Világ

Angela Merkel vereséget szenvedett a frakciójában

Meglepetés Berlinben: a CDU/CSU frakciószövetség tagjai a csoport élére választották Ralph Brinkhaus képviselőt, és ezzel leváltották Angela Merkel régi bizalmasát, Volker Kaudert. Kauder 13 évig állt a frakciószövetség élén, vagyis Merkel kancellárságát végig ebből a pozícióból támogatta. Már önmagában Brinkhaus jelöltségét is a kancellár elleni belső ellenzék erősödésének látták a megfigyelők. Győzelmével nem számolt senki. A német hírügynökség, dpa úgy tudja, hogy a szavazáson 125 voksot kapott Brinkhaus, míg Kaudert 112-en támogatták. Az eredmény bejelentése után berekesztették a frakció ülését, hogy a képviselőcsoport vezetősége megbeszélje, hogyan tovább.

Azért vállalom a jelöltséget, hogy új lendületet adjak a frakciónak, és nem azért, hogy a kancellár ellen fellépjek – mondta Brinkhaus, ahogy a Spiegel Online emlékeztet. Ez azonban csak részint igaz. Az elődjénél 19 évvel fiatalabb konzervatív politikus ugyanis a mai párbajjal épp Merkel legfontosabb támaszainak egyikét ütötte ki. Kauder ugyanis a kezdetektől biztosítja a kancellár számára a parlamenti támogatást. Ő az, aki a nagykoalíciót is mozgatni tudja a szociáldemokraták elnök-frakcióvezetőjével párban.

A gazdasági ügyekben jártas politikus nyilatkozata azt mutatja, hogy nem akar közvetlenül Merkel ellen fellépni, de az őt támogató szavazatok már a kancellárnak üzennek, hogy az öröklés rendezésére eljött az idő. Brinkhaus a Spiegel szerint abban is különbözik Kaudertől, hogy a populista kihívást nem ignorálni akarja, hanem visszaszerezni az elbizonytalanodott középosztálybeli szavazókat.

A Frankfurter Allgemeine gyorsjelentésében Kauder "bukásáról" ír. A jobboldali napilap szerint a szavazást korábban hangulat felmérésére alkalmasnak tartották a pártban, és azt akarták megfigyelni, mennyire szorongatja meg kihívója Kaudert. Az eredményre senki sem számított. Ahogy a FAZ idézi, a CSU bajor képviselőit vezető Alexander Dobrindt a szavazás előtt Kauder támogatása mellett tett hitet. Vagyis épp a Merkelt kritizáló, Orbánt támogató politikus állt ki a változatlanság mellett.

Az egy évvel ezelőtti frakcióvezető-választáson, közvetlenül a parlamenti választások után még 77,3 százalékot szerzett Kauder. Igaz, akkor nem volt ellenjelölt. Az elmúlt 13 év alatt ez volt az első többes jelölés. Kaudert egyébként Merkel és Horst Seehofer CSU-elnök jelölte a posztra – emlékeztet a Süddeutsche Zeitung. A baloldalinak tartott napilap szárazan megjegyzi: a mostani eredményt mindenki Merkel irányvonalának gyengüléseként értékeli majd.

Forrás: HVG