szombat, június 10, 2023

A bírói függetlenség intézményes garanciái címmel tart csütörtökön nemzetközi konferenciát a Kúria, amelyre azonban nem hívták meg sem a bírák önkormányzati szervét, az Országos Bírói Tanácsot (OBT), sem a legnagyobb bírói egyesület, a MABIE tagjait, és a témával foglalkozó szakmai civil szervezeteket sem,

 írja közleményében az Amnesty International Magyarország.

Varga Zs. András kúriai elnök és Varga Judit igazságügyi miniszter megnyitójával kezdődő rendezvény három okból is fontos a szervezet szerint. Az egyik, hogy megismerhetővé váljon a meghívóban is említett, tavaly április óta folyó kúriai kutatás eredménye a bírói függetlenségről. A másik, hogy a kormány március végéig vállalta, hogy az uniós előírásoknak megfelelően az utóbbi évek legnagyobb bírósági reformját hajtja végre, ennek egyelőre nincs nyoma. Az eredeti tervek szerint február végén kerülne a parlament elé a törvénycsomag, a kormánynak március végéig nemcsak elfogadtatni, de hatályba léptetnie is kellene a módosításokat az uniós forrásokért cserébe. A harmadik pedig, hogy eddig két szervezet zárkózott el attól, hogy a nyilvánosság is megismerhesse a véleményét a bírósági reformról, az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria. Velünk szemben az OBT és a civilek nyilvánosságra hozták a véleményüket.

;

A bíróságok függetlenségével foglalkozó szervezetként az Amnesty International Magyarország is szeretett volna részt venni a szakmai konferencián, de helyhiányra hivatkozva korábbi regisztrációjuk ellenére is elutasították a kérésüket, de ugyanígy jártak más szervezetek is.

Borítókép forrása: 168

Forrás: Telex

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all