Világ

Közel negyvenezer ember, köztük kétezer gyerek halt meg idén a szíriai polgárháborúban

A szíriai polgárháború 2011-es kitörése óta mintegy félmillióra nőtt az áldozatok száma. 

 A kiterjedt szíriai aktivistahálózattal rendelkező szervezet szerint a 2017-es áldozatok negyede polgári személy volt, köztük 2100 gyerek. Az OSDH összesítése ugyanakkor megjegyzi, az idei adatok elmaradnak a tavalyi és a tavalyelőtti évhez képest, amikor 49 ezer, illetve 55 ezer ember halt meg a harcokban. A közel-keleti országban számos frakció és külföldi hatalom küzd különböző szövetségi viszonyok között Szíria ellenőrzéséért: az Oroszország és Irán támogatását élvező damaszkuszi vezetés, a kurd milíciák, a mérsékelttől dzsihadistáig terjedő fegyveres ellenzéki csoportok és az Iszlám Állam terrorszervezet. Az OSDH szerint 2017-ben a harcokban a kormányerők mintegy 3000 katonája esett el, és 7500 milicista, jobbára az Iszlám Állam harcosa vesztette életét.

Oroszország mellett Irán és a Teherán támogatását élvező libanoni Hezbollah síita szervezet is csapatokkal van jelen Szíriában a kormányerők megsegítésére. Az Egyesült Államok hozzávetőleg 2000 fős katonai kontingenst tart Szíriában és egy nemzetközi koalíció élén légicsapásokkal veszi ki a részét a dzsihadisták elleni küzdelemből. Törökország és az arab államok, mint Szaúd-Arábia ellenzéki csoportokat támogatnak, Ankara ráadásul saját csapatokkal is beavatkozott a milliókat menekülésre kényszerítő konfliktusba.

Forrás: HVG