Hvg: Nem politikus, hanem alvilági figura Schadl György „gazdája”

Aki nélkül ki talán ki sem pattant volna az egész ügy. R. Róbert a kilencvenes években tagja volt egy autótolvaj bandának, több zsarolási ügyben is érintett volt, jó kapcsolatokat ápolt balkáni bűnözői körökkel, sőt, még a Völner-Schadl-ügy egyik vádlottját is 100 millió forinttal rövidítette meg.

Nem politikus, hanem alvilági figura Völner-Schadl-ügy főszereplőjének, a végrehajtói kar letartóztatásban ülő elnökének „gazdája”, aki maga is az ügy egyik vádlottja, sőt, még „váltságdíjat” is sikerült kicsalnia az ügy másik vádlottjától, amivel kapcsolatban még Rétvári Bence államtitkár neve is szóba kerül – derül ki a hvg.hu cikkéből.

Az illető nem más, mint R. Róbert, akinek neve már korábban is felmerült a Völner-Schadl-üggyel összefüggésben.

A beszámoló szerint Schadl „gazdájának” mondhatni kulcsfontosságú „szerepe” volt a Völner-Schadl-ügy kipattanásában, ugyanis az egész azzal kezdődött, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztálya 2020-ban elkezdett titokban információkat gyűjteni R. Róbertről egy állítólagos zsarolási ügyben. A zsarolási ügyről a titkos nyomozás miatt egyelőre nem tudni semmit, de – mint azt a portál megjegyzi – „biztos, hogy később kulcsfontosságú lesz a botrányban”.

R. Róbert telefonjának lehallgatásával derült ugyanis ki, hogy ő és Schadl, valamint Schadl és Völner milyen ügyletekben vannak benne.

Schadl „gazdája” a kilencvenes években egy autólopással foglalkozó társaság tagja volt, ami miatt börtönben is kellett ülnie. R. Róbert akkor szintén egy zsarolási ügy miatt került a rendőrség látókörébe, miután még 1996-ban egy kecskeméti férfi feljelentést tett a rendőrségen. A sértett azt állította, hogy 1995 decemberében megfenyegették, hogy megölik őt, autóját felrobbantják, ha nem ad át valakinek hatmillió forintot. A nyomozás során a rendőrök eljutottak egy Deni becenevű szerb férfihoz, valamint két magyarhoz, az egyikük R. Róbert volt – a két magyart a rendőrségi jelentés társtettesként nevezte meg.

A Deni becenevű férfival kapcsolatban megjegyzik, hogy jó viszonyt ápolt a korábbi éjszakai életben “Albán Misiként” ismert S. Meaddal, utóbbi pedig a Fenyő-gyilkosság ügyében vádlottként szereplő Portik Tamással. „Neve elhangzott az 1998 júliusában a belvárosi Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamás elhíresült videóvallomásában, valamint Portik és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori vezetőjének 2008-as találkozóján is, de a többszörösen büntetett külföldi gengsztert a Fenyő-gyilkossággal is összefüggésbe hozták” – teszik hozzá.

A portál kitér arra, az R. Róbertet is tagjai között tudó autótolvaj bandának ugyancsak voltak szerb bűnözői kapcsolatai. Ennek az ügynek az érdekessége – írják –, hogy R. Róbert neve a Fenyő János 1998-as meggyilkolásának ügyével kapcsolatos nyomozati iratok között is megjelenik, igaz, nem a gyilkosság, hanem a látókörbe került külföldi bűnözői kör előtörténetének elemzésekor.

Schadl „gazdáját” 2019-ben jogerősen sikkasztás miatt elítélték, igaz, csak egy év börtönbüntetést kapott, amelynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. R. Róbertet 2021 novemberében a végrehajtói kar elnökével egy napon vették őrizetbe, ám míg Schadl jelenleg is letartóztatásban van, addig ő 2022. május elején elhagyhatta a börtönt, szabadlábon védekezik.

S ha mindez nem lenne elég, R. Róbertnek még a Völner-Schadl-ügynek egy másik vádlottjától is sikerült 70 millió forintot kicsalnia „váltságdíjként”, akinek azt hazudta, hogy csecsenek rabolták el és tartják fogva Ukrajnában. Az átvert nő, S. Etelka azért lett vádlott, mert az általa fenntartott iskolát némi kenőpénzért nyilvántartásba akarta vetetni R. Róbert közbenjárásával. R. Róbert 150 millió forintért vállalta, hogy felső kapcsolatain keresztül elsimítja az ügyet, a nő a vád szerint 30 millió forintot ki is fizetett neki, a „csecsen emberrablós váltságdíjjal” együtt tehát összesen 100 millió forintot csalt ki tőle Schadl „gazdája”.

A pénzen a vád szerint megosztozott volna a végrehajtói kar vezetőjével, valamint Völner Pállal is. A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint R. Róbert ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: “Megy egy kis gyorssegély föntre is.”

A lehallgatási jegyzőkönyvek szerint Völner Pál az iskola ügyében rendszeresen egyeztetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériuma több beosztottjával is, amiről rendszeresen tájékoztatta Schadl Györgyöt.

A nyomozati anyagokban Rétvári Bence (akkor még Emmi) államtitkár neve merült fel az iskolával kapcsolatban, a lehallgatott beszélgetésekben Völner Pál és R. Róbert is állította, hogy egyeztet vele.

A portál ezért megkereste Rétvárit is, aki egyelőre nem reagált.

Az ügyészség eddig korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt nyújtott be vádiratot még múlt októberben Schadl György és 21 társa, köztük Völner Pál ellen a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság – beismerés esetén – a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökére 10 év, míg az Igazságügyi Minisztérium volt parlamenti államtitkárára 8 év börtönbüntetést kér. Az üggyel, annak szálaival részletesen itt és itt foglalkoztunk.

Borító: Schadl György Forrás:Miskolci Egyetem

Forrás: Népszava