kedd, november 20, 2018
728x90 EU Imagery

Gary Cohn már elnökké választása előtt együtt dolgozott Trumppal.

Távozásáról hetek óta keringenek pletykák. Várhatóan a következő hetekben távozik a washingtoni Fehér Ház stábjából Gary Cohn, a befolyásos Országos Gazdasági Bizottság vezetője, a pontos dátum még nem ismert. Donald Trump elnök legfőbb gazdasági tanácsadója, éppen az importvámok tervezett bevezetése miatti viták idején jelentette be lemondását, .

A hírt elsőként a The New York Times közölte. A lapnak nyilatkozó, névtelenséget kérő tisztségviselők szerint nem egyetlen ok húzódik meg a lemondás hátterében, bár a döntő motívum az lehetett, hogy Cohn csatát vesztett a gazdasági protekcionizmust hirdetőkkel, elsősorban is Wilbur Ross kereskedelmi miniszterrel szemben.

Forrás: CNBC.com
A CBS televízió információi szerint az 57 éves Cohn nagy valószínűséggel azért távozik, mert nem tudta meggyőzni az elnököt arról, hogy ne jelentse be a vámtarifák bevezetését. Gary Cohn közleményt adott ki, amelyben azt írta: örömmel dolgozott "a növekedést elősegítő gazdaságpolitikán", különösen "a történelmi adóreformon". A tanácsadó fontosnak tartotta kiemelni, hogy "hálás az elnöknek a lehetőségért", és a kormányzatnak nagy sikereket kívánt. Cohn Donald Trumppal már elnökké választása előtt együtt dolgozott. Trump elnök kedden, Stefan Löfven svéd kormányfővel tartott közös sajtókonferenciáján azt állította, hogy a Fehér Házban nincsenek zűrzavaros állapotok, mindenki szívesen dolgozik ott, és kifejezetten dicsérte Gary Cohnt. "Ritka tehetségnek" nevezte a gazdasági szakembert, és úgy fogalmazott: "Gary a legfőbb gazdasági tanácsadóm, nagyszerű munkát végez, segített a történelmi adócsökkentések és reformok megvalósításában".

Gary Cohn lemondásáról a múlt hét óta jelentek meg sajtóhírek, pontosabban találgatások, amelyek megsűrűsödtek, miután Donald Trump bejelentette, hogy az importált acélra 25 százalékos, az import alumíniumra pedig 10 százalékos vámot tervez kivetni. A Demokrata Párt bejegyzett szavazójaként ismert Cohnt, aki korábban igazgatóként a Goldman Sachs bankház második számú vezetője volt, az elemzők a szabadkereskedelem híveként tartják számon.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all