A lengyel szenátus is megszavazta a több országban is felháborodást keltett holokauszttörvényt.
A parlament felsőháza 57 igen és 23 nem szavazat, illetve két tartózkodás mellett fogadta el a jogszabályt. Ez kimondja: büntetőjogi felelősségre vonás indulhat azon lengyelekkel és külföldiekkel szemben, akik a nácik által elfoglalt Lengyelországon működtetett táborokat „lengyel koncentrációs táboroknak” minősítik. Aki megszegi a törvényt, azt pénzbüntetésre, vagy akár három éves börtönbüntetésre is ítélhetik. A jogszabály akkor emelkedhet törvényerőre, ha Andrzej Duda államfő is jóváhagyja azt.

Lengyelország érdeke a történelmileg igazságtalan támadások elleni védekezés, valamint az is, hogy minél gyorsabban megegyezésre jusson Izraellel - jelentette ki az MTI közlése szerint a lengyel miniszterelnök-helyettes. Jaroslaw Gowin - aki tudományos és oktatásügyi miniszter is - a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban az amerikai kifogásokra reagálva leszögezte: Lengyelország a törvénytervezet vitája közben akaratlanul egy nagy nemzetközi konfliktusba keveredett.
Forrás: Népszava