Világ

A Facebook-botrány egyik főkolomposa mozgathatja az új Trump-kampány szálait

Más cégnév alatt, de az elmúlt hónapok legsúlyosabb adatgyűjtési botrányában érintett Cambridge Analytica egykori adatelemzői segítségével megkezdődött Donald Trump 2020-as kampánya – tudta meg az AP.

A sajtóban jó ideje keringenek hírek arról, hogy Trump nem csupán kitölteni szándékozik a hivatalosan négy évig tartó elnöki hivatalát, a két év múlva esedékes választásokon ismét ringbe akar szállni a tisztségért.

Utóbbi teóriát erősíti az az AP által megszellőztetett információ, amely szerint a jelenlegi elnök 2020-as kampányát már elkezdte előkészíteni az utóbbi idők legsúlyosabb Facebook-botrányát eredményező Cambridge Analytica több, korábbi munkatársa. Az elemzőcég azzal került be a hírekbe, hogy egy, a közösségi oldal által nyitva hagyott rést kihasználva felhasználók tízmillióiról, köztük magyar facebookozókról is gyűjtöttek be információkat – amiket aztán politikai célokra használtak fel, a vádak szerint épp azért, hogy befolyásolni tudják a választási eredményeket.

Az ügy komoly visszhangot keltett a médiában, melynek hatására az adatlopásban érintett cég bezárta kapuit, Zuckerbergéknél hosszú heteken át tartó bocsánatkérés vette kezdetét, a napokban pedig bejelentette távozását a Facebook egyik legfontosabb embere, aki a sorozatos botrányokba keveredő közösségi oldal válságkommunikációját is irányította.

Az AP most azt írja, tudomásuk szerint a Cambridge Analytica volt tartalomfejlesztési vezetője, Matt Oczkowski mozgatja a szálakat, aki a Data Propria nevű cégével szállt be Donald Trump 2020-as választási kampányába, de a munkában az elnök hivatalos kampánymenedzsere, Brad Parscale is segíti őt. A munka állítólag pedig nem csupán a tervezés szintjén jár, el is kezdődött, sőt. A Cambridge Analytica több egykori munkatársa is részt vesz benne, köztük a cég korábbi adatelemzői is.

A hírügynökség kérdésére Oczkowski bár tagadta, hogy konkrétan ilyesmin dolgozna, azt elismerte, hogy hasonló munkát végez, méghozzá a republikánusok 2018-as kongresszusi kampányához kapcsolódóan.

Forrás: HVG