Világ

Nagy felháborodást okoztak Orbánék, mert megvétózták az EU–Afrika-megállapodást

A 444.hu szerint egy éve dolgoztak az Európai Unió és afrikai kormányok közötti csúcs előkészítésén

, amelynek végén közös nyilatkozatot fogadnának el a résztvevők. Ennek szövegét azonban szinte az utolsó percben megvétózta a magyar kormány, és ezzel több tagállamnál is kihúzta a gyufát. Nem tetszett a magyar kormánynak a közös nyilatkozat szövege, amelyet a jövő szerdai, marokkói EU–Afrika-csúcson akartak elfogadni, és vétót emelt, így azt ebben a formában az EU nevében nem lehet aláírni.

A csúcs előkészítésén egy éve dolgoznak. A magyar vétó miatt a nyilatkozat végső változatából ki kellett húzni az összes olyan utalást, ami arra vonatkozik, hogy az "EU" vállal vagy akar valamit. Az EU helyett az EU külügyi főbiztosa és a migrációért felelős biztos, mint személyek kerülnek a szövegbe az afrikai kormányok partnereiként, ez azonban lényegesen gyengíti a megállapodások súlyát. 

A magyar kormánynak az volt a baja a szövegben, hogy abban nem ítélik el elég hangsúlyosan a migrációt, illetve a magyarok szerint nem tettek elég éles különbséget a menekültpolitika és a bevándorláspolitika közé. Ezt annak ellenére is kifogásolta Budapest, hogy egyébként az egész folyamat egyik fő célja az illegális bevándorlás mérséklése volna.

Felháborodás a magyarok viselkedése miatt

A nyilatkozattervezet vitájában a belga, a portugál és az olasz kormány képviselői felháborodottan utasították vissza, hogy a szövegen az utolsó héten módosításokat követelnek a magyarok. A módosításhoz sok afrikai ország kormányával is egyeztetni kellene, és nagyon kevés idő maradt már a csúcsig. Tartalmilag sem támogatják a magyar ötletet – tették hozzá.

A vitában ezután a spanyol, a francia, az osztrák és a finn kormány nagykövetei is kiálltak a korábban háborgók mellett. Azt mondták, hogy maga a megállapodás is fontos lenne, de általában is nagyon rossz fényt vet az EU-s diplomáciára egy ilyen visszatáncolás, és a magyarok viselkedése árt a migráció okozta problémák kezelésének.

A portugál követ emlékeztetett, hogy a megállapodás éppen a migrációs nyomás csökkentését okozhatta volna, ezért különösen érthetetlen a magyar viselkedés. Ezt a belga diplomata is megerősítette. Volt, akik azzal vágtak vissza, hogy a magyar kormány vétója az, ami az illegális migrációt valójában segíti. Németország és Franciaország nagykövetei ezután egymás után szólaltak fel: általában is kritizálták a magyar kormányt, amiért rendszeresen aláássa a közös fellépés lehetőségét kiemelten fontos ügyekben.

A német, a francia és a ciprusi kormány képviselői egyenesen azt követelték, hogy szenteljenek külön vitát a magyar viselkedést elemzésének. Az olasz, a holland és a finn nagykövet erre azt mondta, hogy Magyarország viselkedése kárt okozhat az EU nemzetközi tekintélyének, majd ezzel egyetértett a német és a ciprusi nagykövet is. Utóbbi egyenesen az EU döntésképességének tudatos rombolásával vádolta meg a magyar kormányt.

Az Európai Bizottság képviselője azon értetlenkedett, hogy az új megállapodás csupa olyat rögzít, amelyekben 2015-ben egy máltai csúcson az EU és az afrikaiak már megegyeztek. Ezek folytatásáról van szó csupán, nincsenek új célok vagy vállalások. A 2015-ös máltai megállapodást a magyar kormány is elfogadta még – derül ki a cikkből. A magyar követ csak azt tudta ismételgetni, hogy kormánya álláspontja szerint túl puha a szöveg.

Újabb vétó jön?

A magyar kormány múlt hónapban Kína ügyében vétózott egyetlen tagállamként, amikor nem hagyta, hogy az EU országai egységesen figyelmeztessék Pekinget az emberi jogok betartására. Azt is megvétózta az Orbán-kormány, hogy az EU eltiltsa a tagállamokat bizonyos megalázó terminusok használatától a Kínával kötött kétoldalú szerződésekben.

Még korábban szintén a magyarok akadályozták meg, hogy az EU közös álláspontot vezethessen fel az ENSZ migrációról tartott közgyűlésén. A magyar nagykövet a fenti vita után közölte, hogy a közelgő EU–ACP (afrikai, karibi és csendes-óceáni térség államai) -megállapodást is szét fogja verni, mert annak a szövegét ugyancsak túl migrációbarátnak érzi. Várhelyi Olivér nagykövet szerint addig nem tudja a magyar kormány elfogadni a szöveget, ameddig nem húzzák ki abból az összes legális bevándorlást említő kitételt.

Erre a luxemburgi nagykövet közölte: ha magyarok ragaszkodnak a megállapodás szövegének módosításához, akkor ők azt fogják követelni, hogy a végső változat kifejezetten támogatólag szóljon a legális migráció feltételeinek megteremtéséről. Ekkor kérte az Európai Bizottság képviselője, hogy mindenki nyugodjon meg egy kicsit, és a résztvevők koncentráljanak arra, hogy mi lenne a legjobb az EU-nak – írja a 444.hu.

Forrás: HVG