Világ

Százezrek a fegyverek ellen

Százezrek tüntettek a fegyvertartásra vonatkozó szabályok szigorításáért Washingtonban Los Angelesben és számos amerikai nagyvárosban. A megmozdulást a floridai ámokfutás túlélői szervezték. A floridai Parkland gimnáziumában elkövetett, 17 halálos áldozattal járó februári mészárlás egyik túlélője azt követelte a fővárosi tüntetésen, hogy a katonákon kívül senki ne viselhessen fegyvert. A tömeg ünnepelte beszédét. "Úgy vélem, hogy a fegyver ostoba dolog" - mondta a washingtoni felvonulás egyik résztvevője, a 11 éves Zoe Tate. "Önmagában az is elég ijesztő, hogy biztonsági őrök vannak az iskolában. Nem kellenek fegyveres tanárok".

Hatalmas tiltakozásokra került sor Bostonban, New Yorkban, Chicagóban, Houstonban, Fort Worthben, Texasban, Minneapolisban és a tömeggyilkosság színhelyén, a floridai Parklandben. A középiskola közelében található egyik parkban több mint 20 ezren gyűltek össze fokozott rendőri jelenlét mellett. "Ami elég, az elég" - kiabálták a tüntetők. "Miért számítanak inkább a fegyvereid, mint a mi életünk?" - állt az egyik transzparensen.

Az amerikai Nemzeti Fegyverszövetség (NRA) nem fűzött megjegyzést a szombati eseményekhez. Az NRA a fegyveres erőszak ellen meghirdetett, március 14-i diákfelvonulásokra válaszul egy géppisztoly képét tette közzé a Twitteren a következő üzenet kíséretében: "Köszi, de majd én ellenőrzöm a saját fegyvereimet".

Mintegy 30 fegyverpárti ellentüntető tiltakozott a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) washingtoni székhelye előtt némán. "A felfegyverzett áldozatok tovább élnek", "Ne sértsétek tovább a polgári jogokat" - állt a transzparenseiken. Az Egyesült Államok a nyugati országok között az egyetlen, ahol a fegyverviselés alkotmányos alapjog az alaptörvény 1791-ben elfogadott második kiegészítése óta, de a vásárlás és viselés szabályait az egyes államok határozzák meg.

Friss felmérések azt mutatják, hogy az amerikai közvélemény a fegyvertartás szigorítása felé mozdult el. Egy, az amerikai hírügynökség által készített új közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 69 százaléka mondja azt, hogy szigorítani kellene a fegyvervásárlásra és -birtoklásra vonatkozó törvényeket. 2016 októberében még csak a válaszadók 61, 2013 októberében pedig 55 százaléka gondolkodott hasonlóan.

Forrás: Népszava