Világ

A szexvád dacára Trump kiáll a főbírójelöltje mellett

Az elnök szerint Brett Kavanaugh megmutatta, miért pont őt jelölte. Donald Trump percekkel azután, hogy szexuális zaklatással gyanúsított főbírójelöltje és vádlója maratoni meghallgatása véget ért a szenátus igazságügyi bizottságában, kiállt döntése mellett. Persze egy Twitter-üzenetben.

Kavanaugh bíró pontosan azt mutatta Amerikának, amiért én őt jelöltem. Tanúvallomása erőteljes, őszinte és lebilincselő volt. A demokraták kutakodása és romboló stratégiája szégyenletes, és ezt az eljárás teljes szégyen, késleltetésre, obstrukcióra és ellenállásra irányuló erőfeszítés volt. A szenátusnak szavaznia kell.

A szenátus igazságügyi bizottságában Brett Kavanaugh és vádlója, Christine Blasey Ford pszichológus professzor meghallgatása kilenc órán át tartott.

Az amerikai hírtévék élőben közvetítették, ahogy az 51 éves nő részletekbe menően beszélt a diákkorában, 1982-ben történtekről.

Szerinte Brett Kavanaugh és egy barátja részegen betuszkolta őt egy szobába, rátámadtak, Kavanaugh megpróbálta levetkőztetni és megerőszakolni, betapasztotta a száját. Egy ponton úgy érezte, az élete forog veszélyben.

A nő száz százalékosan biztos abban, Kavanaugh volt a támadó.

Ez azóta is kísérti, klausztrofóbiás tünetei lettek, gyakran esett pánikba, poszttraumás stressz lépett fel nála.

A pszichológus professzor, aki a Stanford Egyetemen is kutat, megrendülten beszélt, de rendkívül határozottnak tűnt a Kavanaugh-val kapcsolatos vádjait illetően, száz százalékig kitartott az általa mondottak mellett.

Christine Blasey Ford mellett két másik nő is szexuális zaklatással vádolja a bírót, aki tagadja az ellene felhozott vádakat.

Brett Kavanaugh eskü alatt ártatlannak mondta magát, tagadta, hogy Fordot vagy bárki mást szexuálisan zaklatott volna.

Ő is száz százalékra fogadkozott, hogy a Ford által említett eset nem történt meg, legalábbis nem vele. Azt mondta, nem lép vissza a jelöltségtől. Az 53 éves férfi elcsukló hangon arról beszélt, hogy a vádak családját, jó hírnevét teljesen és mindenkorra megtépázták.

Szerinte az ellene folytatott eljárás a nemzet szégyene. 

Kavanaugh többször összeszólalkozott az őt kérdező demokrata szenátorokkal, azt hangoztatta, hogy egy

kitervelt és megszervezett politikai csapás áldozata. A végső szavazáson legyőzhetnek, de sosem fognak arra rávenni, hogy feladjam.

Szerint a gyanúsítgatás részben a Trump 2016-os megválasztása miatti haragra vezethető vissza, a Clintonék nevében forralt bosszú része. A maratoni meghallgatáson többször is egymással vitáztak a  republikánus és a demokrata szenátorok. A demokrata Dianne Feinstein azt mondta, a meghallgatás Kavanaugh állásinterjúja, amire a republikánus Lindsey Graham azzal vágott vissza, hogy

“ez nem állásinterjú, hanem maga a pokol”.

A republikánusok a jelöltnek hittek, a demokraták hősiesnek mondták Ford tanúvallomását, megpróbálták kétségbe vonni Kavanaugh szavahihetőségét. Szerintük saját magának kellene kérnie, hogy az FBI derítsen fényt a törtétekre, és a vizsgálat végéig halasszák el főbírói kinevezését. Kavanaugh kitérő választ adott ezekre a felvetésekre.

Hírügynökségi jelentések szerint a bizottság várhatóan pénteken szavaz Kavanaugh jelöléséről, és a jövő hét elején lesz a szavazás az ugyancsak szűk republikánus többségű szenátusban. Elemzők szerint Kavanaugh sorsa azoknak a republikánus szenátoroknak a kezében van, akik nyilvánosan még nem foglaltak állást.

Az 53 éves Brett Kavanaugh a washingtoni fellebbviteli bíróság bírája. Donald Trump elnök – akinek elnökségét ugyancsak szexbotrányok kísérik – a nyáron jelölte a konzervatív nézeteiről ismert bírát a legfelsőbb bíróságra, miután Anthony Kennedy főbíró bejelentette visszavonulását. A személye körüli vita tétjét növeli, hogy az Egyesült Államokban november elején úgynevezett félidős választásokat tartanak, újraválasztják a képviselőház egészét és a szenátus harmadát. (mti)

Kiemelt kép: SAUL LOEB / AFP

Forrás: 24.hu