Világ

Németországot megrázta az utcán vadászó nácik látványa

Bár Chemnitz városában már véget értek a szélsőjobboldali zavargások és az antifasiszta ellentüntetések, Németország továbbra is háborog.

Ahogy arról az Index beszámolt, szombat éjjel a szászországi Chemnizben a városi vurstliban – a mai napig tisztázatlan körülmények között – összeszólalkozott két közel-keleti származású férfi egy másik társasággal, akik közül három embert megkéseltek. Az áldozatok közül egy 35 éves, kubai származású német férfi kórházba szállítás közben halt meg, de két orosz származású társa is súlyos sérüléseket szenvedett.

A hír órák alatt végigfutott a német szélsőjobboldali közösségeken, és vasárnapra már az ország minden részéből mintegy 800 neonáci hangulatú tüntető verbuválódott össze Chemnitzben egy tüntetésre, ami azonban hamar a még körözés alatt lévő tettesek elleni hajtóvadászatba csapott át. Ultrák fésülték át a negyedmilliós város utcáit, és megállítottak minden barna bőrű embert. A német belügyminiszter jelentése szerint legalább hat közel-keleti ember (vagy annak tűnőt, mert egy bolgár is volt köztük) sérült meg.

A szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal figyelmeztette a szászországi rendőrséget arra, hogy az ország minden részéből megindultak az ultrák Chemnitzbe, de a helyi hatóságok mégis csak néhány tucatnyi rendőrt sorakoztatott fel, akik érthető módon nem nagyon tudtak utánaszaladni minden ultrának. A történet még a hétvégén sem ért véget, sőt (a két gyanúsítottat nyilván nem kapták el a "vadászok").

Rohamrendőrök Chemnitzben 2018. augusztus 27-én. Szélsőjobboldali tüntetők be nem jelentett tüntetésbe kezdtek miután egy 35 éves, orosz származású német férfit meggyilkoltak.
Fotó: Andreas Seidel

Hétfőn újabb tüntetések kezdődtek a városban, a migráció elleni ötezernyi tiltakozót (akik között ekkor már a szélsőjobboldali aktivizmustól amúgy távol álló átlagnémetek is megjelentek) vízágyús kocsik választották el az ellentüntetőktől, akik a beszámolók szerint olyan 1500-an voltak. És mivel Németországban az antifasizmus nem csak hatvan éven felüliek hobbija, ezért félő volt, hogy a két csoport egymásnak pattan. De végül a konfliktust végül csak a vízágyú bevetésével sikerült lehűteni, és így is húsz ember sérült meg.

Valaki a rendőrségtől szivárogtat

Hétfőn a rendőrség letartóztatta a késelés gyanúsítottjait, de a konfliktust egyáltalán nem zárták le. A közvélemény például nem nagyon tudja túltenni magát magán a látványon (a megrökönyödésre jellemző példa a Deutsche Welle reakciója). A Németországban tabunak gondolt náci gesztusok nyílt használata, a rendőrök semmibe vétele, az idegeneknek gondolt emberek önkényes felelősségre vonása (amiről mindenkinek eszébe jutott az 1938-as Kristallnacht pogromja). A hatóságok kezdeti tehetetlensége miatti felháborodás szerdán újabb löketet kapott, amikor kiderült, hogy az egész hajtóvadászat az egyik gyanúsított elfogatóparancsának kiszivárgott fotója alapján tört ki, amiben szerepel a férfi teljes neve is. A fényképet az idegenellenes Pegida mozgalom (mely a menekültválság idején ívelt fel, de mára lehanyatlott a csillaga) oldalai terjesztették, de a tüntetést szervez "Pro Chemnitz" szélsőjobboldali szervezet oldalán is felbukkant. A rendőrségi információk szélsőjobboldalhoz való szivárgása csaknem olyan felháborodást váltott ki, mint maguk a chemnitzi események.

A szélsőjobboldali erődemonstráció egyébként a napokban több idegenellenes támadást inspirált, szerdán az Északi-tenger partján fekvő Wismarban egy 20 éves szír férfibe kötött bele három ember, akik a szóbeli inzultálás után lánccal verték meg áldozatukat, majd amikor a földre került, alaposan meg is cipőzték.

Szabályos demonstrációk és be nem jelentett tüntetések sorozatát váltotta ki egy gyilkosság a németországi Chemnitzben. (Fotó: Jens Meyer / MTI)

A náciktól elhatárolták magukat, de a politikai hasznot ők aratják le

Mivel sem az erőszak, sem az államhatalom ilyen látványos kudarca sehogy sem veszi ki magát jól, ezért minden párt elítélte a hajtóvadászatot. Igen, még a bevándorló-ellenes Alternatíva Németországért (AfD) is; bár egyik képviselője, Markus Frohnmaier polgári kötelességnek nevezte a "halálhozó késes migráció" megállítását.

Azonban az elkövetők közel-keleti származása miatt a közvélemény az esetet összeköti a többi migráns által elkövetett bűncselekménnyel (a gyilkosságnak valószínűleg nem volt ideológiai indíttatása, és egyelőre sem az iraki, sem a szír férfi szalafista kötődéséről nem tudni). A migráció pedig annak ellenére, hogy a német kormány komoly sikereket tud felmutatni a közbiztonság javítása – ezen belül a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények csökkenése – területén, továbbra is forró téma, mellyel kapcsolatban a kormánypártok nem igazán tudnak hatékony kommunikációs fegyvereket bevetni.

A politikáját kizárólag a bevándorlóellenességre felhúzó AfD népszerűsége pont augusztus elejére döntött 17 százalékkal új rekordot; miközben a kormányválságból kievickélő CDU-CSU pártszövetség támogatottsága 30 százalék alá süllyedt. A szélsőjobb előretörése az amúgy a bevándorlás által kevéssé érintett Szászországban szembetűnő, ahol augusztusban az AfD-nek 25 százalékos támogatottságot mértek; egyébként a keleti tartományra jellemző, hogy a harmadik a modern újbaloldalt és az NDK-nosztalgiát vegyítő Balpárt (Linke) 18 százalékkal. A tartományban jövőre tartanak törvényhozási választásokat, melyen veszélybe kerülhet még az országos modellt másoló szociáldemokrata-kereszténydemokrata nagykoalíció is.

Szászországban nagy hagyománya van a szélsőjobboldali aktivistának; a Pegida is Drezdában alakult meg, azt megelőzően pedig a betiltás határán egyensúlyozó neonáci Német Nemzeti Demokrata Párt is itt aratta első (és egyetlen) választási sikerét, amikor a Német Népi Unióval összefogva a szavazatok 9,2 százalékával 12 képviselőt juttattak be a szászországi tartományi parlamentbe (ahonnan csak 2014-ben estek ki).

A Pediga graffitije Drezdában Fotó: Robert Michael

Az AfD támogatottságának növekedése nem azt jelenti, hogy egyre többen vannak a Chemnitz utcáin önbíráskodó nácikkal szimpatizálók. Az ő számuk változatlan, a német titkosszolgálatok országosan 23 ezerre teszik az akciózásra kapható nácik számát. Tömeges megjelenésük inkább a közösségi médián keresztüli szoros kapcsolattartásnak és a gyors mobilizálhatóságnak volt köszönhető.

Csütörtökön egyébként újból Chemnitzbe készülnek, ugyanis a Pro Chemnitz újabb megmozdulást jelentett be a rendőrségen. És bár hivatalosan csak 500 főt várnak, Bajorországtól Thüringiáig mindenhonnan rendőri erősítés érkezett a városba. Közben a városi stadionba a szász tartományi miniszterelnök és a város polgármestere 15 ezer fős demonstratív gyűlést tart a helyi vallási-etnikai kisebbségek részvétel. A helyszín azért is szimbolikus, mivel a helyi nácik magját a focicsapat ultrái, az NS Boyz és a Kaotik Chemnitz alkotják.

 
(Borítókép: Rendőrsorfal a tiltakozó szélsőjobboldali tüntetőkkel szemben a németországi Chemnitz városában, 2018. augusztus 27-én. Fotó: AFP/Odd Andersen)
 
 Forrás: Index