Ismét spammeli a kormány a koronavírus-oltásra regisztráltakat, ezúttal a békepárti határozattal

T. Telex, tovabbitom a lenti levelet, amit az oltás miatt regisztrált cimemre kaptam ma. Felháborítónak tartom, hogy a szomorú háborús eseményeket is a saját kampányára használja fel a kormány

– ezt az emailt több mint egy éve, tavaly február 25-én kaptuk Zoltán nevű olvasónktól, aki egy, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címről érkezett, A kormány álláspontja az ukrán helyzetről tárgyú levelet továbbított nekünk. Abban – nem sokkal a választások előtt – olyan, az ellenzék lejáratását célzó, kampányízű mondatok voltak benne, miszerint: „felelőtlennek tartjuk, és nem támogatjuk azt az ellenzéki álláspontot, hogy Magyarország katonákat és fegyvereket küldjön Ukrajna területére”.

Eltelt több mint egy év, a háború még mindig tart, amiből a kormány ismét politikai tőkét kovácsolna. A fenti emailcímről ugyanis újabb „kormányzati hírlevél” érkezett a koronavírus-oltás miatt még évekkel ezelőtt regisztrálni kényszerülők, és azóta leiratkozni nem tudók emailjére.

A kormányzati spam címe ezúttal: Az Országgyűlés békepárti határozatáról, és ebben hat pontban sorolják fel a határozat – és a kormány – álláspontját a háborúról. A szövegben elítélik Oroszország katonai agresszióját, és elismerik „Ukrajna jogát az önvédelemhez”, de később már arról írnak, hogy ez a „katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget”, amely tagjait „jelenleg is sorozzák”, hogy „a frontvonalban harcoljanak.”

A hírlevél odaszúr bizonyos magyar közéleti szereplőknek, felszólítva őket, hogy „tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól és politikai akcióktól, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak hazánknak, vagy Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik”. Az email azzal ér véget, hogy nemzeti érdekünk a béketárgyalások mihamarabbi megkezdése, „békét akarunk és biztonságot”.

1682022172 temp Dodkoh cikktorzs2x

A Kormányzati Tájékoztatási Központ 2022 tavaszáig, a tavalyi országgyűlési választásokig – és gyermekvédelminek nevezett népszavazásig – rendszeresen küldött spameket azokra a címekre, amelyeket a vakcinaregisztrációs oldalon adtak meg korábban azok, akik koronavírus elleni oltásra regisztráltak, és azóta nem iratkoztak le róla (mert például nem tudtak).

Már a Vakcinainfó nevű oldal indulásakor, 2020 decemberében is felmerültek adatkezelési aggályok amiatt, hogy a regisztráció során opcionálisan adható adatkezelési felhatalmazás túl tág kereteket ad a kormánynak az emailcímek felhasználására. Akkor a Kormányzati Tájékoztatási Központ a Telexnek határozottan azt válaszolta, hogy csak az oltásokkal kapcsolatos információk terjesztésére használja majd a felhatalmazást, azonban példák sorozata igazolta, hogy erről egyszerűen hazudtak, hiszen rendszeresen küldtek leveleket, így például nemzeti konzultációról, háborúról, szavazásról. Egy kollégánk eddig 29 levelet kapott tőlük, ennek csak töredéke szólt az oltásról, volt viszont köztük egy köszönet Orbán Viktortól tavaly áprilisban, a választások után.

A spammelési botrány bíróságra is került, a Kúria 2022 márciusában meg is állapította, hogy a Rogán Antal vezette Kormányzati Tájékoztatási Központ megsértette a választási eljárásról szóló törvényt, amikor az oltásra feliratkozóknak küldött az ellenzéket lejárató kampánylevelet. Néhány nappal később azonban ezt a döntés megsemmisítette az Alkotmánybíróság, mondván: alaptörvény-ellenes a kormány tájékoztató hírlevelével kapcsolatban hozott kúriai végzés.

Forrás: Telex