Átlátszó: Sok millió forint érkezett Brüsszelből Fidesz-közeli szervezeteknek

Éveken keresztül összesen majdnem 75 millió forintos értékben bíztak meg Brüsszelből különböző feladatokkal több olyan magyar szervezetet, amelyek a Fideszhez kötődőként ismertek – írja az atlatszo.hu.  A megbízásokat az Európai Parlament egyik pártcsoportja adta, az Európai Néppárt, amelynek a Fidesz korábban a tagja volt.

Az oknyomozó portál felidézi, hogy mindezt annak függvényében is érdemes vizsgálni, hogy kormánypárti politikusok rendszeresen támadják azzal az ellenzéket, hogy őket külföldről, adott esetben „Brüsszelből pénzelik”. Erre több példa is található a cikkben.

Itt vannak az összegek és a szervezeteket:

  • A Jogállam és Igazság Nonprofit Kft. 2020-ban kapott 20 ezer eurós, azaz 7,5 millió forint értékű megbízást az EPP-től „kutatás, jogi elemzés” tárgykörében. Ez a cég működteti az Alapjogokért Központ (AK) névre hallgató elemzőintézetet, ami az Orbán-kormány politikai álláspontját támogató jogi elemzéseket szokott készíteni. Az AK személyesen is kötődik a kormánypártok politikai szervezeti hátteréhez.
  • Összesen 46 millió forintos értékben kapott megbízásokat a brüsszeli képviselőcsoporttól a FWD Affairs Kft. 2018-ban weboldal üzemeltetésére kapott 62 ezer eurós (20,5 millió forint), 2019-ben ugyanerre 44 ezer eurós (15 millió forint), 2020-ban pedig Magyarországgal kapcsolatos „internet és közösségi média” tárgyában 29 ezer eurós (10,5 millió forint) megbízást.
  • A Nézőpont Elemzőintézet Nonprofit Kft. 2018-ban 38 ezer eurós, azaz 12,5 millió forint értékű megbízást kapott tanulmányok és elemzések készítésére. Ez a cég a Nézőpont Csoport Zrt.-n keresztül Győri Tibor tulajdonába tartozott és tavalyelőtt végelszámolással megszűnt. Győri a Miniszterelnökség korábbi jogi ügyekért felelős államtitkáraként alapította régebben az egész Nézőpont-csoportot.
  • A szintén a csoporthoz tartozó Kutatópont Kft. 2020-ban 23 ezer eurós megbízást kapott kutatásra, ami 8,5 millió forintnak felel meg.

Azt is megemlíti még az Átlátszó cikke, hogy egy DK-hoz köthető cég, az EagleEye-Marketing Kft. is 20 millió forintos értékben szerződött 2020. november-decemberi online médiakampány végrehajtására. Ez a cég felbukkan egyébként az Egyesült Államokból megtámogatott ellenzéki kampány körül is – emlékeztet az oknyomozó portál.

Forrás: 24.hu