Világ

Nagy többséggel Manfred Weber a Néppárt csúcsjelöltje

A Néppárt bajor frakcióvezetőjét jelölik az Európai Bizottság élére az EP-választáson. 621 szavazatból 492 szavazattal Manfred Webert választotta meg az   (EPP) kongresszusa a pártcsalád csúcsjelöltjének a jövő évi EP-választásra. Ő lesz az, akit az Európai Bizottság élére, Jean-Claude Juncker utódjának fog javasolni a konzervatív pártcsalád, ha a várakozásoknak megfelelően az EPP szerzi a legtöbb szavazatot a májusi megmérettetésen.

„Ez nem egyetlen ember sikere, hanem Európa vezető politikai erejének a sikere, amelynek világos elképzelése van Európa jövőjéről” – mondta az EPP csúcsjelöltje a megválasztása után. Megköszönte az ellenfelének, a finn Alexander Stubbnak a tisztességes versenyt. „Kezdjük! A kampány rögtön kezdődik is, itt Helsinkiben!” – kiáltotta. Azután újból hangsúlyozta a választási szlogenjét: „Hídépítük vagyunk, hidakat építünk az állampolgárok és az Európai Unió között.” Alexander Stubb a maga részéről kiemelte, hogy mennyire jó élmény volt számára részt venni a csúcsjelöltségért folyó kampányban. „Pozitív motiváció és remény fűtötte a kampányt. Remélem, fenn tudjuk tartani ezt a lelkesedést az európai parlamenti választásokig” – mondta, és biztosított mindenkit, hogy száz százalékig Manfred Weber mögött áll, akit fantasztikus embernek tart.

Ez a megosztottság aránya a pártcsaládban

Deutsch Tamás EP-képviselő arról beszélt az EUrologusnak, hogy a két jelölt a Néppárt két szárnyát képviselte: Manfred Weber az EPP kereszténydemokrata irányzatát, Alexander Stubb pedig az északi liberális irányzatot. Alexander Stubb azt mondta nekünk korábban, hogy ezeknek az ideológiai különbségeknek nem sok jelentősége van a mai világban, de mivel ő egy skandináv politikus, alapértelmezésben liberálisnak számít, míg Manfred Weber inkább a politikai szövetség jobboldalán dolgozik.

Kívülről nézve viszont mindketten kereszténydemokraták. A szavazás eredménye ezek szerint nagyjából megmutatja a két tábor erejét a pártcsaládon belül. Majdnem ötször többen vannak azok, akik a német kormány által is támogatott, a párt egységét hangsúlyozó Manfred Weber mögé álltak. 

Forrás: Index