Világ

New Yorkban elrendelték az összes katolikus egyházközösség átvizsgálását

Egyre több államra terjed ki az amerikai katolikus egyház újabb pedofilbotránya. A Pennsylvania államban augusztusban lezárt nyomozás megdöbbentő eredményei után csütörtökön

NEW YORK ÁLLAM FŐÁLLAMÜGYÉSZE ELRENDELTE AZ ÁLLAM ÖSSZES KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGÉNEK ÁTVIZSGÁLÁSÁT

New Jerseyben pedig hasonló vizsgálat végett az államügyész vizsgálóbizottságot hoz létre.

Barbara Underwood New York állam főállamügyésze bejelentette: polgári peres eljárást indít az állam mind a nyolc egyházközsége ellen, kiderítendő, hogy az egyház megfelelően járt-e el az esetleges szexuális visszaélések feltárásában. Az államügyész bírság terhe alatti idézést küldött valamennyi egyházközségnek.

 

A New York állammal szomszédos New Jerseyben Gurbir Grewal főállamügyész irányítja majd azt a különleges bizottságot, amely megvizsgálja, történtek-e a pennsylvaniaihoz hasonló szexuális visszaélések és megpróbálták-e ezeket eltussolni az egyházi elöljárók.

Mindkét államügyész hivatala hivatkozott a Pennsylvaniában néhány héttel ezelőtt egy vádesküdtszék által nyilvánosságra hozott jelentésre, amelyből kiderült:

A TAGÁLLAMBAN AZ ELMÚLT HÉT ÉVTIZEDBEN TÖBB MINT EZER GYERMEK LETT PAPOK SZEXUÁLIS ZAKLATÁSAINAK ÁLDOZATA.

A jelentés kitért arra is, hogy a pennsylvaniai katolikus vezetők mindvégig tudtak a visszaélésekről, de eltussolták ezeket. Underwood megfogalmazása szerint

A New York-i áldozatoknak is joguk van arra, hogy hallassák hangjukat, és mi tőlünk telhetően mindent megteszünk, hogy igazságot szolgáltassunk nekik

Mindkét - egyébként több milliós katolikus közösséggel rendelkező -  államban "forródrótot" hoztak létre, hogy az áldozatok beszélhessenek a nyomozókkal.

A pedofilbotrány egyelőre csak a keleti parti katolikus egyházszervezetet érinti, azt viszont a legmagasabb szintig bezárólag. Ugyanis szintén augusztusban, hogy Theodore McCarrick bíboros, Washington volt érseke is vádolható szexuális visszaélésekkel, sőt, ügyeiről állítólag Ferenc pápának is tudomása volt. McCarrick lemondásra kényszerült a bíborosi kollégiumban betöltött posztjáról. Daniel DiNardo, az amerikai püspöki konferencia elnöke - aki elítélő és bocsánatkérő nyilatkozatot adott ki az ügyben - a Vatikánba készül, hogy megvitassa a helyzetet.

(MTI)

Cikk és Borítókép: Amerikai püspökök hallgatják a liturgiát a Holy Name katedrálisban Chicago, Illinois 2014.11.17. Fotó:  Joshua Lott/Getty Images Hungary

Forrás: Index