Több száz iskolában több ezer pedagógus sztrájkolt vagy engedetlenkedett országszerte, a lendület nem hagyott alább

Volt iskola, ahol a diákok 80 százaléka nem ment be. Országszerte ismét több száz iskolában kezdtek sztrájkba vagy polgári engedetlenségből fakadó munkabeszüntetésbe a pedagógusok csütörtökön, miután tiltakozó tanárokat rúgtak ki és a kormány továbbra sem hajlandó érdemi tárgyalásokat folytatni a szakszervezetekkel az oktatás helyzetének javításáról. A tiltakozó tanárok, diákok, szülők 9 pontos követeléseire egy szóval sem reagáltak a döntéshozók.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tanévkezdés óta negyedik alkalommal hirdetett egységes sztrájknapot. Komjáthy Anna, a PDSZ országos választmányának elnöke lapunknak azt mondta, ha nem történik változás az oktatásirányítás hozzáállásában, ha érdemi javaslatok helyett továbbra is csak a polgári engedetlenségben részt vevők fenyegetésével, kirúgásával, a jogszerű sztrájk akadályozásával lesznek elfoglalva, januárban újabb országos munkabeszüntetésre kerül sor.

– Több száz iskolában több ezer pedagógus sztrájkolt vagy engedetlenkedett országszerte, a lendület nem hagyott alább. Tudunk olyan iskoláról, ahol az egész tantestület sztrájkba lépett, de egyre több olyan intézmény is van, ahol az 50 százalékot is meghaladja a részvétel. Korábban ez nem volt jellemző, inkább csak kivételnek számított, ha egy tantestület több mint fele letette a munkát - nyilatkozta Komjáthy Anna, a PDSZ választmányi elnöke.

Azt is elmondta, több iskolából kaptak visszajelzést arról, hogy a sztrájkolók magas száma miatt az intézményvezetők rendkívüli szünetet rendeltek el a munkabeszüntetés napjára, ezzel viszont a sztrájkot tették értelmetlenné. Az érdekvédő szerint ez jogellenes, az intézményvezetőnek nincs hatásköre rendkívüli szünet elrendelésére sztrájk esetén.

A Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban 39 pedagógus lépett sztrájkba, ez a tantestület több mint fele. A Vecsési Halmi Telepi Általános Iskola 19 dolgozója szüntette be a munkát, lapunkhoz eljuttatott közleményük szerint a szülők is támogatják törekvéseiket: 356 gyermek (a diákok több mint 80 százaléka) nem ment csütörtökön iskolába. A Kőbányai Szent László Általános Iskolában pedig 585 szülő gondolta úgy, hogy a tanársztrájkot támogatva nem küldi gyermekét iskolába. A budapesti Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban 33 tanár lépett sztrájkba, a szülők pedig szolidaritási akciót szerveztek reggel az épület elé: transzparenseket helyeztek ki és reggelit vittek az iskola dolgozóinak. A II. kerületi Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnáziumban szinte a teljes tantestület, 42 fő sztrájkolt. A Budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban 46-an szüntették be a munkát, csütörtöktől pedig nyolc napon keresztül terveznek sztrájkolni.

Nagyon sokan, 64-en szüneteltették a munkát a Budapesti Zsidó Hitközség Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskolájában, ám itt nem sztrájkkal, hanem polgári engedetlenséggel tiltakoztak a tanárok. Közleményükben azt írták, kiállásukkal a budapesti Piarista Gimnázium tanárainak hétfőn megjelent felhívásához csatlakoznak, amelyben a polgári engedetlenség vállalására biztatták az egyházi iskolák pedagógusait. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdán szintén közleményben reagált, „jogkövető, felelős állampolgári magatartást” kérve az egyházi intézmények tanáraitól.

1367396

A Piarista Gimnázium tanárai azonban épp a római katolikus egyház tanításait összefoglaló katekizmusra hivatkoztak, mint írták: „Az állampolgárt lelkiismerete kötelezi arra, hogy ne engedelmeskedjék a polgári hatóságok előírásainak, amikor ezek ellenkeznek az erkölcsi rend követelményeivel, a személyek alapvető jogaival és az evangélium tanításával. A polgári hatóságokkal szembeni engedetlenséget – amikor a hatóságok követelései ellenkeznek a helyes lelkiismerettel – az Isten szolgálata és a politikai közösség szolgálata közötti megkülönböztetés igazolja”. Ennek tudatában minden eddiginél több egyházi iskola tanárai álltak ki a tiltakozások mellett, sőt Budafokon közös akcióval indították a csütörtöki napot az állami Kempelen Farkas Gimnázium és a Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium pedagógusai, nyilatkozatukban leszögezték, nem hagyják magukat szembe fordítani egymással.

A csütörtöki sztrájknap azonban más szempontból is rendhagyó volt: az Egységes Diákfront felhívására országszerte mintegy 140 iskola diákjai ülősztrájkkal vállaltak szolidaritást tanáraik mellett. Hasonló akcióra került sor Budapesten a Blaha Lujza téren is, ahol a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulói ülősztrájkoltak. A Közgazdasági Politechnikum és Leövey Klára Gimnázium diákjai az Üllői úton tüntettek, a Szentendrei úton pedig óbudai iskolák diákjai blokkolták a forgalmat. A tiltakozások híre külföldre is elért, több országból, például Törökországból, Franciaországból és Dániából is üzentek pedagógusok magyar kollégáiknak, hogy kiállnak mellettük.

Péntek estére az Egységes Diákfront szervez demonstrációt az MTVA Kunigunda utcai székháza elé, miután a diákok hiába kérték, nem hívták meg őket a köztévébe, hogy beszélhessenek az oktatás problémáiról.

Kép és forrás: Népszava