztratoszférában az élelmiszerárak, milliók szoronganak a hamarosan érkező energiaszámláik miatt, sok-sok ezer családnak okoznak gondot az iskolakezdés költségei, a tanárok sztrájkra készülnek, mert már végképp elegük van, ellátási gondok a benzinkutakon, kisvállalkozók tízezreinek okoznak bizonytalanságot az adóemelések, éppen felélik a jövőt azzal, hogy tarvágásra ítélik az erdőinket, a magyaroknak járó uniós pénz pedig továbbra sem érkezik”.

Budapest vezetője megjegyezte, az Orbán-kormány azzal foglalkozik, hogy éjszakai rendeletben, mindenféle egyeztetés nélkül, a legelemibb tájékoztatási kötelezettséget is mellőzve terek után most utcákat vesz el a fővárostól. – Ezeket aztán odaadja annak az V. kerületnek, amelynek ingatlanhasznosítási gyakorlatát úgy szokták jellemezni: a Rogán-modell – tette hozzá, megjegyezve:

Mi lenne, ha ezt a nagy jogszabályalkotási hevületet és kreativitást a megélhetési válság kezelésére fordítanák. Azt kormányzásnak lehetne nevezni. De ezt?

Borítófotó: Ladjánszki Máté / Népszava

Forrás: Népszava

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all