kedd, november 28, 2023

Varga Judit július 31-ével lemondott igazságügyi miniszteri posztjáról, utódja pedig Tuzson Bence lett.

Ez pedig azt jelenti, hogy 2023. augusztus elsejétől nincs nő a magyar kormányban, ami az Európai Unióban egyedülálló, egyetlen olyan uniós ország sincs ugyanis, ahol ne lenne női miniszter. 

Az Euronews szerint jelenleg EU-ban a miniszteri tisztségek valamivel több mint 33 százalékát nők töltik be. Ha a miniszterelnököket figyelmen kívül hagyjuk (kivéve, ha nem ők töltik be az államfői tisztséget), miniszterhelyetteseket és államtitkárokat, a legmagasabb arány Finnországban található, ahol az új kabinet kétharmada nő.

7bb09fa5 b78e 47a0 9297 fa72f63f3c7a

 

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

Öt további tagállam, Hollandia, Spanyolország, Belgium, Portugália és Ausztria, minisztériumai élén 50 százalék vagy afeletti a nők aránya. Máltán, Csehországban és Lengyelországban viszont kevesebb mint 15 százalék a női miniszterek aránya, de még így is megelőzik Magyarországot. 

Nemrég volt alkalmunk interjút készíteni Helena Dallival, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosával, aki elmondta, a nők hiánya a vezetői szerepekben negatív hatással van a társadalomra, mégis a nők továbbra is alulreprezentáltak minden területen a döntéshozatali pozíciókban. Dalli úgy véli, a nemek közötti egyenlőség jobb politikát, kevesebb diszkriminációt és szexizmust eredményez, és erősebb demokráciákat, amelyek figyelembe veszik a társadalom minden tagjának – nem csak a férfiaknak – a különböző igényeit.

Forrás és kép: NLC

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all