kedd, november 13, 2018
728x90 EU Imagery

Ráadásul a korrupciót is szigorúbban fogja büntetni az új elnök. Ha ezt itthon meglátják... Míg itthon éppen mostanában fogadták el a politikusok a saját fizetésük megtermelésére vonatkozó törvénymódosítást, Mexikóban bejelentette az elnök, hogy 60 százalékkal csökkenti saját fizetését. Andres Manuel Lopez Obrador frissen megválasztott mexikói elnök azt mondta, kevesebb mint fele annyit szeretne majd keresni, mint most, hozzátéve, hogy semmilyen köztisztviselő nem fog ennél az összegnél többet kapni.

Az intézkedéseket az elnök már a kampányban is megígérte, ahogy azt is, hogy csökkentik a közpénzből fizetett politikusi kiadásokat, mint például a sofőrökre, testőrökre, illetve az államférfiak magánegészségügyi biztosítására fordított összegeket is. Az elnök intézkedései között szerepel majd az is, hogy sokkal szigorúbban járjanak el a korrupciós esetekben.Még mielőtt bárki is megsajnálná a mexikói politikusokat, így is elég tisztességes fizetést vihetnek majd haza: az új összeg ugyanis közel 1,6 millió forintnak felel meg. A korábbi mexikói elnök még majdnem 4 millió forintot, 270 ezer pezót keresett egy hónapban.

Forrás: HVG

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all