Elküldték a levelet Orbánnak, Pintérre dupla sztrájktárgyalás vár

Cser Ágnes nevével fémjelzett egészségügyi szakszervezet is kezdeményezte a korábbi tárgyalásai felélesztését, miután a Független Egészségügyi Szakszervezet közölte, hogy sztrájktárgyalással kívánja előmozdítani a szakdolgozók bérének emelését.

Szerdán elküldte a sztrájktárgyalást kezdeményező levelét a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) Orbán Viktor miniszterelnöknek – tudta meg a Népszava. A szervezet tagsága szerint elfogadhatatlan, hogy a szakdolgozók bérét nem idén januártól, hanem csak júliustól és jövő év márciusától emelik. Ez idén nyárra mindössze 10-20 százalékos növekedést jelenthet, ami az inflációt sem kompenzálja. A FESZ mindenek előtt a demonstráció alatt is fenntartandó, úgynevezett elégséges szolgáltatásról kíván megállapodni a kormánnyal.

Miután a FESZ a múlt hét végén nyilvánosságra hozta e sztrájktárgyalási szándékát, megkérdeztük Cser Ágnest a másik egészségügyi szakszervezet elnökét hol tart az ő, még 2004-ben elindított sztrájktárgyalási sorozatuk? Fenntartják-e jelenleg is ezt a kezdeményezésüket? Kérdésünkre a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke írásban azt válaszolta: a sztrájktárgyalásukat 2020.03.16-án a Covid-19 pandémiára figyelemmel felfüggesztették, de most kérik a folytatását a miniszterelnöktől és a belügyminisztertől. Arra a kérdésünkre, hogy most mik a követeléseik, az MSZ-EDDSZ elnöke azt írta: „Mi nem a nyilvánosságnak írjuk a leveleinket, hanem az illetékeseknek, melyről a tagjainkat és tisztségviselőinket érdemben tájékoztatjuk országosan.”

Lapunk minderről január 23-án érdeklődött Cser Ágnesnél, és ugyanezen a napon kapta meg a Belügyminisztérium a MSZ EDDSZ elnök asszony, és a vele korábban is együttműködő Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) a sztrájktárgyalás folytatását kezdeményező levelét. Ezt kérdésünkre a belügyi tárca sajtóosztálya is megerősítette. Azt is hozzátették: a Belügyminisztérium folyamatosan egyeztet az egészségügyi szakmai kamarákkal, az ágazati szakszervezetekkel.

Megkérdeztük dr. Berki Erzsébet munkakapcsolati szakértőt, hogy a két sztrájktárgyalási kezdeményezés kiolthatja-e, gyengítheti-e a kezdeményezők pozícióit, kényszerülhetnek-e arra, hogy közösen tárgyaljanak? A szakember szerint a sztrájktárgyalást valamennyi kezdeményezővel külön kell egyeztetnie a kormánynak. A sztrájktárgyalást kérő levél után öt napon belül ki kell jelölni a kormányzatot képviselő tárgyalódelegációt, melynek tagjai között ott kell lennie a miniszter képviselőjének, s bérkövetelésnél jó, ha ott ül a pénzügyi tárca képviselője is.  

Forrás és kép: Népszava