Hargitai Miklós: Mindennapi migránsozásunk

 Az Európai Uniónak van közös külső határa (sőt, csak az van neki), de nincs közös migrációs politikája, és a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy ne is legyen. 

1201866 1Röviden így lehetne összefoglalni a legújabb Budapest-Brüsszel ütközet lényegét – de az ügy ennél azért jóval bonyolultabb, és azon a szinten, ahol a kormány és a Fidesz kommunikációja működik – azaz tőmondatokkal, szlogenekkel és emojikkal – gyakorlatilag elmagyarázhatatlan.

Európa – egészen pontosan a Szociális, vagyis a szociáldemokrata gyökerű Unió – továbbra is vonzza a világ elesettjeit, és velük együtt azokat is, akik egyszerűen csak egy jobb életre vágynak (mondjuk ahelyett, amit európai olajvállalatok tönkretettek nekik odahaza). A menekülők a külső határokon kopogtatnak, de nem közvetlenül az EU-nál, hanem az útjukba eső első EU-tagállamnál, miközben legtöbbször egyáltalán nem oda vágynak. Hogy mennyire nem, arról Magyarország tudna a legtöbbet mesélni: a 2015-ös szír népvándorlás érintettjei közül gyakorlatilag senki nem maradt itt, pedig maradhattak volna, hiszen nem regisztrálták őket belépéskor a határon. Egyszóval a probléma és a feladat oroszlánrésze a külső határt őrző országokra hárul, olykor – például amikor barátaink, Putyin vagy Erdogan úgy gondolják, hogy szorítanak egy kicsit a présen, kezelhetetlen volumenben.

Itt jönne a képbe a szolidaritás: a Tanács (tehát nem a brüsszeli bürokraták, hanem a kormányfők, akiknek pontosan ugyanakkora a demokratikus legitimációjuk, mint Orbán Viktornak) azt szeretnék, hogy ilyenkor a többi tagállam is segítsen nekik: pénzzel, szakemberrel, adminisztratív kapacitással, legvégső esetben pedig akár átmeneti férőhellyel is. Ezt a fajta államok közötti szolidaritást, amelyet amúgy a kortárs keresztény szakirodalom egyenértékűnek, sőt egylényegűnek nevez a keresztény tanítás központi magjával, a főparancsnak minősülő felebaráti szeretettel, az Orbán-kormány keményen elutasítja: olyannyira mereven, hogy abba számukra a tervek teljes elferdítése, magyarán a nyílt hazugság is belefér. A kormányzati üzenet szerint Brüsszel erővel akarja ránk kényszeríteni a maga migránskvótáját, amiről – mint fentebb kifejtettük – szó sincs ugyan, de a már említett szlogen- és emoji-szintű magyar belpolitikában azért simán megél egy ilyen állítás, főleg ha kétharmados médiatöbbség és korlátlan anyagi erőforrás is kerül az ismételgetéséhez.

Mondhatnánk persze, hogy a már erősen kifulladóban lévő migránsozás új életre leheléséhez úgy kellett ez a kvótaügy a Fidesznek, mint egy falat kenyér – de nem mondjuk, mert egyrészt élő (ráadásul az Afrikából érkezőket tekintve többségében keresztény) emberekről van szó, másrészt meg az Európa-projekt alapjairól. Mielőtt valaki szándékosan félreértené: nem a migránsok beengedése Európa alapja, hanem az országok közötti szolidaritás – az a rejtélyes valami, ami az uniós támogatások révén mondjuk Észtországban a skandináv államokhoz történő felzárkózást termett, Magyarországon meg százmilliárdos magánvagyont az Orbán-család zsebében.

Forrás: Népszava