péntek, március 29, 2024

Attól tartok, Sebestyén Balázs fülében zuhanyozás közben és azon kívül is gyakran csendül föl a napokban az osztrák Opus 1985-ös slágerének örökérvényű sora, valahogy így, "levelet kaptam, lájf". Merthogy tegnap újra, megint és ismét. Egyenesen a Class FM többségi tulajdonosától, Michael McNutt-tól.

El sem akarnám hinni, ha nem a saját szememmel látom a blikk.hu-n, a hangzatos breaking felirat alatt: „Kedves Balázs! Ahogy ma többször említetted, számítasz tőlem egy levélre, lehet, hogy nem pont erre. Mi, a hallgatók, a kollégáid várunk holnap, holnapután és azután bármikor, hogy szórakoztassatok bennünket a Morning Show-val. A mikrofon Rátok vár. Üdvözlettel, J Michael McNutt”

Az idézőjel komoly dolog, illő is komolyan venni. Mi van? A jó öreg Michael, vissza akarja csábítani Balázsékat és az ő Morning Show-jukat? A történet egyre zavarosabb. Először közlik Sebestyén Balázzsal, Vadon Jánossal és Rákóczi Ferenccel, hogy ennyi, akár be se menjenek többet, beérik helyettük néhány Best of Morning Show-val. Aztán mégis beengedik őket élő adásba. Végül violaszín pecsét alatt jön az újabb levél: csak gyertek, várunk, s a mikrofon is csak rátok vár.

Az ember csak kapkodja a fejét. A dolog büdös. Valami itt mérhetetlenül szaglik. Még akkor is, ha ösztönszerűen igyekszünk kerülni az analógia keresését a nemrégiben ugyancsak méltatlanul elbúcsúztatott Népszabadság megjelenésének felfüggesztésével, keményen sulykolván magunkba, hogy nem, nem ugyanaz a súlycsoport, nem összevethető. Tényleg nem ugyanaz. Másrészt viszont miért is kerülnénk?

A média egészének követhetetlenül gordiuszi csomóba gubancolt tulajdonosi szerkezete nemcsak átláthatatlanná, de ezzel együtt összevethetővé teszi a folyamatokat. Az egyik oldalon a megyei lapok falánk és habzsoló bekebelezése, desszertként meg a talán még a hatalom által alig remélt kormánykritikus országos napilap megfojtása, a másikon pedig a frekvenciák zsibvásárszerű, vagy épp kufárkodásra emlékeztető adásvétele. A lényeg, hogy te, kedves választópolgár, ne lásd, milyen kezeken keresztül, kikhez kerülnek mindazok a média felületek, amelyektől hiteles tájékoztatást remélhetnél, hogy aztán azt se követhesd, mert ezek a felületek majd jó mélyen hallgatnak róla, milyen kezeken keresztül, kikhez kerülnek mindazok a javak, amelyekhez bizony neked is közöd kellene, hogy legyen.

A Class FM történet ennyiben tényleg analóg az összes, a médiát újabban érintő történettel. Ki emlékszik ma már arra, miképp alakult a Danubius frekvenciájának sorsa, amíg egyszer csak a Class szólalt meg rajta? Kik voltak előtte a tulajdonosok, kik utána és kik most? Normális esetben ez nem is kellene, hogy érdekelje a hallgatókat, de hát mi ugye Magyarországon élünk. Ha a szavakban oly sokat emlegetett transzparencia működne, érdektelenné válna minden ilyen kíváncsiskodás, érdeklődés.

Csak hát a magyar, a világ talán legbölcsebb nyelve. Ahol az érdekeim nem sérülnek rendszeresen, ott válnak érdektelenné a politikai töltetű események. Az ilyen állapotot hívják demokráciának. Demokráciában tényleg elég választások idején érdeklődni, azaz személyesen is figyelni az érdekeink érvényesülésére. Közben megteszik ezt a képviselőink. Magyarországon mindez nem így van. A kufárkodás lényege egyedül az önérdek képviselete. Ennek esik látványosan áldozatul egyebek mellett a média. Most épp a szókimondó Morning Show.

Mi meg csak kapkodjuk a fejünket tovább, s az analóg frekvenciák engedélyének lejárta, tulajdonlása, a digitális átállás útvesztőiben állunk a káosz közepén és azt érezzük, hogy a dudva, a muhar, a gaz még mindig húz lefelé. Michael meg jópofizik a hülye leveleivel, csakhogy végképp elfedje és összekuszálja, kibogozhatatlanná tegye mindazt, ami azt is sérti, aki nem hallgatta évekig Sebestyén Balázsékat.

Kövess bennünket a Facebookon!