Sajátos akcióval próbálja felhívni a figyelmet a független színházak kivéreztetésére egy kuratórium. A miniszter már tavaly arról beszélt, minek van ilyen sok független színházi társulat, nem lenne-e elég 20-22. Ahogy a helyzet most áll, a kormány épp annyi pénzt von el minden koncepció és kommunikáció nélkül a színházaktól, hogy tényleg meg fog szűnni 50-60 társulat. A fővárosi önkormányzat szerint is méltatlan a helyzet, a kormány nem válaszol.
„Mintha a minisztérium egyszerűen lehúzta volna a rolót, és kivonult volna” – foglalja össze az elmúlt bő félév tapasztalatait Nagy Zoltán, a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) színházi és táncművészeti érdekképviseleti szervezet ügyvezetője.
Ezért történt meg az, ami Magyarországon eddig még soha: a budapesti székhelyű független színházi társulatok támogatási pályázatairól döntő kuratórium – a Revizoron megjelent indoklásban – közölte:
a kormány értelmezhetetlenül kevés pénzt szán a területre, úgyhogy ők nem a valós keretösszeget osztják szét, hanem annyit, amennyit az elmúlt években szántak rá,
noha az is hihetetlenül kevés volt, azzal is épp csak a szakadék szélén tudtak egyensúlyozni a társulatok, amiből most még 41 százalékot elvont a kormány. Arról az összegről van szó, amelyből a minősítéssel nem rendelkező, független színházaknak, azaz többnyire a saját épülettel nem rendelkező színházi és táncos társulatoknak, alkotóműhelyeknek, befogadószínházaknak kellene megoldaniuk az egész éves működésüket Pintér Bélától a Jurányin keresztül a MU Színházig.
© Reviczky Zsolt
Az összes ilyen magyar társulatnak vagy szervezetnek kellett eddig is szinte a hibahatáron mozgó aprópénzből gazdálkodnia: az egész ország minden pályázójára szánt a kormány az elmúlt tíz évben mindig – inflációtól vagy rezsiáraktól függetlenül – 1,2 milliárd forintot, ebből jutott a budapesti székhelyű, összesen 70-80 pályázónak 2020 óta évi 533,5 millió forint.
Összehasonlításul nem is kell a kilométerenként 4 milliárd forint körül megépített autópályákat felhozni, elég tudni, hogy a Vidnyánszky Attila által gründolt Színházi Olimpiára idénre 6,8 milliárd forintot adott az állam, vagy hogy az 533,5 millió forint egyetlen egy közepes méretű vidéki színház éves költségvetését sem fedezi. Mégis, idén már ennyit sem szánt erre a kormány: a 41 százalékos elvonás után a budapesti kuratóriumnak 314 millió forintból kellett volna gazdálkodnia.
| Miért van két kuratórium? |
| A budapesti és vidéki székhelyű szervezetek támogatásának különválasztásakor Karácsony Gergely főpolgármesterré választása után egyezett meg a kormány; az egyezség értelmében a budapesti kuratórium valóban szakmai alapon dolgozhat a kormány beleszólása nélkül, míg a vidéken bejegyzett társulatoknál folytatódhat a kormánypártnak is megfelelő működési rend, amelynek része például, hogy bár olyan összeférhetetlenség áll fenn a kuratóriumban, ami miatt évek óta az összes döntést érvénytelennek lehetne nevezni, mégsem tesz semmit a kormány évek óta, és olyan társulatok is támogatást kapnak, amelyek a pályázati kiírásnak sem felelnek meg. Erről ebben a cikkünkben írtunk bővebben; információink szerint a kormány azóta sem számolta fel egyik szabálytalanságot sem. |
Megvédik a magyar családokat
„Hogy probléma van nemcsak a független színházakkal, de az egész előadó-művészet finanszírozásával, 2022 őszén már látszott” – emlékszik vissza Nagy Zoltán, hozzátéve: akkor is a független színházak irányából közelítette a kérdést minisztérium, mert ezt a szférát szokták egyfajta lakmuszpapírként használni, hogy kitapogassák, hol a tűréshatár, meddig lehet elmenni az elvonásokban. „Már akkor jöttek olyan hangok az Innovációs és Kulturális Minisztériumból, hogy túl sok a független társulat, olyan légből kapott felvetésekkel, hogy mi lenne, ha csak 20-22 szervezet lenne. Ekkor ezt még el tudtuk hárítani azzal, hogy ugyan miért épp ez a szám merül fel ahelyett, hogy inkább arról beszélnénk, hogyan határozzuk meg a minőségalapú kiválasztás kritériumait. Ránk akarták tolni a felelősséget:
Mondjátok meg ti, kik legyenek öngyilkosok!
Anélkül, hogy a keretösszegekről, a pályázati lehetőségekről gondolkodtunk volna. Már akkor is fordítva ültünk a lovon.”
A kormány és az új, kultúráért és innovációért felelős miniszter, Csák János „stratégiájának” átgondoltságát jól jellemezte, hogy Nagy Zoltán beszámolója szerint az idei év elején pár hetente jöttek újabb és újabb felvetések, amikből – most már látni – semmi sem úgy lett, ahogy akkor ígérték. A legfontosabb változás az volt, hogy az úgynevezett többlettámogatások rendszerének átalakítása helyett végül egyszerűen 4 milliárdra csökkentették az eredetileg 37 milliárdos (!) keretösszeget. (Ez az a támogatási forma, amely a kulturális szervezetek tao-támogatásának eltörlése után jött létre: a korábban egyenesen a jegybevétel után járó összegek helyett így a kormány meg nem nevezett szempontok alapján, átláthatatlanul dönt az összeg szétosztásáról, ami rengeteg anomáliához és visszaélés-gyanús esethez vezetett, de még a Ferencvárosi Torna Clubnak is jutott az összegből.) Erre a 4 milliárdnyi összegre annyi pályázat érkezett, ami információink szerint hatszor nagyobb igényt jelent a keretösszegnél, ráadásul már csaknem másfél hónapja lejárt a beadási határidő, és nemhogy az eredményeket nem tudni még, de azt sem, egyáltalán ki és milyen alapon dönt erről a támogatásról. Vagy hogy mikor.
Mert egyébként a teljes színházi és táncos szférában az elvonások uralkodnak: a mostani budapesti kuratóriumi botrány csak a jéghegy csúcsa,
semmilyen támogatás nem érkezett még idén a társulatokhoz, a megszokott pályázatokat még ki sem írták – ha ki fogják egyáltalán –, de még pár százezres ösztöndíj-lehetőségek is eltűntek a rendszerből,
miközben még a már eldöntött, 2022 őszén megítélt NKA-támogatásokat sem utalták át azóta sem a nyerteseknek az azóta többségében már megvalósult programjaikra. Mindemellett nem döntöttek még a nyári, szabadtéri színházak támogatásáról sem, noha napokon belül kezdődik a szezon: a legtöbb ilyen színház még a műsorát sem tudta közzétenni, hiszen egyelőre nem tudják, hogyan is szerződhetnének színészekkel, munkatársakkal bármiféle, a saját költségvetésükre vonatkozó információ nélkül. Arról már nem is beszélve, hogy ennek egyébként sem most lett volna az ideje egy olyan országban, ahol törvényes és biztonságos keretek között lehet tervezni az évadot.
És a kormány minderről semmilyen formában nem kommunikál a szakmával – legalábbis a Fidesz holdudvarába nem tartozó részével. „Olyan, mintha a leveleinket valahová a kék égbe küldenénk, de ha kapunk választ, azt se tesszük ki a kirakatba: legutóbb annyit válaszoltak, hogy ott van a 4 milliárd forintos többlettámogatás, arra lehet pályázni, amit természetesen tudunk, és a kérdéseink sem erre vonatkoztak, hanem arra, van-e egyáltalán bármilyen koncepció a támogatási rendszerről, és milyen művészeti célokat fogalmaznának meg” – mondja Nagy Zoltán, hozzátéve: sokat elárul az is a minisztérium hozzáállásáról, hogy Csák János kinevezése óta a színházi érdekképviseleti szervezet a miniszterhez még egyszer sem tudott „bejutni”, a legmagasabb szint, ameddig egyszer sikerült elérni, egy kulturális helyettes államtitkár volt, aki azóta egyébként lemondott.
A kormány részéről a hvg.hu több minisztériumi címre elküldött kérdéseire sem érkezett válasz Ha ez mégis megtörténne, frissítjük cikkünket, addig is a minisztérium korábban a 24.hu-nak küldött „magyarázatára” tudunk támaszkodni, amelyben szerepeltek az „elhibázott brüsszeli szankciók”, a rezsicsökkentés megvédése, hogy „bízunk abban, hogy mielőbb béke lesz”, valamint abszurd és paradox módon az is, hogy a kormány számára „most az első a magyar családok megvédése”. Mintha a magyar színházakban bizonyosan nem családos emberek dolgoznának, akik – sokszor hasonló területen dolgozó családtagjaikkal együtt – jövedelem nélkül maradnak a kormány intézkedéseinek következtében.
Ki veszi a kezébe a kést?
Ebben a helyzetben érte tehát a független színházakat a 41 százalékos elvonás a működési támogatásból. Ami sokként érte a szakmát, mert Nagy Zoltán elmondása szerint a működési pályázatról szóló megbeszéléseken úgy látták, van fogadókészség a problémafelvetésre, miszerint eddig is tarthatatlan volt az 500 milliós összeg – amit minden évben hangoztatott is a pályázatokat értékelő kuratórium –, de most a rezsiárak elszállása és az infláció miatt különösen az. „Bólogattak, hogy igen, ezzel kezdeni kell valamit, majd megérkezett a pályázat a 300 milliósra csökkentett keretösszeggel.”
Ezért közölte a kuratórium: csak akkor tudják értelmezni a pályázatot, ha minimum a tavalyi összeggel tudnak számolni. „Helyesen döntöttek, rendkívül erőssé tették az álláspontjukat arról, hogy ez a terület igenis értékes, igenis számolni kell vele, nem mehet tovább a független színház elsorvasztása és sorsára hagyása. Ez a szféra sem választható le az előadó-művészet egészéről. A kormányzat alulról szerveződő, innovatív és társadalmi kérdésekkel foglalkozó színházakról mond le a döntésével. Kimutatható, hogy mindig ebben a szférában indul el a társadalmi problémák feldolgozása a színházban, ennek pedig olyan mentálhigiéniás eredménye van, ami szükséges ahhoz, hogy egészséges maradjon a társadalom” – fogalmaz Nagy Zoltán, hozzátéve: „De hát a társadalom nem egészséges, mindenki attól retteg, mit hoz a jövő hét.” Megkerestük kérdéseinkkel a főváros által, a FESZ javaslatára kinevezett kuratórium tagjait is – Barda Beátát, Fuchs Líviát, Imely Zoltánt és Jászay Tamást –, de nekik a munkájuk megkezdése előtt titoktartási szerződést kellett aláírniuk.
Bősz Anett humán területért felelős főpolgármester-helyettes a hvg.hu megkeresésére azt mondja a kuratórium akciójáról: „Rendkívül fontos társadalmi, kulturális és politikai üzenetnek tartjuk, a kuratórium szakma melletti kiállása példaértékű. A korábbi finanszírozási keret megtartása úgy kell a független előadóművészetnek, mint egy falat kenyér, a jelenlegi finanszírozási keret értelmezhetetlenül szűk, a szakma nagyon szép formát választott tiltakozása kifejezésére, amikor a korábban rendelkezésre álló összeg elosztására tett javaslatot.”
© Túry Gergely
Nagy Zoltán azt is megjegyzi: „Mindeközben azt sem közölték velünk, miért képtelenség elérni azt a hiányzó 200 millió forintot:
talán az is a Színházi Olimpia sikeres lebonyolításához kellett?
És közben működik az oszd meg és uralkodj! elve: nem láttam még olyan nyilatkozatot a színházi szakma ebben a döntésben közvetlenül nem érintett részéről, amely leszögezte volna, a függetleneknek igenis jár legalább az az 1,2 milliárd forint. Nincs semmiféle kiállás a másik mellett.”
Noha a minisztériumtól a hvg.hu sem kapott választ, ahogy a FESZ sem, az ügyvezető információi szerint érvénytelennek tekintették a kuratórium döntését, azonban azt, hogy ez pontosan mivel jár, nem tudni. Pletyka szintjén az is elhangzott, hogy új kuratóriumot neveznek ki, de Nagy Zoltán szerint ez több okból sem valószínű: egyrészt ha ez a folyamat még most kezdődne, talán ha őszre születhetne meg a döntés az idei évre megítélt támogatásokról, másrészt „Nem ismerek olyan, a szakmát valóban átlátó szakembert sem a szervezeten belül, sem azon kívül, aki azt tudná mondani: igen, tudom, milyen fontos munkát végeztek, látom, hogy színházi nevelési előadásokat visztek hátrányos helyzetű gyerekekhez, hogy bemutatjátok a társadalmi problémákat, de igenis elég lesz nektek ennyi pénz. Talán a minisztériumnak lesz bátorsága azt mondani, hogy majd ő a kezükbe veszik a kést. Eddig a kuratóriumra tolták a piszkos munkát.”
Bősz Anett is megerősíti, hogy nem akarnak új kuratóriumot felállítani: „A Főváros legfelső vezetése mind a finanszírozási keret, mind a Kuratórium méltóságának megmaradása mellett teszi le a voksát, nem kerül sor újabb kuratóriumi tagok felkérésére, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a minisztérium jól értelmezze a korábbi kuratóriumi döntést, és ossza el a rendelkezésre álló keretösszeget.”
Öngyilkosság helyett kivéreztetés
Nagy Zoltán úgy véli, a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy a minisztérium kvázi „elfogadja” a kuratórium döntését, csak épp minden javasolt támogatásból egyszerű fűnyíróelv alapján levon 41 százalékot. De mivel az idei évre szóló összegekről van szó, ezt a minimális pénzt valójában már előre elköltötte a legtöbb társulat ahhoz, hogy január óta működni tudjanak.
Ha ezt az összeget megkapják a színházak, az arra lesz jó, hogy ki tudják fizetni a költségeiket, és szépen, harag nélkül be tudnak zárni az évad végén
– fogalmaz Nagy Zoltán. Azt mondja: bár nem az összeesküvés-elméletek híve, az azért feltűnő, hogy a már a tavaly őszi beszélgetéseken elhangzó, csak 20-22 társulat működéséről szóló mondatok ezzel az elvonással várhatóan megvalósulnak majd, mert lesz 50-60 olyan szervezet, amely be kényszerül fejezni a működését. „Ha nem voltunk hajlandóak öngyilkosok lenni, akkor kivéreztetnek ők az elvonással.”
A FESZ arra kéri a fővárosi önkormányzatot, próbáljanak meg nyomást gyakorolni a minisztériumra, hogy legalább az év végéig kipótolják az összeget a hiányzó 41 százalékkal. Miközben tulajdonképpen az egész vita abszurd összegekről szól: a mai, infláció utáni árakkal és jelenlegi rezsiköltségekkel még ez a nem csökkentett összeg is alig lenne elég a létminimumra, reálisan számolva még ilyen összegekkel sem lehet biztonsággal évadot hirdetni. „A független előadó-művészet számos társulata került a szakadék szélére, akár egy kisebb támogatási összeg elmaradása is a végleges bezárást jelentheti, ezt szeretnénk megakadályozni” – mondja Bősz Anett, hozzátéve: „A kialakult helyzet mindenki számára méltatlan. A fővárosi vezetés értelmezése szerint
a kultúra nem pusztán azé, aki megfizeti,
a kultúra szűkebb értelemben véve is a közjó része, támogatásban kell részesíteni. Amennyiben a központi költségvetés úgy határozza meg a független szcéna támogatási keretösszegét, hogy az szakma jelentős hányadának ellehetetlenülését hozza, akkor az a döntés rossz döntés.”
Nagy Zoltán úgy fogalmaz: „Ez a szféra volt az, amelyik a leginkább igyekezett megfelelni annak, amit Csák János a szavak szintjén hangoztat” – utal vissza arra, hogy a miniszter már hónapokkal ezelőtt kimondta, az állam a rezsicsökkentéssel és a hatósági árakkal valójában közvetve már támogatta a színházakat, így tehát nem az állam feladata biztosítani a színházak működését, hanem a polgároké. Ez az állítás természetesen mérhetetlenül szakmaiatlan, hiszen bármiféle színház létrehozása állami támogatás nélkül csakis minimum 10 ezer forint körüli jegyárakkal képzelhető el, ami nemcsak jelen magyarországi gazdasági helyzetben lehetetlen felvetés.
Kijelenti: „Mi vagyunk azok, akiknek a legkiforrottabb elképzelései és eredményei vannak a magánmecenatúra bevonásáról – Csák elképzeléseivel összhangban –, de meg sem hallgatták ezeket. De hát a mecénások nem tudnak csatlakozni, ha már megszűntek a társulatok. Miközben a független színházban nézőszámra leosztva a legjobb a támogatások megtérülése, mert nálunk ez az egy nézőre jutó támogatás átlagosan 3 ezer forintra jön ki, szemben egyes nemzeti minősítésű színházakkal, ahol ugyanez a szám 30 ezer forint. Ha az állam felelősen gondolkodik a kultúráról, annak része a független színház is. Ha ezt nem ismeri fel az állam, akkor nem ismeri fel a társadalmi igényeket, sem pedig azt, hogy hogyan tudna Magyarország előre menni, és nem hátra.”
Forrás: HVG
USD árfolyam
