Világ

A feketéket hosszabb időre büntetik Amerikában, mint a fehéreket

feketek

Egy friss kutatás szerint súlyosabban büntetik a fekete vádlottakat ugyanazért a bűncselekményért, mint a fehéreket, derült ki az ABC cikkéből.

A vizsgálat 2012 és 2016 közötti ügyeket nézett át, és megállapította, hogy az amerikai feketék 19,1 százalékkal hosszabb idejű büntetést kapnak, mint a fehérek.

Az is kiderült, hogy ha a vádlottnak korábban már volt erőszakos cselekedete, akkor egy afroamerikai bűnös 20,4 százalékkal hosszabb időre kerül börtönbe, mint egy fehér amerikai. A vizsgálatot végző The Sentencing Project szerint egyébként az Egyesült Államok világelső bebörtönzésekben, összesen 2,2 millióan voltak 2015-ben rács mögött. Az elmúlt 40 évben 500 százalékkal nőtt a börtönre ítéltek száma az országban.

Szintén súlyos adat, hogy közel hatszor nagyobb az esélye egy feketének börtönbe kerülni ugyanazért a bűncselekményért, mint egy fehérnek, de a latinók 2,3-szor nagyobb eséllyel jutnak rács mögé. A legsúlyosabb adat azonban az, hogy

2015-ben tíz 30-as éveiben járó fekete férfiből egy börtönben vagy fogdában volt.

Forrás: Sajó Dávid/index.hu