szombat, február 04, 2023

Bár az egy főre jutó GDP-adatok optimizmusra adhatnak okot, más mértékadó indikátorok szerint Magyarország az EU egyik legszegényebb országának számít. Ebben a környezetben rugaszkodunk neki a 2023-as évnek, amely lassuló növekedést, erősödő inflációt és növekvő munkanélküliséget hozhat magával. Emiatt kiemelt figyelmet kell szentelnünk azoknak, akiket különösen érzékenyen érinthetnek a gazdasági trendek. Azt is végig kell gondolnunk, mivel tudjuk elérni, hogy az érintettek puhára essenek.

Csak Bulgária szegényebb nálunk az EU-ban

December közepén tette közzé az Eurostat az Európai Unió 27 országának vásárlóerő-paritáson mért tényleges fogyasztási adatait. Ez a mérőszám a háztartások által ténylegesen elfogyasztott összes árut és szolgáltatást, valamint a nonprofit intézmények és a kormányzat által egyéni fogyasztásra nyújtott szolgáltatásokat (például az oktatást) szedi egy csokorba.

Az eredményeket kiigazítják az adott ország árszínvonalával, így pontosabb képet kapunk a lakosság valódi életszínvonaláról. A legfrissebb adatok szerint a magyarok az uniós átlag 70 százalékát fogyasztották 2021-ben, aminél csak Bulgária teljesített rosszabbul a maga 65 százalékával. Aggodalomra adhat okot, hogy Magyarország eredménye megegyezik a 2020-assal, miközben több környező ország is előrelépést produkált az előző évhez képest: így például Horvátország 4 (68% → 72%), Románia pedig 5 százalékpontos növekedést könyvelhetett el (80% → 85%).

Az Eurostat új indikátora, az éves átlagos bérszint alapján szintén arra a következtetésre juthatunk, hogy csak a bolgárok szegényebbek nálunk. A tagországok körében Luxemburgban (72 200 euró), Dániában (63 300 euró) és Írországban (50 300 euró) regisztrálták a legmagasabb értékeket.

Magyarország (12 600 euró) egyedül Bulgáriát tudta megelőzni (10 300 euró). Ráadásul jelentős lemaradásban van a V4 többi országától, hiszen a lengyelek átlagosan 1800, a szlovákok 3500, míg a csehek 5600 euróval többet vittek haza 2021-ben. Bár a csehek is beláthatatlan távolságra vannak az uniós átlagtól (33 500 euró), a magyarok még az ő bérszintjüknek is csupán 38 százalékát keresték meg.

A szegénység által veszélyeztetett csoportok

Az Egyensúly Intézet előrejelzése szerint 2023-ban lassulni fog a gazdaság, ami erősödő inflációval fog párosulni. Ilyen környezetben különösen oda kell figyelnünk azokra, akiket a leginkább fenyeget az elszegényedés. Sokszínű, de gyakran átfedést mutató társadalmi csoportokról van szó. Az előttünk álló nehéz időszaknak ők lesznek a fő vesztesei, ezért érdemes közelebbről megvizsgálni, kikről is beszélünk.

Munkanélküliek

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 2022. novemberi adatai szerint 233,6 ezer álláskeresőt tartottak nyilván. 34 százalékuk szakképzetlen, azaz legfeljebb 8 általánost és/vagy gimnáziumot végzett, és mindössze 7 százalék rendelkezett valamilyen felsőfokú végzettséggel.

Az összes munkanélkülihez viszonyítva a tartósan, egy évnél régebben nyilvántartott álláskeresők aránya 36,4 százalék volt, vagyis minden harmadik érintett számára az átlagosnál jóval nagyobb kihívást jelent, hogy visszataláljon a munkaerőpiacra. Az Eurostat idevágó adatai szerint 2021-ben a munkanélküliek 45,2 százalékát veszélyeztette az elszegényedés. A munkanélküliség jövőre várhatóan mintegy 0,5 százalékkal fog növekedni, így önmagában azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a hazai álláskeresési juttatási rendszert annak érdekében, hogy az érintettek gyorsabban és hatékonyabban juthassanak álláshoz.

Prekariátus

A gazdasági visszaesés kockázataitól azonban a munkahely sem feltétlenül véd meg mindenkit. A prekariátus, az úgynevezett „dolgozó szegények” helyzete különösen instabil: ők gyakran olyan, alacsonyabb képzettséget igénylő iparágakban és munkakörökben dolgoznak, amelyekben jellemzően nem általános a folyamatos, teljes munkaidős foglalkoztatás.

Bár a prekariátus tényleges létbizonytalansága nehezen megragadható objektív mutatókban, azt tudjuk, hogy 2021-ben a dolgozói szegénység teljes munkaidős foglalkoztatás mellett 6,7 százalék, részmunkaidős foglalkoztatás mellett pedig 13,3 százalék volt. Rajtuk a rövid távú mobilitás támogatásával (vagyis a közeli ingázás ösztönzésével, a közösségi közlekedés fejlesztésével), leginkább pedig a képzettségük növelésével tudnánk segíteni.

Alacsony iskolai végzettségűek

Az alacsony iskolai végzettség nem szükségszerűen jár kéz a kézben a szegénységgel, azonban sokkal nagyobb eséllyel párosul alacsonyabb jövedelemmel és magasabb szintű létbizonytalansággal. Minél kevésbé iskolázott valaki, annál könnyebben sodródhat élete során a társadalom perifériájára és viszont – a legszegényebbeknek Magyarországon kicsi az esélyük arra, hogy a kitöréshez szükséges, a munkaerőpiacon jól kamatoztatható képzettséghez jussanak.

A szegénységnek vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya ebben a csoportban 39 százalék volt 2020-ban. Minderre rátesz egy lapáttal, hogy Magyarországon kiugróan magas a korai iskolaelhagyók aránya: 2020-ban a tanulók 12,1 százaléka hagyta ott az oktatási intézményeket anélkül, hogy azt befejezték volna. Ez az EU átlagával (9,9%) és a visegrádi régióval (6,9%) összevetve is extrém magasnak számít.

Egyszülős háztartások és nagycsaládosok

Az egyszülős, illetve a nagycsaládos, tehát három- vagy annál több gyermekes háztartások jövedelme hagyományosan elmarad az országos átlagtól, akkor is, ha az olló némileg szűkült az utóbbi években. Ez a két csoport mindenesetre továbbra is az átlagnál nagyobb mértékben kitett a szegénység vagy a társadalmi kirekesztődés kockázatának.

2021-ben az egyszülős háztartások 40 százalékát, a nagycsaládosok 23 százalékát fenyegette az elszegényedés.

Az egy főre jutó éves bruttó jövedelmek alapján ugyanebben az évben az egyszülős háztartások jövedelme 20 százalékkal, míg a nagycsaládosoké 28 százalékkal maradt el az országos átlagtól. Mindezt figyelembe véve a gyermeküket egyedül nevelők és a nagycsaládos háztartások nagyon rossz helyzetben vannak.

A hazai cigányok

A szegénység nem egyenlő a „romakérdéssel”, hiszen Magyarországon sokkal több a nem cigány szegény, mint a szegénységben élő cigány. Az viszont kétségtelen, hogy az elmúlt 30 év és a koronavírus-válság legnagyobb vesztesei között ott találjuk a hazai cigányokat. A KSH szegénységmutatói alapján 2021-ben a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata a cigány népesség 60 százalékát érintette. Közöttük 33 százalék volt a relatív jövedelmi szegénységben és 47 százalék a súlyos anyagi deprivációban élők aránya.

A hazai cigányok nagyobb kitettsége a szegénységnek abból következik, hogy esetükben gyakran együttesen jelentkeznek a kiszolgáltatottságot növelő, egymást erősítő tényezők (például az alacsonyabb iskolázottság, a nagy család vagy a hátrányos helyzetű településen élés).

Nyugdíjasok

Noha a nyugdíjasok nagy átlagban jobban élnek például a munkanélkülieknél, az egy főre eső éves bruttó jövedelem alapján 15 százalékkal kevesebből gazdálkodhatnak az országos átlagnál. A szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya nagyjából 20 százalék a 65 éven felüliek körében.

A nyugdíjasokkal kapcsolatban különösen nyugtalanító az a mintázat, hogy míg a nyugdíjba lépést követő években általában még meg tudják őrizni megfelelő megélhetési viszonyaikat, az idő előrehaladtával egyre nehezebben tudják fenntartani a lakókörnyezetüket, illetve egyre kevésbé engedhetnek meg maguknak váratlan kiadásokat. Ennél is aggasztóbb a létminimum alatti nyugdíjat kapók magas aránya. A KSH 2020-as adatai alapján

közel 800 ezer fő, vagyis az összes nyugdíjas közel harmada 100 ezer forintnál is kevesebbet kap havonta.

Hátrányos helyzetű településeken, járásokban, régiókban élők

Az ország gazdasági vérkeringésétől elzárt, hátrányos helyzetű településeken, járásokban, régiókban élőket ugyancsak nagyobb mértékben fenyegetik az elszegényedés kockázatai. Számottevő regionális különbségek figyelhetők meg például az egy főre jutó éves bruttó jövedelem nagyságában: a legkedvezőtlenebb eredményt Észak-Alföldön regisztrálták, ahol az országos átlag 86 százalékához jutottak hozzá.

A száz főre vetített adófizetők száma alapján pedig jellemzően az ország északkeleti, délnyugati, és déli járásaiban rögzítették a legalacsonyabb értékeket. Amíg az országos átlag 49,3, addig az Ózdi járásban például 42,3, a Marcali járásban pedig 43.

Újraelosztás felfelé – szociális kiadások Magyarországon

Ezeknek a csoportoknak a kiszolgáltatottsága nemcsak a közvetlen érintettekre nézve okoz súlyos károkat. Az egyéni szegénység hatással van a termelékenységre, a fogyasztásra és a munkaerőpiacra, de még a kockázatvállalásra is. Vagyis a depriváció enyhítése nem csupán erkölcsi kötelességünk, hanem egész Magyarország érdeke – már csak emiatt is érdemes alaposan átgondolnunk, hogyan is költjük el a szegénység enyhítésére fordított adóforintokat.

A legfrissebb, 2020-as adatok szerint a hazai szociális védelmi kiadások a GDP 18 százalékát tették ki, ami növekedést jelent 2019-hez képest (+1,4%). Ez azt jelenti, hogy vásárlóértéken számítva egy lakosra vetítve hazánk csupán Lettországot, Romániát és Írországot előzi meg, miközben 12,4 százalékponttal marad el az EU-s átlagtól, sőt átlagosan a többi visegrádi ország is többet szánt erre.

Némileg árnyalja a képet, hogy ezek a kiadások két nagyobb csoportra oszthatók: a szegények védelmére szolgáló és társadalombiztosítási (például nyugdíj, gyermekekkel összefüggő támogatások) típusú forrásokra. Mivel a nagyobb szeletet az utóbbiak hasítják ki, a magyar újraelosztási rendszer döntő része nem a szegények felemelését, hanem bizonyos szociális kockázatok enyhítését célozza. Tehát a költések elsősorban a rendszerszintű problémák menedzselésére szolgálnak, és nem a kockázatoknak leginkább kitett csoportok helyzetének javítására.

Jól látszik ez a KSH 2021-es, a szociális jövedelmek egy főre jutó éves bruttó megoszlását jövedelmi ötödökre bontva bemutató adataiból is (lásd alább). A legalsó ötödben az egy főre jutó szociális jövedelmek átlagos összege évi 302 ezer forint/fő (havi 25 200 forint), míg a felső ötödben ennek több mint háromszorosa, 948 ezer forint/fő (havi 79 000 forint) volt.

!

Kifejezetten aggasztó, hogy a második ötödbe tartozók összes jövedelméből mindössze 17 százalékot tesznek ki a társadalmi jövedelmek, ami azt jelenti, hogy gazdasági recesszió esetén ez a csoport egyáltalán nem fog puhára esni. Mindemellett azt is érdemes szem előtt tartani, hogy a KSH nyilvántartása a nyugdíjakat is a szociális kiadások közé sorolja: így Magyarországon a jövedelmi/vagyoni helyzethez kötött társadalmi juttatások aránya a szociális juttatások egészén belül 2020-ban mindössze 4,6 százalékot tett ki.

Ezek a ráfordítások jelenleg annyira elegendők, hogy az érintetteknek esélyt teremtsenek az életben maradásra, viszont arra semmiképpen, hogy kiemeljék őket a szegénységből.

Röviden összefoglalva: az újraelosztás felfelé történik, vagyis a rendszer azoknak nyújtja a legtöbbet, akik kevésbé szorulnának rá a társadalom segítségére. Jól illusztrálja ezt a visszásságot a gyermektámogatások rendszere. Ez két fő juttatástípusból áll össze, amelyek egymással ellentétes logikát követnek: a rögzített összegű családi pótlékból, valamint az adóalapból levonható kedvezményből.

Utóbbit – bár szintén rögzített összegű – addig folyósítják, amíg a szülő adózott jövedelmétől függő közterhekből futja. A családi pótlék összege három vagy többgyermekes család esetén 16 ezer forint, míg a családi adókedvezmény – az adóalap függvényében – akár 33 ezer forintra is rúghat gyermekenként. Ennek következményeként alakul ki az a helyzet, hogy

egy szegény háromgyermekes család nagyjából havi 48 ezret kap összesen, míg a jómódba születettek akár ennek háromszorosát, azaz a családi pótlékkal kiegészített adókedvezményt (48 ezer + 99 ezer).

Ez az újraelosztási logika befagyasztja a társadalmi különbségeket, és esélyt sem hagy a szegényeknek a felemelkedésre: aki szegénynek születik, az jó eséllyel szegény is marad. Kétségtelen, hogy ez a rendszer átalakításra szorul, különösképpen akkor, amikor az elszegényedés kockázata is növekszik.

Ez a cikk a Telex és az Egyensúly Intézet magyarországi szegénységről szóló sorozatának harmadik része. Az elsőben a szegénység mérésének problémáit jártuk körbe, a másodikban pedig a szegénység felszámolását szolgáló rendszer gyenge pontjait mutattuk be.

Marek Bertram

az Egyensúly Intézet elemzője
 
Forrás: Telex
Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all