Világ

Egymillió gazdasági migránst fogadna be három év alatt Kanada

Kanada három év alatt majdnem egymillió gazdasági bevándorló befogadását tervezi – írja a Bloombergre hivatkozva az Index.

 2018-ban 310 000, 2019-ben 330 000, 2020-ban 340 000 engedélyt akarnak kiadni, amivel az állandó tartózkodási és munkavállalási engedéllyel rendelkezők száma elérné a lakosság egy százalékát. A bevándorlással foglalkozó miniszter, a szomáliai felmenőkkel is rendelkező Ahmed Hussen elmondta: a bevándorlók tehetségükkel hozzájárulnak majd a gazdasági növekedéshez és innovációhoz, és segítenek az országot megtartani a globális gazdaság élvonalában. Kanada GDP-je három százalékkal nő idén, ezt részben bevándorlók munkájával érték el; 2011 és 2015 között évente átlagosan 259 542 bevándorló kapott letelepedési engedélyt a mintegy 35 milliós országban. A bevándorlók zöme Ázsiából – főleg a Közel-Keletről – jött; a helyi statisztikai hivatal szerint 2031-re a népesség 28 százalékát teszik ki azok az emberek, akik a világ más fertályain születtek.

Forrás: 168óra