Világ

Kaliforniai tűzvész: több mint 600 eltűnt, 65 halálos áldozat

A legfrissebb adatok szerint már 631 embert tartanak nyilván eltűntként Kaliforniában a napok óta tomboló tűzvész miatt, és 65 halálos áldozat van. Az eltűntek száma több mint háromszázzal ugrott meg a legutóbbi adatokhoz képest.

A hatóságok tájékoztatása szerint azért nehéz, hogy kit kell eltűntként nyilvántartani, mert sok embernek kellett elhagynia az otthonát, és sokan vannak olyanok, akiket nem lehet telefonon elérni, ugyanis a telefonszolgáltatók is komoly fennakadásokkal küzdenek a tűz miatt. A legsúlyosabb helyzet továbbra is Butte megyében van, ahol az eltűntek rokonait berendelték a helyi seriffirodába, hogy DNS-mintát vegyenek tőlük. Erre azért van szükség, hogy a családtagjaikat be lehessen azonosítani, ha erre szükség van. 
"Ez egy szörnyű kötelesség. Együttérzünk az emberekkel, akik nem találják a szeretteiket, ezért is szeretnénk nekik válaszokat adni" - idézi a CNN a helyi hatóságnak dolgozó Steve Collinst.A keresésben 461 ember és 22 holttest-kereső kutyát vetettek be, de csatlakoztak a Nemzeti Gárda egységei is. Sok helyen az épületeket is bontani kell, hogy hozzáférhessenek a belső terekhez.  Kalifornia állam történetében még nem volt ilyen súlyos tűzvész. 

Forrás: Index