kedd, november 13, 2018
728x90 EU Imagery

A német kancellár komoly űrt hagy maga után, hiszen az Unió vezető személyisége vonul fokozatosan vissza a politikától. Rendkívül nehéz lesz megtalálni a hozzá méltó utódot. Angela Merkel nemcsak hazájának polgárait lepte meg hétfői bejelentésével, mely szerint távozik a kereszténydemokraták éléről, hanem az Európai Uniót is. A hír drámai nemcsak Brüsszel, hanem a többi tagállam számára is. Legalábbis azoknak az országoknak, amelyek belátták, hogy a német kancellár józan politizálásának köszönhetően maradt egyben az európai közösség még a legnehezebb pillanatokban is, s ő képezte az ellensúlyt a nacionalistákkal szemben. Maga Angela Merkel azt mondta, továbbra is az EU vezető személyisége marad, mint fogalmazott, „azt is mondhatnám, így legalább több időm lesz majd a kormány ügyeivel foglalkoznom”. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke – szóvivője útján – nem véletlenül üzente, hogy a kancellár Németországban továbbra is a közös európai építmény fontos képviselője marad. Juncker szerint tehát semmi sem változik majd.

Ez azért nyilván nem ennyire egyszerű. Ha ugyanis akár Friedrich Merzet, akár Jens Spahnt választják meg a CDU élére, akkor óhatatlanul feszültség keletkezik a CDU vezetése és a kancellári hivatal között. Ez esetben nehéz elképzelni, hogy Merkel miként tölti ki 2021-ig szóló mandátumát, s bekövetkezhet az, amit Sigmar Gabriel, az SPD volt elnöke mondott: 2019-ben lemondani kényszerül majd a kancellári tisztségről.

Nem kérdés, hogy a bejelentés - az EU szempontjából legalábbis - a lehető legrosszabb időpontban hangzott el. A következő, 2019 májusában esedékes európai parlamenti választás közeledtével ugyanis egyre hangosabbá válnak az európai populisták, s ebben a helyzetben különösen fontos lenne, hogy Berlin mérsékelt irányvonala győzedelmeskedjék. Matteo Salvini populista mozgalmat indítana Európában, és bár arra azért vajmi kevés az esély, hogy ez a formáció vezető szerepet töltsön be az Unióban, befolyása nagyobb lehet, ha Berlint folyamatos politikai megosztottság jellemzi. Bár az utóbbi hetekben történtek előrelépések a Nagy-Britannia uniós kilépéséről szóló tárgyalásokon, a Brexit legnagyobb kérdéseire még mindig nem kaptunk választ, ehhez szintén fontosak lennének a német fővárosból érkező impulzusok. Nem is beszélve arról, hogy Merkel többször is elmondta: mivel a Donald Trump által irányított Egyesült Államokra egyre kevésbé számíthat Európa, az Uniónak meg kell találnia a saját hangját, hogy a nemzetközi kérdésekben is odafigyeljenek rá. Jelenleg nagyon nehéz elképzelni azt, hogy Merkel nélkül ez lehetséges lenne.

Induljunk ki azonban a legkedvezőbb forgatókönyvből, vagyis abból, hogy – Juncker elképzelései szerint – semmi sem változik Európában. Ha ez így lenne, akkor is meg kellene találni az EU következő vezetőjét, hiszen Angela Merkel csak 2021-ig marad kancellár, már amennyiben addig Németországban nem lesz előrehozott választás, s az uniópártok és a szociáldemokraták alkotta német nagykoalíció kitölti mandátumát. Szakértők is úgy látják, mielőbb lépni kell. „Egész Európa ezzel a személlyel – mármint Merkel utódával – akar majd beszélni” – vélte Paul Schmidt, az Osztrák Európapolitikai Társaság főtitkára az ORF-ben. Hasonlóképpen vélekedett Eric Maurice, a brüsszeli Robert Schuman Alapítvány munkatársa. Szerinte – minden állítással szemben – a CDU éléről lemondva Merkelre már nem tekintenek olyan befolyásos személyiségként, mint előtte.

Nem először merül fel, hogy az európai színtéren is szükség lenne egy utódra. Már a 2017 szeptemberi német szövetségi parlamenti választás után – amikor a kancellár igen nehezen hívta életre az új kormányt – megjelentek olyan vélemények, amelyek szerint új európai vezetőre lenne szükség. Akkor Emmanuel Macron francia köztársasági elnök neve merült fel a legtöbbször, hiszen éppen azidőtájt sok, az Európai Unió jövőjét is alapjaiban meghatározó javaslatot tett le az asztalra. Macron uniós vezető szerepének azonban több dolog is ellentmond. Nem elhanyagolható, hogy saját hazájában sem túl népszerű, a legutóbbi francia felmérések szerint mindössze 29 százalék ért egyet politikájával. És ez akkor is fontos adat, ha tudjuk, egyes országokban – elsősorban Görögországot említhetnénk – kivételes népszerűségnek örvend. Ugyanakkor nehéz elképzelni, hogy olyan személy határozza meg az Európai Unió irányvonalát, aki olyan országot képvisel, melynek gazdasága rendkívüli nehézségekkel küzd.

Ráadásul Macront, bármennyire elkötelezett is az európai eszmeiség iránt, sokan nem fogadnák el az EU vezető személyiségének, Matteo Salvini, a jobboldali radikális Liga elnöke és Orbán Viktor kormányfő közös, augusztusi sajtóértekezletükön őt kiáltották ki a legnagyobb ellenfélnek. Merkel még valamennyire vissza tudta fogni Orbánt, ez Macronnak aligha sikerülhet. Janis Emmanoulidis, a brüsszeli European Policy Center kutatóintézet munkatársa találóan fogalmazott, amikor azt mondta, Macron egyedül nem tudja betölteni azt az űrt, amely Merkel távozása után keletkezik, sőt, saját pozíciója is gyengülhet. „Párizsnak szüksége van Berlinre és Berlinnek szüksége van Párizsra. Ez a jövőben is így lesz” – vélte. Ez is megmagyarázza, miért volt a francia elnök annyira csalódott a német kancellár hétfői bejelentése kapcsán. Merkel távozásával viszont még hangosabban ostorozhatja Salvini és csapata Brüsszelt.

Amint az olasz belügyminiszter fogalmazott, a múlt vasárnapi hesseni választás „történelmi csapást mért a Brüsszelben uralkodó pártoknak”. Az olasz politikus azért is érez elégtételt a kancellár fokozatos visszavonulása miatt, mert a múlt héten az Európai Bizottság visszadobta a jelentős túlköltekezést előirányzó 2019-es olasz büdzsét, amelyet egyébként egy teljesen eladósodott ország kormánya fogalmazott meg. De csak nyerhetnek-e a jobboldali populisták Merkel távozásával? Hosszabb távon még ez sem biztos. A jobboldali radikálisok ugyanis az „európai establishment” legsötétebb alakjának nem Junckert, hanem Merkelt állították be, elsősorban menekültpolitikája, illetve a pénzügyi válságot követő, a megszorításokra építő politikája miatt.

Mint a Süddeutsche Zeitung véleménycikkében rámutat, a CDU küldötteinek nemcsak pártjukra, hanem Európára is gondolniuk kell a december 6-8 közötti hamburgi tisztújító kongresszuson, amelyen eldől, ki irányítja majd a kereszténydemokratákat. Európa igazi vezetője ugyanis német politikus lehet: olyan személyiségnek kell lennie, aki mögött rendkívül erős gazdasági potenciál áll. Ezért a kereszténydemokratáknak olyan formátumú embert kell választaniuk, aki Merkel, Konrad Adenauer, vagy Helmut Kohl szintű politikus lehet, aki új irányt adhat az Európai Uniónak, a régi értékek megtartásával, s képes az EU mostani, nem éppen fényes helyzetében is egyben tartani ezt a gyakran igencsak széthúzó közösséget. Nem lesz egyszerű, de talán Annegret Kramp-Karrenbauer, a CDU jelenlegi főtitkára lehet az, aki igazi európai szintű vezetővé nőheti ki magát.

Forrás: Népszava

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a RoTaPress.us nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Kövess bennünket a Facebookon!
load more hold SHIFT key to load all load all